Az olasz csizma tetején megbújó Genova nevét hallva a legtöbbeknek talán kikötője – az ország legnagyobbja –, illetve a XVI. században ott alkotó művészzsenik, Sir Anthony van Dyck, Caravaggio, illetve Peter Paul Rubens jut eszébe, pedig a félmilliós nagyváros rengeteg csodát rejt, köztük lenyűgöző katedrálisokat és palotákat, a közel ötszáz éve működő víztornyot, illetve a világ legfurcsább közlekedési eszközét,
A lakók minél könnyebb mozgása érdekében minden elérhető közlekedési eszközt, így a buszokat, trolikat, metrókat, tíz közforgalmi liftet, sőt, három siklóvonalat (valamint 1966-ig villamosokat) is bevető Genova vezetői a húszas évek derekán úgy döntöttek, legfőbb ideje összekötni a vasútállomást, illetve kikötőt körülölelő hegyvonulat egy részén villámgyorsan növekvő Montegalletto-negyedet.
Az 1929-ben átadott lift megszületése nem volt épp egyszerű, hiszen az apró fülkékig a lakóknak előbb végig kellett sétálnia egy közel 250 méter hosszan nyújtózó alagúton, hogy végre beszállhassanak a liftbe, néhány pillanattal később pedig már a hegyről nézzenek vissza a Földközi-tengerre.
Az alagútban tett séta nyilvánvalóan nem tette boldoggá a genovaiakat, de a megoldás még mindig jóval olcsóbb – és gyorsabb is – volt, mint villamosra szállni, így a lift negyven éven át népszerű maradt, sőt, 1963-1965 közt az egész rendszert felújították.
A hatvanas években megjelenő új buszjáratok, illetve a menetjegyárak egységesítése azonban egyre népszerűtlenebbé tették a sétával induló liftezés szokását, így az lassú haldoklásnak indult. A helyi tömegközlekedési vállalat, az AMT Genova végül 1995-ben ütötte be az utolsó szöget az egyre lepusztultabb vonal koporsójába, de azonnal gondolkodni kezdtek egy azt tökéletesen pótló, hasonlóan ügyes rendszeren.
Hét évnyi fejtörés után, 2002-ben végül megindult a ma is látható rendszer építése, ami végül 2004 utolsó napjaiban nyitotta meg a kapuit, igazán egyedi megoldást nyújtva az utazni vágyóknak – nem volt ugyanis szükség többé az alagútban tett hosszú sétákra, hiszen
A 236 méter hosszú vízszintes út után a liftszekrények egy görgőrendszerre kerülnek, ami átgurítja az utazókat a függőleges út kezdetéhez, ahonnan az emberekkel teli dobozok még 69 métert emelkednek, mielőtt az utasok újra láthatnák a napfényt.
Az egyedi rendszerről mindezeket olvasva talán azt feltételezhetjük, hogy csigalassúsággal közlekedik, de ez óriási tévedés, hiszen az huszonhárom emberrel is alig három perc alatt eléri a végállomást, ennél jobb hírt pedig másfél euróért (485 Ft) cserébe nem igazán kaphatunk, főleg, hogy a genovai jegyek az érvényesítéstől számított száz percig érvényesek, így egy rövid séta után visszacsorogni is bőven marad időnk!
A teljes út:
