„S nyögte Mátyás bús hadát / Bécsnek büszke vára” – a magyar történelmi emlékezet, derül ki a Himnusz soraiból is, egyértelműen a középkori Magyar Királyság utolsó fénykoraként tartja számon Mátyás uralkodásának idejét.
Persze nem alaptalanul: a király mind a bel-, mind a külpolitikában világos koncepció mentén, erős kézzel irányította az országot, seregei halmozták a győzelmeket, de például kulturális téren is párját ritkító fejlődés zajlott ekkoriban.
Mindent a török ellen
Mindez azonban igencsak ingatag alapokra épült. Ha csak a külpolitikát nézzük, Mátyás elsődleges célja az oszmán fenyegetés elhárítása volt. Belátva, hogy a Magyar Királyság erői hosszú távon erre semmiképp nem lennének elegendők, azon dolgozott, hogy – ő vagy utódai – valamiképpen egy szélesebb hátországra támaszkodva szállhassanak szembe a törökökkel. Szövetségi rendszert próbált kiépíteni, megpróbálta megszerezni a cseh, majd a német-római császári trónt.
Valójában azonban e háborúk nemhogy növelték volna az ország erejét, hanem a korábbi szövetségeseket is elfordították Mátyástól, és az ekkor már betegeskedő király ahelyett, hogy a császári trónhoz került volna közelebb, azon kellett gondolkozzon, törvényes örökös hiányában mi lesz életművének a sorsa.
A Habsburgok taktikáztak
A problémás helyzetre nem csupán a későbbi események irányából visszatekintő, így mindig bölcsnek tűnő történészek mutatnak rá, hanem maga Mátyás is belátta ezt, mivel egy büszke, erejének tudatában lévő hódítóhoz egyáltalán nem méltó módon 1489. június 6-án felajánlotta III. Frigyes császárnak, hogy 700 ezer aranyért és törvénytelen gyermeke, Corvin János örökösödési jogának fejében lemond osztrák hódításairól.
Néhány hónappal később pedig még tovább ment: fia horvát és bosnyák trónigényének elismerése fejében azt kínálta fel a Habsburgoknak, hogy felesketi a magyar rendeket a császárra, így koronája a halála után a Habsburgokra szállna.
Frigyes – és fia, Miksa – azonban átlátták Mátyás helyzetét, ezért nem kaptak az alkalmon, és addig-addig halogatták az érdemi választ, míg a magyar király 1490 tavaszán meg nem halt. A történelem végül is őket igazolta, hiszen Corvin János öröklését nem sikerült Mátyásnak megoldania, a magyar korona pedig további kitérőkkel végül így is a Habsburgokhoz került – igaz, talán egy korábbi kiegyezéssel nem csak egy meggyengült, katonailag megvert ország egyharmada járt volna hozzá.
