Tudomány zöldövezet

Visszatér az eső, viharok jönnek

Hétfő délutántól bárhol és bármikor leszakadhat az ég, kitörhet egy-egy vihar, dunsztos meleg lesz.

A hétvégére gyakorlatilag nem lehetett panasz, nyári meleggel telt, és ugyan egy-egy zivatar helyenként menekülésre késztette a szabadban lévőket, de ez inkább csak színfolt volt a napban, nem tette tönkre a programot.

Hétfőn azonban megérkezik a változás, ismét a csapadék kerül előtérbe, és mivel erős széllel, akár jéggel érkező heves zivatarok kialakulására számíthatunk, mondhatjuk: viharos napok következnek.

Veszélyes viharok

A Balkánon egy ciklon alakult ki, ami már hétfő délutántól, estétől déli irányból felhősödést, felhőszakadásokat hoz:

Előre láthatóan csütörtök-péntekig minden nap számíthatunk komolyabb záporokra, zivatarokra, elsősorban a délutáni óráktól kezdve. Ezek környezetében élénkké, viharossá fokozódik a szél

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Az elmúlt időszakban tapasztat egész napos esőktől nem kell tartani, a ciklon már meggyengülve éri el hazánkat, nincs összefüggő felhőzete. A zivatarok miatt azonban – egyelőre hétfőre és keddre – elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben az északnyugati megyék kivételével gyakorlatilag az egész országra:

elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Napsütés és eső

A záporok, zivatarok kialakulásának helyét és intenzitását sem lehet hajszál pontosan előre meghatározni, a szakemberek az úgynevezett zivatarhajlam erősségét tudják előre jelezni. Ezt több, időben és térben is eltérő, változó körülmény befolyásolja.

Alapvető fontosságú, a nagy hőmérsékleti különbség a talaj és a magasabb légrétegek között, illetve megfelelő nedvességtartalom, ebből lehet kiszámolni a légkör úgynevezett labilitási paramétereit

– magyarázza a szakember.

Jelenleg annyit mondhatunk, hogy a következő napokra továbbra is az északnyugati megyék kivételével erős a zivatarhajlam, magyarán a napsütés mellett bárhol és bármikor kialakulhatnak viharok. A hőmérsékleti értékek magasak maradnak, a legmelegebb órákban 26-27 fokot mérhetünk, ez jó 5-6 fokkal van a június elején jellemző átlagtól.

Most tehát úgy fest, csütörtök-péntek magasságában jelentősen gyengül a csapadék esélye, szombaton egy átmeneti hidegfront éri el térségünket, de ettől függetlenül napos, jellemzően száraz hétvégére van kilátás.

Fotó: Kallos Bea / MTI

A részletek

Nézzük a részleteket a Kiderül.hu hétfő délelőtti előrejelzése alapján.

Hétfőn

  • A gomolyfelhő-képződés mellett egyre több és vastagabb magasszintű felhőzetre is számíthatunk, de emellett többórás napsütés várható.
  • Főként délután, este, és főleg az ország déli felén több helyen alakul ki zápor, zivatar, az északi tájakon kisebb a csapadék előfordulási esélye.
  • Az északkeleti szél megélénkül, zivatar környékén erős vagy viharos széllökés is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.

Kedden

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződésre és sok magasszintű felhőzetre számíthatunk, emellett hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap.
  • Elsősorban délután, este többfelé várható zápor, zivatar.
  • Mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében erős vagy viharos széllökés is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között valószínű.

Szerdán

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés mellet több-kevesebb napsütés várható.
  • Főként délután, este több helyen záporra, zivatarra van kilátás.
  • Mérsékelt marad a légáramlás, zivatar környezetében erős vagy viharos széllökés is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között valószínű.

Csütörtökön

  • Fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap.
  • Főleg délután több helyen várható zápor, zivatar.
  • A délkeleti szél megélénkül, zivatar környezetében erős vagy viharos széllökés is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között valószínű.

Pénteken

  • Gomolyfelhők mellett sok napsütés ígérkezik.
  • Elszórtan – legnagyobb eséllyel északkeleten, keleten – zápor, zivatar előfordulhat.
  • A déli szél megélénkül, zivatar környékén erős vagy viharos széllökés is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 29 fok között valószínű.

Szombaton

  • Sok napsütés mellett gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • Legnagyobb eséllyel az északkeleti megyékben fordulhat elő zápor, zivatar.
  • Megerősödik az északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

Kiemelt kép: Kovács Tamás / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik