Ha az embert majdnem megölik, onnan nem fog tudni félni, mitől féljen már? Kétféle traumatikus hatás jelentkezett. Nem mertem bemenni az Újlipótvárosba. Egyszerűen rosszul lettem, szédültem, hányingerem lett. Ez 1956-ban múlt el. Tudtuk, hogy Varga Iván ott volt a Parlamentnél a sortűz idején, és megijedtünk, hogy meglőtték, rohantunk az újlipótvárosi lakásába megnézni, hogy rendben van-e. Akkor döbbentem rá: úristen, átmentem a határon – vége a traumának. A másik másfajta trauma volt. Amikor ott lőtték agyon a Duna-parton előttem az embereket, akkor én mereven néztem a Dunát, és arra összpontosítottam, mikor fogok beleugrani, merthogy nem volt kérdés, hogy bele fogok ugrani. Jó úszó voltam. Hosszú évek múlva, az ötvenes évek végén jött ki, hogy nem tudtam végigmenni a hídon, mert mindig úgy éreztem, hogy bele kell ugranom a Dunába. Elmentem egy pszichológushoz a Hold utcai SZTK-ba, egy nagyon kedves öreg bácsihoz, Rapaport Samuhoz, ő kezelte egyébként annak idején József Attilát is, és elmondtam neki a tünetet és azt, hogy mi történt velem ’45-ben. Azt mondta, ezen ő nem tud segíteni. Adhat nekem nyugtatót, de inkább azt ajánlja, hogy legyek úrrá magamon, és ez is történt. Először villamossal mentem, aztán végigmentem a villamos mellett úgy, hogy időnként a víz felé is néztem, aztán már a járdán. Eltartott egy ideig.
– így felelt Heller Ágnes a 168 órának adott interjújában, amikor 1944-1945-ről kérdezték, amikor a nyilasok háromszor vitték le a Dunához. A kilencvenéves filozófus beszélt arra a felvetésre, hogy ebben a korban hogyan bírja az utazást, a programokat, így felelt: „Amit az ember szeret, azt szereti csinálni. Életemben nem voltam fáradt. Álmos igen, de fáradt nem. Anyám sem volt soha fáradt, úgyhogy ez nem személyes érdem, hanem valószínűleg genetikus. Amióta lehetőségem van rá, úszom minden reggel, korábban pedig naponta tornáztam. De éppen ön idézte fel, hogy táncosnő is voltam 15 éves koromig. Megszoktam a testmozgást, nem tudtam nélküle létezni. Kirándulni is jártunk annak idején minden szombat-vasárnap a hegyekbe, az hozzátartozott az életemhez, szerettem.”
Látszólag könnyedén beszél a valójában mélyen megrázó tényről, hogy véletlenül maradt életben: „A személyes és a politikai életben is sok a véletlen, és mindig az a kérdés, hogy ki mit tud kezdeni ezzel. Az, hogy véletlenül életben maradtam, mindennek az alapja volt. Attól kezdve nagyon sok véletlen volt, és ezekkel mindig tudtam valamit kezdeni, a hasznomra fordítani. Tehát a véletlent nem sorscsapásként kell felfogni, hanem lehetőségként. Létezik egy amerikai iskola, amely megmondja nekünk, hogyan lehet racionálisan választani A és B között. Szerintem viszont sosem választunk racionálisan. Ösztönösen választunk. Aztán később kiderül, hogy a választásunk jó volt-e vagy sem. Ha nem volt jó, vissza tudunk menni arra a bizonyos keresztútra, ha jó volt, akkor folytatjuk azt az utat, amit eddig jártunk.”
A filozófus a Fideszre vonatkozó kérdésre leszögezte:
(…) Ők a szélsőjobb, ezt mindenki tudja, az Európai Néppárt is. A tömegtársadalom kialakulásában a hagyományos pártok elvesztik a támogatottságukat. A hagyományos pártok ugyanis osztálypártok voltak, de ma nincsenek osztályok, mert a szegények nem egy osztály. Most például nagyon örülnek annak, hogy Ukrajnában 70 százalékkal egy komikus nyerte az elnökválasztást. Én nem örülök. Hogy a korábbi elnököt leváltották, annak igen. De hogy politikai tapasztalat nélkül kerülnek ilyen posztra, csak mert a szavazók azt mondják, hogy ezek még nem voltak… Ez a tömegtársadalom, mindennel tömegszavazatot lehet nyerni, csak jó demagóg legyen az ember. Nem jól áll a világ, és ebben a rossz világban nem szabad kizárólag pártérdeket szem előtt tartani, mert akkor a vesztes lóra fogunk tenni.
Kiemelt kép: Kovács Tamás / MTI
