Sport

„Ez kivégzés volt” – Elek Gábor az ETO elleni vereségről

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Három napon belül két súlyos vereséget szenvedett a MOL Esztergom női kézilabdacsapata, amely szerdán a Fraditól, szombaton a Győri ETO-tól kapott ki. Csak amíg a fővárosban kilenccel maradt alul, addig az ETO brutálisan eltángálta.

Elek Gábor, a női kézilabda NB I-ben szereplő MOL Esztergom mestere kissé dühösen értékelt az M4 Sport kamerái előtt a Győr elleni bajnokit követően, hisz elmondása szerint játékosai finoman szólva sem álltak bele bátran a mérkőzésbe.

„Nagyon kevés ellenállást tudtunk kifejteni hátul és rengeteget hibáztunk elől. Szerintem a végére már teljesen össze is tojtuk magunkat. Nagyon utálom ezeket a meccseket, ki lehet kapni egy ETO-tól, de nem így.

Attól féltem a második félidő elején, hogy autogramokat fogunk tőlük kéregetni, ez engem nagyon zavar

– értékelte kissé dühösen a Győr elleni, 24-45-ös eredménnyel véget ért bajnokit az Esztergom edzője.

A szakember az M4 Sportnak azt mondta, a Fradi ellen nem ijedtek meg annyira játékosai, de a végeredményekben nagy különbségeket így sem érdemes keresni.

Azért ott a Fradinál mások az emocionális dolgok az irányomba mint a Győrnél, ráadásul rengeteg fiatal onnan jött a Fradiból, kevésbé tojja össze magát, de nagyon nagy különbség nem volt, csak ez kivégzés volt, az meg kevésbé.

Kapcsolódó
Esztergomban gázolt az ETO, feltámadt az MTK kézicsapata
Hatalmas volt a különbség a BL-csapat és a tabella 3. helyezettje között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik