Közélet

Az Európai Parlament 10 legnagyobb sikere

Hétfőn megkezdte az ötéves ciklus utolsó plenáris ülését az Európai Parlament, május végén pedig már az új parlament összetételéről szavazunk majd. Hiába mondja el viszont Orbán Viktortól a Berlaymont épület büféséig mindenki, hogy ez lesz az eddigi legfontosabb EP-választás, arról, hogy pontosan mit csinál az Európai Parlament, keveset tudunk.

Az EP annyiban hasonlóan működik, mint a nemzeti parlamentek, hogy a benne zajló folyamatok és a törvényhozás elsőre elég átláthatatlan, ezért segít, ha valaki elmagyarázza. És ezt az Európai Parlament most meg is próbálta megtenni. Kiadtak egy pamfletet, amelynek az a célja, hogy bemutassa azokat a döntéseket, amelyeket az Európai Parlament az elmúlt öt évben hozott, és amelyeket fontosnak értékelnek. Ez pedig nemcsak azt segíthet megérteni, hogy mit csinálnak pontosan az EP-ben, de azt is, hogy az EP mit tart fontosnak a saját munkájából.

Tíz ilyen intézkedést szedtek össze, amelyek közül néhány valóban siker, néhány kevésbé, haladjunk visszafelé a tizediktől.

Migráció

Az EP 2017 végén elkezdett dolgozni a Dublini rendelet reformján, amely például azt határozza meg, hogy mely tagországok felelősek az adott helyeken menedéket kérőkért. Hoztak is több megállapodást, de az egészből természetesen nem lett semmi, mert erre az Európai Tanácsnak is rá kellene bólintania, ami pedig a tagállamok vezetőiből áll. Ez azt jelenti, hogy ott ül Orbán Viktor, és a lengyel, valamint az olasz kormányfő is, így viszonylag nehéz bármilyen eredményre jutni. A migrációval szembeni fellépést legfeljebb akkor tekinthetjük akkora sikernek, mint amekkorának az EP tekinti, ha megvárjuk, hogy végleg elfogyjon az Európába igyekvő embertömeg, amitől nem is vagyunk annyira messze.

Fotó: Angelos Tzortzinis / AFP

Utas-nyilvántartási adatállomány

A brüsszeli és párizsi merényletek után hoztak egy olyan döntést, hogy a repülési adatokat kezelő hatóságoknak át kell adniuk az összes olyan gép utaslistáját egy közös regiszterbe, amelyek harmadik országból repülnek be az EU területére, a listát pedig a terrorizmus és a bűnözés megelőzésében tervezik használni. A parlament 2015-ben egyezett meg erről a tervről az Európai Tanáccsal, amely 2016-ban bólintott rá. Sajnos a terrorizmus megelőzése pontosan olyan terület, ahol nehéz értékelni a sikereket, hiszen meg nem történt terrortámadásokról kellene tudnunk hozzá.

Természeti katasztrófák

A RescEU elsősorban az Európai Bizottság ötlete volt, de a parlament is döntött róla. Az alap lényege az, hogy létrehoztak egy nagy EU-s pénz- és erőforrásgyűjtőt, amely segít a tagállamoknak természeti katasztrófák esetén. Ilyenek az áradások, az apályok, az erdőtüzek és más katasztrófák.

A munka és a magánélet egyensúlya

A parlament és a tanács 2017-ben egyezett meg a „szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtéséről” fantázianevű irányelvről. Olyan dolgok szerepelnek benne, minthogy mindenkinek jár tíz nap fizetett szabadság a szülés környékén, amit legalább a betegszabadságok mértékéig kell kifizetni, illetve két hónap születési szabadság. Jár továbbá évi öt nap gondozói szabadság, illetve a lehetőség, hogy rugalmasabb munkarendet alakítsanak ki a szülőknek. Mivel ez egy irányelv, jóval kevésbé kötelező, mintha konkrét szabályozás lenne.

Műanyagok

Az biztos, hogy ez a parlament konkrét háborút vívott az egyszerhasználatos műanyagok ellen, ezért nem is furcsa, hogy sikerként értékelik azt. 2019-ben betiltották az olyan eldobható műanyagtermékeket, mint a műanyag fülpiszkálók, evőeszközök, tányérok, szívószálak, italkeverők és léggömbpálcikák. Ezeket már csak fenntarthatóbb anyagokból lehet majd előállítani. 2015-ben pedig már a műanyagzacskókat is, ráadásul elég komoly szabályozásban, bár abban, hogy a műanyagzacskók használatának csökkentését hogyan oldják meg a tagországok, rugalmasabbak voltak.

Fotó: Frank May / AFP

Klímaváltozás

Mivel ez az egyik legfontosabb kérdés, amivel kapcsolatban az EU bármilyen döntést hozhat, érthető, ha megpróbálják a lehető legkevesebbet is sikerként kommunikálni. Például azt, hogy az EP megszavazta a Párizsi egyezményt, amelyből később Donald Trump kilépett. Ahogy azt is, hogy megegyeztek az autók és a teherautók által kibocsátott széndioxid szintjének csökkentésében is. Külön érdekesség, hogy erről még most hétfőn is szavaztak a miniszterek tanácsában, és Magyarország volt az egyetlen, amely nem támogatta. Ami nem meglepő, hiszen a gazdaságunk nagy része ilyen járművek gyártásából áll.

Roaming

Az EP egyik legnagyobb sikere az elmúlt öt évben a roamingdíjak eltörlése volt. Egy kis aktivistacsoport ötletét karolták fel és vitték el az uniós szabályozás szintjéig, mostanra pedig tényleg úgy telefonálunk az EU-ban mindenhonnan, ahogyan otthonról tennénk. Az EP itt megjegyzi még, hogy 2019-ben megegyeztek a pénzmozgásokat terhelő díjak kivezetéséről is.

Biztonságos termékek

Az egyik nagy cél volt az EP-ben, hogy a nem élelmiszeralapú termékeknél is ugyanolyan gyors védelmi rendszerek legyenek, mint az élelmiszeralapúaknál. Sikerült. Sőt, ugyanezt kiterjesztették a digitális tartalomra is, a teljes visszafizetés lehetőségével együtt.

GDPR

Talán ez az, amivel a legtöbben találkoztak az EU összes szabályozása közül, és messze ez a legnagyobb siker is. Többet írni róla fölösleges, itt megírtuk részletesen, hogy miért jó ez a szabályozás.

Fotó: iStockphoto
Ilyen az, amikor a túlbürokratizált EU remekül működik
Régi panasz az unióra, hogy még a banán görbületét is szabályozni akarja. Van példa arra, hogy ez jó.

Szerzői jogok

Az viszont furcsa, hogy pont a legellentmondásosabb irányelvet tették az élre a büszkeségfalon. A szerzői jogi irányelv körül rengeteg indulat és botrány volt, mert eleve olyan gigantikus techcégeket kíván szabályozni, mint a Google és a Facebook, de az ellenzői szerint mindezt úgy teszi, hogy az internet kevésbé lesz szabad hely tőle. Erről itt írtunk részletesebben.

Még nem tudni, itthon mikor lép életbe a sokat vitatott internettörvény
Ügyvédet kérdeztünk arról, mi történhet gyakorlatban az új uniós digitális szerzői jogi reform megszavazása után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik