Gazdaság

578 ezer forint az átlagfizetés a logisztikában

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) 2019 elején ismét vizsgálta az ellátási lánc területén dolgozók béreinek és juttatásainak alakulását. A nem reprezentatív, bruttó havi átlagkereset 578 ezer forint, ami alapján kijelenthető, hogy a logisztika a top területek közé tartozik a fizetéseknél. A válaszadók több mint egyharmada beszerzéssel, 30 százaléka logisztikai tervezéssel és több mint egynegyede ellátásilánc-menedzsmenttel foglalkozik.

A minta bruttó havi átlagkeresete 578 ezer forint, ez az összeg nem sokkal marad el a pénzügyi, biztosítási szférában jellemző havi bruttó 599 ezer forinttól. A megelőző évben mért 548 ezer forintos értékhez képest mérsékeltebb emelkedést tapasztaltak, ennek oka a tavalyi – nem reprezentatív – mérésükben szereplő nagyszámú, erős szórást eredményező magas érték bekerülése a végső mintába.

Az ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók és ehhez szakképzettséggel is rendelkezők 12,5 százalékkal keresnek jobban azoknál, akik ilyen jellegű végzettséggel nem rendelkeznek. Úgy tűnik, hogy ez a különbség afelé tereli a szakmabelieket, hogy képezzék magukat, ebben határozott fejlődés látszik az adatok alapján. A legtöbben a nemzetközi szakmai kommunikáció alapját jelentő nyelvtanulás mellett a vállalatirányítás, illetve IT-ismeretek megszerzésére törekedtek.

Kiemelt kép: MTI / Nyikos Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik