Szombat. Jelölési csiki-csuki
A szocialista párt elnöksége hivatalosan Kiss Pétert jelölte kormányfőnek a megyei elnökökkel közösen tartott szombat délutáni tanácskozás döntése értelmében. Kisebb szépséghiba, hogy a megyei elnökök egy része Gyurcsány Ferenc jelölését támogatta volna, de mint Kovács László pártelnök megjegyezte, a megyei elnökök testülete nem jelölő szerv. Meghallgatja ugyanakkor az elnökség az ugyancsak szombat délután összeülő frakció véleményét, amely ugyan szintén nem jelölő fórum, de dönthet a zökkenőmentes kormányfőváltáshoz szükséges konstruktív bizalmatlansági indítványről.
Az MSZP országgyűlési frakciója végül több jelölt állítását támogatta. Az első híradások szerint kezdetben csak Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc neve merült fel miniszterelnök-jelöltként. A két politikus ezután együtt távozott a frakció ülésésről, hogy kifejtsék elképzeléseiket a párt országos választmánya előtt – az elnökség ugyanis a ma fél ötkor ülésező választmánnyal közösen tárja a kormányfő-jelölt nevét a kongresszus elé.
A politikusok távozását követően megtartott szimpátiaszavazáson végül Kiss Péter jelenlegi kancelláriaminisztert támogatták legtöbben a frakció tagjai közül, a jelenlévő 104 szocialista képviselőből 90-en szavaztak rá. 80 szavazattal második lett Veres János pénzügyminisztériumi államtitkár, míg Gyurcsány Ferenc Győr-Moson-Sopron megyei elnök 73 szavazatot kapott. A frakció ebben a sorrendben ajánlja a jelölteket a választmánynak, sőt ez a döntés a frakció 10 választmányi tagjának kötelező mandátumot is jelent – a választmány egészének azonban csak ajánlás.
Szombaton késő este, a végső választmányi szavazáson Veres János nem kapta meg a szavazatok egyharmadát, így Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc lesz a két jelölt, akik közül a szocialista kongresszus miniszterelnököt választ szerdán.
Péntek. Stabil koalíció, bizonytalan miniszterelnök-jelölt
Medgyessy Péter kormányfő távozik a posztjáról – jelenleg ez az egyetlen dolog, amely biztosnak tűnik. Az MSZP országos elnöksége tegnap ugyan megegyezett az új miniszterelnök-jelölt nevéről (aki a kiszivárgott információk szerint Kiss Péter jelenlegi kancellária-miniszter), a szocialista párt több politikusa azonban tiltakozik a döntés ellen. Péntek este úgy tűnik, hogy két jelölt is van a párton belül: Kiss mellett Gyurcsány Ferencet is sokan támogatják.
Az MSZP elnöksége csütörtök délutáni ülésén anélkül fogadta el Medgyessy lemondását, hogy a kormányfő azt hivatalosan benyújtotta volna. Kovács László a párt elnöke bejelentette: az MSZP új miniszterelnököt jelöl, ám a nevet egyelőre nem kívánják nyilvánosságra hozni (értesüléseink szerint a posztra Kiss Péter a legesélyesebb). Kovács egyúttal megköszönte a miniszterelnök eddigi munkáját.
|
A szombati koalíciós egyeztetéseken alakul majd ki az is, hogy mennyiben változtatnak a kormányprogramon. Kovács László és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnök a nap folyamán többször is hangsúlyozták: az MSZP és az SZDSZ is érdekelt a koalíció fenntartásában. A Medgyessy kormány az új kormány hivatalba lépéséig ügyvezető kabinetként működik.
Medgyessy eltávolításának az lesz a módja, hogy az MSZP konstruktív bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormányfővel szemben. Ennek jelentősége abban áll, hogy így nem a köztársasági elnök kérhet fel valakit kormányalakításra, hanem a jelenleg regnáló kormánykoalíció oldahtja meg a problémát (lásd cikkünk végén az Alkotmány értelmezését). Kovács László ezzel kapcsolatosan hangsúlyozta: a párt elnöksége “úgy döntött, hogy él azzal a jogával, amellyel mint a 2002-es választáson győztes és a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező párt rendelkezik, azaz miniszterelnököt jelöl”.
Belharcok a szocialista pártban
A pénteki nap eseményei azonban némileg felülírták az MSZP országos vezetőinek csütörtöki döntését. A párt egyes politikusai ugyanis rosszallásukat fejezték ki az elnökség döntése miatt, és információink szerint ellenzik Kiss Péter jelölését. Nagy Sándor MEH-es államtitkár szerint az elnökségnek egyáltalán nincs joga ilyen döntéshez (lásd keretes írásunkat). A miniszterelnöki ambíciókkal rendelkező Gyurcsány Ferenc támogatói a jövő hétre rendkívüli kongresszust kezdeményeztek. Kovács László pártelnök az Inforádiónak adott nyilatkozatában közölte, hogy a jövő héten keddre, vagy szerdára összehívják az országos kongresszust. Péntek délután tehát úgy tűnik, hogy a szombati koalíciós egyeztetésre még nem lesz meg az MSZP miniszterelnök-jelöltje, a párt politikusai ugyanis a szintén holnap tartandó frakció- illetve választmányi ülésén több jelöltről is tárgyalnak majd (Kiss és Gyurcsány személye biztosnak tűnik). A végleges döntés a rendkívüli kongresszuson születhet meg.
|
Medgyessy Péter csütörtök délelőtt tárgyalásokat folytatott a koalíciós kormánypártok vezető képviselőivel. Az MSZP részéről a megbeszélésen ott volt Lendvai Ildikó frakcióvezető, Kovács László leköszönő pártelnök, Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője és Szili Katalin, aki a párt alalenöke és az Országgyűlés elnöke. Az SZDSZ-t Kuncze pártelnökön kívül Horn Gábor, Szent-Iványi István és Fodor Gábor képviselte. A kormányfő a tárgyalások végén rövid sajtótájékoztatóján közölte, hogy amennyiben az SZDSZ nem biztosítja őt bizalmáról csütörtök estig, akkor a szabad demokratáknak augusztus 26-áig meg kell teremteniük a feltételeket egy új miniszterelnök megválasztásához. Medgyessy Péter hozzátette: bizalom hiányában augusztus 27-én írásban benyújtja lemondását a köztársasági elnöknek.
Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök azonban már közölte, hogy a miniszterelnök felszólítása ellenére csütörtök estig nem lesz döntés, a koalíciós tárgyalásokat szombaton hajlandóak csak folytatni. Ezt Kovács László szocialista pártelnök is megerősítette. Mindez elemzői vélekedések szerint gyakorlatilag azt jelenti, hogy az SZDSZ nem Medgyessy Péterrel együtt képzeli el a koalíciós kormányzás folytatását. Csütörtök délben úgy tűnt tehát, hogy amennyiben estig az SZDSZ valóban nem fog lépni, a koalíciós tárgyalások egy új miniszterelnök személyéről folyhatnak majd a szocialistákkal. Erre engedett következtetni az is, hogy a sajtótájékoztatón arra az újságírói felvetésre, hogy estig kellene megerősíteni a bizalmat Medgyessy felé, Kuncze hangsúlyozottan megismételte: csak szombaton folytatják a tárgyalásokat.
Kiss Péter (Fotó: MTI)
Ki lehet az új miniszterelnök?
Amennyiben Medgyessy Péter lemond, elképzelhető, hogy a miniszterelnöki posztra Kiss Pétert, a Minszterelnöki Hivatalt vezető minisztert jelölik majd – mondta el lapunknak Simon János politológus szakértő. Kiss Péter neve már korábban is felmerült Medgyessy utódjaként, ám a váltást a pártok tavaszra akarták időzíteni. Korábban olyan spekulációk is folytak, hogy Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke válthatja Medgyessy Pétert a kormányfői poszton – ám a FigyelőNet értesülései szerint erre most nem sok esély van. Szintén felmerült Hiller István, Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó személye is.
A FigyelőNet parlamentben tartózkódó tudósítója beszámolt arról, hogy Kovács László, Szili Katalin és Kiss Péter csütörtök kora délután Kiss szobájában folytatott rágyalásokat. Tudósítónk beszámolója szerint a tárgyalószobában egy rövid ideig Juszt László, az ismert médiaszemélyiség is bent tartózkodott. A FigyelőNet megkérdezte Szili Katalint, véleménye szerint Kiss Péter elvállalná-e a miniszterelnöki jelölést, ám az Országgyűlés elnöke azt válaszolta, hogy a tárgyalásokon erről a kérdésről még nem esett szó. Kiss Péter távozóban lapunknak azt nyilatkozta, hogy neve eddig nem merült fel a miniszterelnöki poszt várományosaként.
|
A kormányfő csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján közölte, hogy kisebbségi kormányzásra akkor sem hajlandó, ha a szabad demokraták kívülről támogatnák a kormányt. Csillag István leváltását ugyanakkor – amely a jelenlegi koalíciós válság casus bellije – Medgyessy nem hajlandó visszavonni. „Tegnap elmondtam, álláspontom megmásíthatatlan a bizalmatlanság légkörében nem lehet kormányozni, az ország előtt fontos feladatok állnak, ehhez erős kormány, erős kormányfő kell” – jelentette ki csütörtöki tájékoztatóján a miniszterelnök. A kormányfő egyértelműen az SZDSZ-t tette felelőssé a kialakult helyzetért. Medgyessy a lemondását annak érdekében hajlandó felajánlani, hogy a hazai fizetőeszköz és a magyar gazdaság megőrizze stabilitását. A bejelentés hatására a BUX több mint 200 pontot esett, a forint árfolyama pedig 249 forint/euró szint fölé gyengült.
Kuncze Gábor korábban közölte: a koalíciós tárgyalás nem Csillag Istvánról, hanem a kormány hatékonyabb működéséről szól, bár azt is mondta, hogy Csillag István eltávolítása az utolsó csepp a pohárban. Kuncze Gábor egy rádióban reggel elmondta, hogy az SZDSZ csak akkor érdekelt a koalíció fenntartásában, ha érdemi változások következnek be a kormány működésében. Az MSZP parlamenti frakciójának egy tagja az MTI-nek ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy a megbeszélésen mégis a gazdasági miniszter lesz a téma.
Az SZDSZ vezető politikusai megérkeznek a koalíciós tárgyalásra (Fotó: MTI)
A lapunknak nyilatkozó Simon János ugyanakkor kiemelte, hogy jelenleg még több forgatókönyv is elképzelhető. Egyrészt az SZDSZ beleegyezhet abba, hogy új jelöltet állít a gazdasági tárca élére. Másik eshetőségként – ha tartják magukat ahhoz, hogy nem állítanak jelöltet – a koalíció felbomolhat, és Medgyessy Péter mindenképpen távozik, hiszen kijelentette, hogy kisebbségben nem hajlandó kormányozni. A kormánykoalíció felbomlására azonban, jelenleg úgy tűnik, kevés az esély, mivel a szabad demokrata pártelnök közölte, a tárgyalásokon meggyőződött arról, hogy az MSZP és az SZDSZ is érdekelt a koalíció fenntartásában. Ezt a véleményt Kovács László is megerősítette.
|
Erős emberek a pártokban
Az SZDSZ-en belül Fodor Gábor csoportjának megerősödését jelzi, hogy hivatalos állásponttá emelkedett a párton belül a Medgyessyt leváltani igyekvő szándék – mondta Kumin Ferenc politológus az Info rádiónak. Fodor Gábor egy vasárnapi nyilatkozatában már említette, hogy pártja a mostani kormányfő nélkül képzeli el a koalíció jövőjét. Fodor fontos pozícióját jelzi az is, hogy a politikus akítvan részt vesz a koalíciós tárgyalásokban.
Kumin szerint az MSZP részéről is várható volt olyan fejlemény, hogy a pártelnök nélküli időszakban a szocialisták egyes politikusai Medgyessy leváltása érdekében tegyenek lépéseket. Így a 2006-os választások alkalmával ezt már saját érdemükként írhatják jóvá.
Előzmények
Medgyessy Péter szerdán jelentette be három miniszter, köztük az SZDSZ által jelölt Csillag István gazdasági tárcavezető távozását a kormányból. Az SZDSZ elnöke és frakcióvezetője, Kuncze Gábor azonban külön sajtótájékoztatón bejelentette: pártja nem fogadja el Csillag István leváltását, egyelőre nem állítanak új jelöltet a posztra. A pártelnök kijelentette, hogy az SZDSZ-frakció részéről nincs meg a kellő bizalom a miniszterelnök iránt.
Juhász Ferenc a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában pénteken úgy fogalmazott: “A kisebbségi kormányzás nem alternatíva. Ma Magyarországon a jelenlegi politikai helyzetben, egy költségvetési vita előtt, nem gondolom, hogy felelősen vállalhatná bármelyik politikai erő a kisebbségi kormány mindenféle fajta kockázatát”. Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője a Klubrádióban fejtette ki véleményét, hogy Kuncze Gábor nyilatkozata több irányban nyitva hagyja a lehetőségeket. Révész Máriusznak afelől nincs kétsége, hogy a kormánypártok meg fognak egyezni. „Azt hiszem, az SZDSZ-nek most nincsen az a helyzete, hogy most nagyon könnyen kilépjen a koalícióból, ráadásul most megéri neki bent lenni” – mondta a politikus.