Kutyások és a környezetükben élők konfliktusa nagyon gyakran az ugatásból származik. A kutya csahol, ugat ha egyedül van, ha elmegy valaki a kerítés mellett vagy csak „Isten tudja miért, de megőrülök tőle!” Mindenki átélte már ezt az érzést, de vajon miért tud a végletekig felidegesíteni minket az a hang, amit évezredek óta talán a leggyakrabban hallunk?
Ezt a kérdést tette fel az ELTE Etológia Tanszékének kutatócsoportja. A közismert mechanikai zajok (flex, forgalom, fűnyíró, légkalapács és a többi) azért zavaróak, mert túl hangosak, vagy mert túl hosszan kell elszenvednünk őket. A tudósok azt kérdezték: a kutyaugatás eltér-e ezektől abban, hogy a bioakusztikailag leírható jellegzetességei (vagyis a kommunikációs jelentése) miatt is idegesíthetővé válhat? Illetve azt is kutatták, vannak-e olyanok, akiket az átlagnál jobban bosszant az ugatás.
Először nézzük a kísérletet, utána Dr. Pongrácz Péter, a tanszék egyetemi docense, a csoport vezetője válaszol a miértekre.
A bosszantó ugatás külön kategória
A 150 résztvevő három korcsoportból (10-11, 18-35 és 50-70 év közöttiek) került ki, és mindhárom csoportban voltak falusban, kertvárosban, illetve városközpontban élők. Az embereknek számos kutyaugatást kellett meghallgatniuk, majd pontozniuk aszerint, mennyire találták azokat idegesítőnek, illetve a hang alapján a kutyát mennyire gondolták mérgesnek, ijedtnek, avagy vidámnak.
Laikusként azt gondolnánk, a természettől eltávolodott városiakat és az idősebbeket jobban bántja az ebricsaj, de nem. Lakóhely szerint nem volt különbség, életkor alapján viszont annál inkább: a fiatal felnőttek tartották a legidegesítőbbnek az ugatásokat, különösen, ha azok magas hangon szóltak.
Olyan, mint a csecsemősírás
Az ok rendkívül érdekes, tovább erősíti a kutya, mint szőrös gyerek megközelítést. A legbosszantóbb, magas hangú kutyaugatások ugyanis akusztikailag közel állnak a babák sírásához. Közismert, hogy a csecsemősírás – főleg a fiatal felnőttek számára – olyan elviselhetetlen hang, amihez nem tudnak hozzászokni, nem tudják kizárni, figyelmen kívül hagyni, hatására az emberben folyamatosan megy fel a pumpa.
Tudatosan rendezte így a természet, hiszen a baba így jelzi, ha szüksége van valamire, a közelében lévő felnőttnek az elviselhetetlen hang plusz motivációt ad, hogy tisztába tegye, megetesse, valamit tegyen vele, hogy elhallgasson. Nos, ugyanezt csinálják a kutyák is:
Ezt a bizonyos »bosszantó« ugatást akkor használják, amikor az ember figyelmének felkeltése előnyös lehet. Vagy azért, mert ők maguk bajba kerültek és segítséget kérnek, vagy mondjuk behatolás történt az általuk védett területre, azaz riasztanak
– magyarázza a 24.hu-nak Pongrácz Péter.
Akaratlanul is értjük őket
Maga az ugatás több kutyafélénél is a kommunikáció eszköze, ha definiálni szeretnénk, akkor rövid egységekből álló, zajos, érdes, sok frekvenciakomponensből álló hangadás. Ami változatosságát illeti, legjobb barátaink rokonaikhoz képest mesterfokon űzik: a farkasok is ugatnak, ám „szókincsük” néhány agresszív vaura korlátozódik területi viták vagy zsákmány védelme során.
A kutyák viszont sokat és nagyon sok kontextusban ugatnak az egymásra való acsarkodástól a kéregetésen, a terület/zsákmány védelmén át egészen addig, mikor azon elégedetlenkednek, hogy egyedül maradtak otthon. Ráadásul minden szituációban más és más az ugatás, amelyeket azonban mi emberek nagyon jól megértünk annak köszönhetően, hogy a kutya érzelmeit kifejező hangok akusztikailag nagyon hasonlóak az ember hangulatát kifejező hangokhoz.
Ha valaki soha nem tartott kutyát, akár élete során csak messziről látott ilyen állatot, akkor is nagy biztonsággal meg tudja állapítani adott ugatásról, hogy milyen helyzet áll mögötte, milyen érzelmet fejez ki.
Máig kérdés, hogy az ugatás változatossága és gyakorisága a domesztikáció során tudatos szelekció során jelent-e meg, vagy annak valamiféle mellékterméke
– jegyzi meg a szakember.
Magas és érdes
A kutatás felfedte azt is, az emberi agy általában negatív állapotokat – például félelem vagy agresszió –kifejező ugatásokat bosszantóbbnak tekinti a többinél. A „legbosszantóbb” ugatást érdemes szétbontani.
- A magas hang azt jelenti, baj van, pontosabban a kutya van bajban: beszorult valahová, egyedül hagyták.
- Az érdes hang is bajt jelent, ám itt külső forrást kell keresnünk, mondjuk valaki bemászott a kerítésen.
- A magas és érdes hang – ez a legidegesítőbb – pedig a figyelemfelhívást szolgálja, ahogy fent részleteztük.
Egyszerűen lehetetlen megszokni, tudat alatt izgatja az embert és őrületbe is kergeti, hiszen nem tehet semmit a megoldásért, ha nem az ő kutyája ugat. Sovány vigasz adott szituációban, ám gondoljunk arra: a bosszantóan ugató kutya nem tesz mást, mint alkalmazza azt a nyelvet, amit több tízezer év együttélése során közösen alakítottunk ki. A baj az, hogy ma már túl sűrűn lakunk egymás mellett…
A tanulmány a Bioacoustics című folyóiratban jelent meg, szerzői: Jégh-Czinege Nikolett PhD-hallgató, Faragó Tamás és Pongrácz Péter, az ELTE Etológia Tanszékének kutatói.
Kiemelt kép: Laurent Rebelle Biosphoto / AFP
