A magyar irodalomban a kezdetekhez viszonyítva talán senkinek a pályaíve nem emelkedett oly magasra, mint Herczeg Ferencé. Eleve nincs olyan méretes életművet maga után hagyó magyar író, aki az iskolában kezdte volna el tanulni nyelvünket.
Tehetős német polgár családban született a dél-magyarországi Versecen, és Franz Herzog szegedi diákként a magyar nyelv mellett a nemzet történelmébe is alaposan beleásta magát. Valamint a szokásokba – mint a kardvívás elsajátításába, amelynek majd párbajozásban lehet jó hasznát venni.
Párbaj miatt börtön
1886 nyarán szülővárosában az akkor joghallgató fiatalembernek a Magyar Nyelvterjesztő Liga bálján – természetesen egy menyecske kapcsán – nézeteltérése támadt a hasonló korú Sipos László honvéd tiszthelyettessel. Az affért kardpárbaj követte, az első összecsapás nyomán a későbbi író halálos sebet ejtett ifjú ellenfelén.
„Párbajvétség” miatt – ez volt a jogállás – a fehértemplomi törvényszék egy esztendei államfogságra ítélte, de a Kúria négy hónapra szállította le büntetését – amelyből további egy hónapot még el is engedtek –, minthogy az indoklás szerint a vádlottnak „meg kellett oltalmaznia egy védtelen úrileányt a tiszt galádul sértő fellépése ellen”. (Kései szépséghiba, hogy Herczeg a majd’ félvévszázaddal később megírt önéletrajzi művében, a Várhegyben részletesen és meglehetősen szenvtelenül leírja a párbajról a maga verzióját, nem érezvén úgy, hogy bármiben is helytelenül cselekedett volna.)
Fenn és lenn
A váci államfogházban unaloműzésként belekezdett Fenn és lenn című regényének megírásába.
Olvastam a lapokban, hogy az Egyetemes Regénytár kiadója, a Singer és Wolfner-cég, pályázatot hirdet társadalmi regényre. A díj: ezer arany frank. Elhatároztam, hogy pályázni fogok. A pásziánszjáték egy neme lesz ez, amellyel próbára teszem magamat és az isteneket. Ha megnyerem, akkor író leszek; ha elesem tőle, akkor mindenkorra hátat fordítok az irodalomnak… A díjat nem kaptam meg, nem adták ki egyik pályaműnek sem, de lanyhán megdicsérték a Fenn és lenn-t, amelynek, a jelentés szerint, a díj azért nem volt kiadható, mert a terjedelme nem felelt meg a pályázati feltételeknek
– emlékezett vissza.
Ennek ellenére Wolfner József, a könyvkiadó felkereste a lakásán, és ezer forintért megvette a kéziratát. A regény gazdagokról és szegényekről, a munka megbecsüléséről, a semmirekellők pellengérre állításáról szólt. „A világ még nem annyira romlott, hogy benne a szív delejtűjével el ne lehetne igazodni” – mondja ki egyik alakja a kezdő író mélyenszántó életfilozófiáját.
Írófejedelem
A banális történet ellenére – nem kis mértékben az előzmény, azaz a párbaj és a fogház köré szőtt teatralitás révén – a regény hangos sikert aratott. Ettől kezdve bő fél évszázadon át ünnepelt író, sőt – mint ezt annyiszor leírták: írófejedelem lett Herczeg. „Az első regényben – mondta róla Hegedűs Géza – szinte minden szerepel, ami az életmű témája és mondanivalója lesz.”
1925 és 1930 között 40 kötetes díszkiadásban jelentek meg munkái. 1927 és 1945 között a Felsőház tagja volt, a magyar revíziós mozgalom egyik vezéralakjaként ismerték. Ő avatta fel 1932. október 6-án a Szabadság téren Lord Rothermere ajándékát, a Magyar fájdalom szobrát, amelynek rekonstruált visszaállítását ma többen is szorgalmazzák. A világháború után visszavonultan élt, már nem publikált – 1954-ben halt meg.
A század első évtizedéig egyedül élvezte a legnépszerűbb prózai és színházi szerző szerepét, majd e címben osztoznia kellett Molnár Ferenccel. Két évvel élte túl emigrációba kényszerülő riválisát. Életművüket az utókor rostája egymástól messze sorolta be.
