Belföld

Két óvodában 130 gyerek lett rosszul, hétfőre rendkívüli szünetet rendeltek el

Ételtől lett rosszul több mint 130 gyerek, több pedagógus a Komárom-Esztergom megyei Lábatlanon. Mindkét óvodában, bölcsődében iskolában és idősek között is hányás hasmenés tört ki január 31-én pénteken éjszaka! Valószínű a pénteki túrós tésztától lettek rosszul de az is lehet, hogy a csütörtöki vadastól. Van olyan idős aki kórházba került!

– írta az index egyik olvasója. Hozzátette, hogy úgy tudja, csak hétfőn lesz közegészségügyi vizsgálat, de tudni véli, hogy „gőzerővel” takarítják az intézményeket, és az éttermet is, ahol az ételt készítik. Egy másik olvasó – akinek a gyermeke rosszul lett – még pénteken fordult levélben az ÁNTSZ-hez, hogy vizsgálják ki az esetet.

A portál cikke szerint a Komárom-Esztergom megyei településnek van egy nyilvános Facebook-csoportja, a LábatlaNEWS, ahol a településen élők számára fontos információkat osztják meg. Itt látható, hogy a helyi védőnő szombaton este a következőt írta ki:

Kedves Szülők!

Gondolom már mindenkihez eljutott a hír, hogy egy hányós/hasmenéses vírus végigment péntek éjjel az ovis és iskolás gyermekeken és pedagógusokon. Eddigi számolások alapján már elértük a 130 főt. A gyermekorvosok azt kérik, hogy aki átesett a fertőzésen, lehetőleg hétfőn tartsa még otthon gyermekét (igazolhatja a szülő), hogy az egészséges gyermekeket/pedagógusokat megvédjük. Egyenlőre nem tudni, hogy mi okozta, a vizsgálatok elkezdődtek. A betegeknek jobbulást kívánok!

A polgármester pedig azt közölte szombaton:

Kedves Szülők, Pedagógusok! Ma délelőtt értesültem a történtekről, amit nagyon sajnálok. Jobbulást kívánok a gyerekeknek és a pedagógusoknak. Haladéktalanul felvettem a kapcsolatot az intézményvezetőkkel és amint lehetséges tájékozódom a Népegészségügynél is. Ha új információ jut a birtokomba, úgy ezen a fórumon is tájékoztatom Önöket. Természetesen a megbetegedés okának kiderítése után megteszem a szükséges intézkedéseket. Dinnyés István, polgármester

Végül Ráczné Fülöp Erzsébet, óvodai intézményvezető a következőt írta ki:

A gyermekeket és felnőtteket érintő hányás, hasmenés miatt hétfőn minkét óvodában és bölcsődében is rendkívüli szünetet rendelek el.

Hozzátette, hogy a probléma kivizsgálása megkezdődött, a további lépésekről a későbbiekben ad tájékoztatást.

Kiemelt kép: lábatlan.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik