Kultúra

Rengeteg sorozat miatt érdemes várni az évet

Még alig kezdődött el 2019, de már most sok ígéretes produkciót tudunk felsorolni. A Trónok harcán vagy a Stranger Thingsen túl is akadnak olyan új sorozatok, amire megérni várni. George Clooney a 22-es csapdájában működik közre, Ben Affleck és Matt Damon pedig producerként felügyeli Kevin Bacon játékát a City on a Hillben.

 Mindhunter S02

A Mindhunter első évada Mark Olshaker és John E. Douglas könyve alapján készült, és az FBI különleges programjához kerülhettünk közelebb, amiben elsőször profiloztak sorozatgyilkosokat. Az ügynökök az interjúk során ismerték meg a valódi gyilkosok motivációját, hogy miért követték el a legszörnyűbb tetteiket. Az alkotók között ott van David Fincher is – az első évadban rendezőként és producerként is dolgozott –, akinek a Hetediket vagy a Harcosok klubját is köszönhetjük.

Benézhetsz a sorozatgyilkosok elméjébe
David Fincher, a Hetedik, A Zodiákus és A tetovált lány rendezője ezúttal a Netflixen gyártott zseniális sorozatot kedvenc témájáról, a sorozatgyilkosokról. Mindhunter évadkritika.

A sorozatban igaz történetek kerülnek elő, valódi gyilkosok (Ed KemperMontie Rissell, Jerry Brudos, Richard Speck) fejébe mászhatunk be. Egyelőre nem tudjuk, hogy mikor jön pontosan a második évad, azt viszont igen, hogy milyen szálak kapják a főszerepet. Többek között szó lesz az atlantai gyerkgyilkosságokról, és Charles Manson ügyéről is. Mansont állítólag az a Damon Harriman fogja alakítani, aki Quantin Tarantino júliusban mozikba kerülő filmjében szintén a szektavezetőt játssza. (JV)

Fotó: Patrick Harbron / Netflix

Bemutató: 2019. 

Stranger Things 3.

A Netflix újévkor jelentette be a hawkinsi tinédzserek visszatérésének pontos idejét, még néhány egyéb részletet is pontosítva. Azt eddig is tudtuk, hogy az évente ugró sorozat most 1985-ben játszódik majd, és bőven számíthatunk Vissza a jövőbe-idézetekre, illetve arra is, hogy Will, Mike, Dustin, Lucas, Eleven és Max végre kimozdulnak az álmos indianai kisvárosból.

A Duffer testvérek azzal magyarázzák a korábbinál hosszabb szünetet a két évad között, hogy komolyabb produkcióról van szó, több speciális effekttel, és az évad „még nagyszabásúbb és jobb” lesz az eddigieknél. Ez a nyolc rész viszont még mindig nem az utolsó alkalom lesz, hogy találkozzunk a szereplőkkel: egy évad még egész biztosan szerepel az alkotók tervei között, de akár kettő sem zárható ki. Ennél sokkal többet viszont nem terveznek – már csak azért sem, mert a gyerekszereplők már most is rengeteget változtak és nőttek, és könnyen lehet, hogy nem akarnak egész életükben hawkinsi tinédzsereket játszani. (IB)

Bemutató:  2019. július 4.

Trónok harca (Game of Thrones) S08

A Trónok harcában annyian haltak meg a központi karakterek közül, hogy már követni is lehetetlen. George R. R. Martin regénye alapján készült HBO-s produkció David Benioff, D.B. Weiss, David Nutter és Miguel Sapochnik rendezésében a végéhez közeledik, és hogy ha hihetünk a pletykáknak, még több szereplőt sirathatunk. A befejező nyolcadik évad összesen hat részből fog állni, de mindegyik epizód nagyjából egy egészestés filmnek felel meg, 80-90 percesek lesznek.

A tavasz még lehet, hogy messzinek tűnik, de az HBO már elkezdte a sorozat promóját, és a rajongók abban is reménykedhetnek, hogy egy epizód erejéig visszatérnek a rég halott szereplők Jon Snow (Kit Harington) és Daenerys Targaryen (Emilia Clarke) harca mellett. (JV)

Bemutató: 2019. április

True Detective S03

Magyarul A törvény nevében futó sorozat nem indul könnyű helyzetből, elvégre amilyen erősen kezdett az első évadban, akkora bukás lett a folytatás. 2014-ben Matthew McConaughey és Woody Harrelson nagyon jó kritikákat kapott, de Vince Vaughn és Colin Farrell már nem tudta beváltani a True Detective-hez fűzött reményeket. Közel négy év kihagyás után viszont érkezik a harmadik évad Mahershala Alival és Stephen Dorff-fal.

Három idősíkon keresztül ismerhetünk meg egy tragikus gyerekgyilkosságos ügyet. Láthatjuk Mahershala Alit fiatalon és idősen, ahogyan felemészti az eset. Mivel január közepén már jön a True Detective harmadik évada, az első kritikák megjelentek, és leginkább Ali kivételes alakítását emelik ki. (JV)

Bemutató: január 13. 

Catch-22

A 22-es csapdájából ugyan Mike Nichols már rendezett egy filmet csaknem ötven évvel ezelőtt, de ez nem lett túl nagy siker, nem véletlenül izgatja a filmesek fantáziáját azóta is. Most George Clooney és producertársai végre tető alá hoztak egy hatrészes minisorozatot Joseph Heller világirodalmi klasszikus regényéből, a Hulu, a Channel 4 és a Sky Italia közreműködésével.

Sőt, Clooney (akit tavaly nyáron a forgatásra igyekezve elütött egy autó Szardínián) maga is szerepel majd a sorozatban, ahol Scheisskopfot játssza majd, illetve rendez is két epizódot. Rajta kívül a főbb szerepeket Christopher Abbott (Yossarian), Kyle Chandler (Cathcart ezredes) és Hugh Laurie (de Coverley őrnagy) alakítják, tehát a szereplőgárda elsőrangú, az alapsztorira pláne nem lehet panasz, úgyhogy mindenképpen itt a helye az év legjobban várt, újonnan induló sorozatai között.

Bemutató: 2019. tavasz

Fargo S04

A Coen testvérek klasszikus filmje inspirálta sorozat a harmadik évadára kifogyni látszott az ötletekből, így nem tűnik rossz ötletnek, hogy Noah Hawley várt egy évet a folytatással, pláne, hogy még arra is volt némi esély, hogy a Fargo végleg abbamaradjon.

Tavaly azonban bejelentették, hogy lesz negyedik évad, amelyről már azt is tudni, hogy az ötvenes években játszódik Kansas Cityben, a komikus Chris Rock főszereplésével, aki egy feketékből álló bűnbandát vezet majd, amely összecsap a kansasi maffiával. Ami még nem világos, hogy mikor készül el pontosan a sorozat, egyes források szerint csak jövőre, de amíg nincs hivatalos dátum, addig remélünk.

Bemutató: 2019?

Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies) S02

Az HBO sikersorozatában nem feltétlenül volt benne a folytatás, hiszen Liane Moriarty azonos című regénye alapján készült a produkció, és határozott lezárást kapott. Az író és David E. Kelley új irányt adott a kisvárosi nőkről készült történetnek, és a nagy nevekhez még nagyobbak csatlakoznak. Nem lehetett olyan nehéz Meryl Streepet meggyőzni, a Hatalmas kis hazugságok első évada négy Golden Globe-ot szerzett, és Reese Witherspoontól Nicole Kidmanig mindenki elképesztő alakítást nyújtott.

Pedig elsőre talán nem is tűnhet olyan izgalmasnak a keret: egy jómódú amerikai kertvárosban járunk, ahol a nők hol összetartanak, hol egymás alá tesznek. Nem unatkozó háziasszonyokat látunk a részekben, hanem összetett karaktereket, akiket az első évadban egy rejtélyes gyilkosság kötött össze. (JV)

Egy jelentkép még az első évadból. Fotó: HBO

Bemutató: 2019 nyara (talán június)

City on a Hill

A Showtime új sorozata Ben Affleck ötletéből íródott, és ő is lett a sorozat executive producere, többek között Matt Damon társaságában. Szerepelni ezúttal nem fognak, de így is ott lesz Kevin Bacon Aldis Hodge-dzsal, akik megpróbálják megtisztítani Boston utcáit a bűnözéstől és a korrupt rendőrségtől.

A kilencvenes évek elején játszódó, valós jelenséget fikcióba ágyazó sorozat főszereplői egy kiégett FBI-ügynököt és egy ügyészt alakítanak, akik egy bűnöző családdal veszik fel a harcot. Az alkotók szerint a City on a Hill több lesz egy szimpla bostoni rendőrök és rablók drámánál, és az amerikai igazságszolgáltatás mélyreható kritikája is jelen lesz a sorozatban. (IB)

The New Pope

Már csak azért sem kiálthatnánk ki Paolo Sorrentino Az új pápa című sorozatát az előző folytatásának, mert Jude Law helyére John Malkovich lép, és Az ifjú pápa ellentetjét alakítja majd. A különálló minisorozat inkább csak annyiban kapcsolódik Sorrentino korábbi produkciójához, hogy ismét a modern pápaság intézményét járja körül, az egyházban feszegeti a határokat.

Ami soha nem unalmas, az a vallásgyalázás
Kollégám címben idézett mondata villog bennem az HBO új, egyébként egyáltalán nem vallásgyalázó sorozata kapcsán. Az ifjú pápa a vatikáni Kártyavár, csak jobb a díszlet.

Egyelőre szinte semmit sem tudni a részletekről – csak annyit, hogy a forgatás ősszel kezdődött –, de ha minden igaz, valamikor 2019-ben azért kijön a sorozat Malkovich főszereplésével. (JV)

Bemutató: 2019. 

Too Old to Die Young

Ha megnézzük az első teasert a Too Old to Youngból, akkor azonnal eszünkbe juthat a Drive (Vezess), ami már csak azért sem véletlen, mert mind a két produkciót Nicolas Winding Refn jegyzi. Az Amazon vette a szárnyai alá a sorozatot, 2017 februárjában már megvolt, hogy egy tíz részes évaddal kezdenek. Nem sokkal később az is kiderült, hogy a Whiplash című filmből ismert Miles Teller csatlakozott a stábhoz.

A történet Los Angelesben játszódik majd, ahol a főhős rendőr társa gyilkosával találja magát az alvilágban a Yakuzával, mexikói bérgyilkosokkal és az orosz maffiával. (JV)

Bemutató: 2019. 

Carnival Row

A kissé hányatott sorsú projekten már évek óta dolgoznak az Amazonnál, de történt időközben néhány változás a közreműködők körében, a legfontosabb Benicio del Toro kiválása, aki rendezőként vett volna részt a sorozatban. Így végül Travis Beacham és René Echevárria az angol John Amielt szerezték meg rendezőnek, a főszerepeket pedig Orlando Bloom és Cara Delevingne alakítják ebben a neo-noir fantasy sorozatban.

A teljes egészében Csehországban forgatott Carnival Row egy képzeletbeli, “neo-viktoriánus” városkában játszódik, melyet természetfeletti lények népesítenek be, és ahol egy titokzatos gyilkosságsorozat borzolja a kedélyeket. (IB)

Bemutató: 2019. 

Tabu (Taboo) S02

Tom Hardy sorozata nem kapott túl sok visszhangot, pedig volt benne potenciál. A saját sztorijáról van szó, amiben az apja is közreműködött, és Hardy a produkciós cégével is beszállt a gyártásba. Tízmillió dollár lett a költségvetés vége, és az első évad után kettőt buktak is. Valahol persze érthető, hogy sokan elfordultak a kuszán felépített történetvezetés miatt a Tabutól, de még mindig érdemes elkezdeni, főleg nem sokkal a folyatatás előtt.

A 1800-as évek Angliájába repülünk vissza Tom Hardyval, aki most sem beszél sokat, de ha kinyitja a száját, mindenki ráfigyel. A Tabu elég plasztikusan mutatja meg London 19. századi mocskát és egy misztikummal kevert politikai drámát kapunk tőle. Pontos dátum még nincs a bemutatóra, de van, ahol a tavaszt emlegetik(JV)

Bemutató: 2019. 

The Witcher

Az messze nem borítékolható, hogy a Witcher című videójáték alapján készülő Netflix-sorozat jó lesz, de akkora a hájp körülötte a rajongóknál, hogy megérdemli a helyét egy ilyen listán. A lengyelek büszkeségéről van szó, ami nem várt sikereket aratott a fantasyk világában, még Barack Obama is megkapta díszcsomagolásban a Witchert.

Ezért tartanak előrébb a lengyelek, mint mi
A lengyeleknek sikerült megalkotniuk minden idők egyik legjobb videojátékát. Akkor nekünk miért nem?

A Netflix fejleszti a produkciót, és Magyarországon forgatják az első évadot. A leginkább a Superman-filmekből ismert Henry Cavill pedig azért is jelentkezett olyan lelkesen a szerepre, mert ő is imádta végigvinni Geralt kalandjait. (JV)

Bemutató: 2019. 

+1 The End Of The F****** World

Nem egy megaprodukcióról van szó, csak igazi meglepetésről a Netflixen egy önjelölt pszichopata fiúról és a barátnőjéről. A sorozat alapját egy képregény adja, és bár Angliában játszódik, direkt érezzük úgy, mintha a brit helyett egy amerikai környezetben lennénk. A főszereplőre, Alex Lawtherre leginkább a Black Mirror egyik részéből (Shut Up and Dance) emlékezhetünk. A Lawther a sorozatban azt a Jamest alakítja, aki kinézi magának Alyssát (Jessica Barden), hogy ő aztán tökéletes lenne az első áldozatának. A gyilkosság helyett egymásba szeretnek, és együtt szöknek el az unalmas életük elől. (JV)

A pszichopata és a zakkant szerelméből csak világvége lehet
Meglepően jó sorozat készült egy olyan fiúról, akinek sosem voltak érzései, gyilkosságot tervezgetett, de aztán megismerte a másik felét. Kész katasztrófa.

Bemutató: 2019. 

Kiemelt kép: Netflix

Ajánlott videó

Olvasói sztorik