Gazdaság

A rabszolgatörvény volt a szikra

Hétfőn délután kettőkor még nem kapott meghívót a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASzSz) az újabb bértárgyalásra. Kordás László elnök ennek ellenére megerősítette a 24.hu-nak, valamikor szerdára hívhatják össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) újabb ülését. Onnan tudja ezt, hogy a minisztérium munkaügyekért felelős osztályáról telefonon érdeklődtek nála, mikor lenne jó szerdán.

Meglepett, hogy mégis összehívják a VKF-et, hogy újra tárgyalóasztalhoz akar ülni a kormány a minimálbérről, bérminimumról. Hiszen előzetesen a kormány mondta azt, hogy nem lesz több tárgyalás, és mivel nincs megállapodás, ő dönt majd

– jegyezte meg.

Hírek szerint a kormány azt szeretné továbbra is, hogy a munkáltatók és a szakszervezetek egyezzenek meg egymással. És ha ez nem történik meg, rendkívüli kormányülésen születhet döntés.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke és Horváth Csaba, a Vasutas Szakszervezet alelnöke a Sándor-palotánál, miután a munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozó levelet adott át a Köztársasági Elnöki Hivatalnak 2018. december 15-én
Fotó: Soós Lajos / MTI

A napok óta zajló tiltakozó akciókra így reagált Kordás László:

A szakszervezetek is kint vannak az utcán, az MTVA-nál is, jól eső érzés, hogy sokan vannak az ügyünk mellett. A rabszolgatörvény volt a szikra, de ezen már túlnőtt a tiltakozás, más fontos célok is előtérbe kerültek. Társadalmi szolidaritás van kialakulóban, egymás ügyeiért is kiállnak a különböző csoportok. Ez jelentős változás az eddigiekhez képest. Szükség van rá, mert különben teljesen kizsákmányolják a magyar munkavállalókat.

Hallott róla, hogy vannak üzemek, ahol már jelezték, bevezetnék a 400 túlórát. Olyan munkáltatók is tervezik ezt, ahol nincs jelen a szakszervezet, nincs kollektív szerződés, és olyanok is, ahol van. Egy fuvarozással foglalkozó céget említett, ahol már a cégvezetés jelezte a szakszervezetnek, bevezetnék a maximális, 400 túlórát. Ennél a cégnél van kollektív szerződés, ennek módosítását kérte a vállalat.

Nem tárgyalási alap a 400 túlóra. Nincs mit beszélni róla. Köszönjük, nem.

Persze van arra is lehetőség, ha a szakszervezet nemet mond, a cég egyénileg állapodjon meg a dolgozókkal. Ebben az esetben jogi védelmet biztosít a szakszervezet a munkavállalóknak.

Készülünk rá, hogy ha Áder János aláírja a törvényt, jó pár cég lesz, amely bevezetné a 400 túlórát. Jövőre jön tiltakozásunk második fázisa: akciókat fogunk szervezni ezen munkáltatók ellen, gyárkapun belül sztrájkbizottság alakításával, figyelmeztető sztrájkokkal, gyárkapunk ívül pedig szolidaritási akciókkal, blokádokkal.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik