Gazdaság

Itt az első szerződésmódosítás, ami a 400 óra túlórát írja elő

Bár csak január 1-jétől léphet hatályba a rabszolgatörvényként elhíresült, és a múlt héten botrányos körülmények között elfogadott fideszes módosító javaslat, a HVG.hu megkapta az első „400 órás túlórára vonatkozó munkaszerződési módosítást”.

A portál egy olvasója közölte új szerződését, melyben az áll, hogy „a megengedett túlóra 400 óra évente, melyet a munkáltató saját jogkörben rendelhet el” és „csak 36 hónapon belül kötelesek kifizetni”. Mindezt január 1-i kezdéssel, ami azért furcsa, mert bár az országgyűlés vitatható módon elfogadta az indítványt, de Áder János köztársasági elnök még nem írta alá, a Magyar Közlönyben sem hirdették ki,

ennél fogva még nem hatályos és hivatkozni sem lehet rá.

A munkavállaló továbbá azt írta, egy nyírségi kisvárosban élnek és nem tudnak elköltözni, mert nem kapnának elég pénzt a családi házukért. Hozzátette: az eddigi 250 túlóra miatt is voltak gondjaik, például az óvodában azzal fenyegetőztek, hogy szólnak a gyámügynek, miután

háromszor késtek az óvodából délután.

A múlt szerdán elfogadott rabszolgatörvény ellen hatodik napja tartanak a szinte folyamatos demonstrációk Budapesten. Ma este az az MTVA Kunigunda utcai székházánál fognak gyülekezni a tüntetők.

Kiemelt kép:  MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik