Mondják, a macskának kilenc élete van. Ezt nem tudhatjuk biztosan, de az tény, hogy a Madách színházbeli Macskáknak ennél is több. Az első alom 1983. március 25-én született. Az utolsó nemrég. A hétfői születésnapon mégis együtt énekeltek, táncoltak a Madách színpadán.
Andrew Lloyd Webber darabját (amelyet T.S. Eliot híres versciklusára írt) 1981-ben mutatták be Londonban. Bár a korabeli kritika nem jósolt túl nagy jövőt a furcsa darabnak, mégis világ- és kasszasiker lett. Két évvel az ősbemutató után Magyarországon, a Madách Színházban mutatták be először a darabot külföldön. A magyar előadást Szirtes Tamás és Seregi László rendezte. Webber, aki maga is eljött a bemutatóra, valószínűleg nem csak udvariasságból mondta, hogy a magyar előadás jobb, mint az eredeti. Hogy egy darab 30 évig menjen telt házzal, arra még nem volt példa a magyar színháztörténetben.
Szirtes direktor úr tudja, mitől döglik a légy, és miért a magyar publikum. Olyan szuperprodukciót rittyentett a deszkákra tegnap este, hogy szem nem maradt szárazon. Szinte mindenki ott volt, aki valaha fellépett a Macskákban – a kőszínházban és Szegeden, a Szabadtéri Játékokon. És voltak kisgyerekek, különleges, erre az alkalomra írt táncbetétek, és még a Rippel fivérek is átcigánykerekeztek a színen. Később felolvasták Andrew Lloyd Webber levelét, amelyben bocsánatot kért Szirtes Tamástól, amiért nem lehet jelen a jeles eseményen. De gratulált a fantasztikus sorozathoz, és elküldte maga helyett Tarlós főpolgármestert. Na jó, őt valójában nem Webber küldte, hanem a sajtóosztály; és a főpolgármester úr (bár szemmel láthatóan unatkozott), de hősisesen mosolygott. Végig.
De a lényeg azért mégis a nagy találkozás volt: a publikum és a régi-új kedvencek találkozása. Détár Enikő, Dunai Tamás, Cseke Péter, Gallusz Niki, Gálvölgyi János, Szerednyei Béla, Hűvösvölgyi Ildikó, Szakály György, Póka Éva, Malek Andrea, Szolnoki Tibor, Koós Réka, Egyházi Géza, Kökényesi Ági, Szente Vajk, Puskás Péter és még sokan-sokan, szinte lehetetlen felsorolni. Csaknem kétszázan léptek színpadra, beleértve a fantasztikus táncosokat, régieket és újakat.
Voltak persze hiányzók is: például a koreofgráfus és társrendező, a tavaly elhunyt Seregi László (akinek a felesége is táncolt egykor a darabban), a jelmeztervező, a 2006-ban távozott Vágó Nelly vagy ifjabb Nagy Zoltán, egy csodálatos táncos, aki nem sokkal a szegedi bemutató után ment el. Rájuk képekkel, filmbejátszásokkal emlékezett a társulat a jubileumi előadáson.
És hogy Szirtes Tamás tényleg pontosan tudja, hogyan kell hatni a közönségre, arra bizonyíték az előadás lezárása. Mert amikor már mindenki csalódottan vette tudomásul, hogy az ősbemutató talán legnagyobb figurája, a Színházi Macskát alakító Haumann Péter mégsem lép színre, akkor – megszakítva a tapsrendet – Miszter Mefisztulész intett, besétált a színpadra a 72 éves színészlegenda, és elénekelte, hogy “ha pantomim kellett/ Nekem az sem volt gond,/mindegy show, dráma, bretli vagy cirkusz porond./De a csúcs volt, mely fémjelez egy egész kort,/a “Vasmacska fantomja” címszerep volt !”
Fotó: Hír24
És a hálás publikum vagy negyed órán át állva tapsolt. Talán még pár csokor pockot is feldobtak a színpadra. Megérdemelték.
