Sziklai Attila: Felnőnétek az országért, gyerekek?

Elképesztő, amit az ellenzéki oldal művel. A teljes csapat legalább hatodik éve képtelen érdemben megszorongatni a Fideszt. A pártok nem hajlandóak szembenézni önmagukkal és egy elnézéssel nyitni a saját választóik felé, amiért hülyének nézték őket a választási együttműködések és együtt nem működések közepette. Összességében nem is tudja az ember, kivel lenne érdemes kezdeni a névsorolvasást, de az világos, hogy semmi sincs rendben a kormányt váltani kívánók között.

Vágjunk is bele az átlagszavazó szórakoztatásába az LMP mindennapjainak bemutatásával.Van ugyanis egy párt, mely 2010 óta azzal múlatja az időt, hogy topembereit folyamatosan elveszíti. Hol Karácsony Gergely, hol Jávor Benedek, máskor Schiffer András, végül Hadházy Ákos és Szél Bernadett lép le, s nincs már Tordai Bence, Szabó Tímea és Szabó Rebeka sem. Nehéz lenne megmondani azt is, hogy az LMP milyen célokat tűz ki maga elé és milyen elveket követ, hiszen a harmadik választásán zsinórban 5 és 7 százalék közötti eredményt hoz össze, melynek következtében az örök ellenzéki kárhozat jut a zöldeknek.

Az LMP 2018 tavaszára eljutott odáig, hogy a „Szél-kormányt alakítunk” üzenetet a teljes ellenzéki összefogásig szépítette. Más kérdés, hogy arról, mondjuk, 2017 nyarán elfelejtett beszámolni a szavazóknak, hogy ténylegesen ezzel az elképzeléssel kíván nekifutni a választásoknak.

Novellát lehetne írni a párt egyéb ténykedéseiről, például Ungár Péter jelenlétéről, vagy a magyar politikatörténet legmagyarázhatatlanabb szereplőjéről, Sallai Róbert Benedekről, ám a feljelentgetősdi és eltiltogatósdi már így is olyan szórakozási lehetőséget biztosított a politika iránt érdeklődők számára, hogy inkább kíméljük magunkat a további élvezetektől.

A Jobbikot a tavaszi bukta után előbb otthagyta a pártelnöke és arca, majd Dúró Dóra távozott a régi Jobbikot megtestesítő Mi Hazánk Mozgalomhoz, hogy aztán a napokban Volner János és az egykori mintapolgármester, Fülöp Erik is búcsút intsen a radikálisoknak. Abba ne menjünk bele, hogy ki zárt ki kicsodát, hiszen ezt már az LMP esetében is nehéz követni, de egyértelmű, hogy a két párt közeledése sokaknál verte le a biztosítékot. A Jobbik a néppártosodással elhagyta az eredeti utat és Vona távozását követően csapdába esett. A kifelé való egységes kommunikáció hazugság volt már Sneider Tamás megválasztása idején is.

Ha a Jobbik nem képes rövid időn belül definiálni magát, akkor lényegében az LMP szintjére kerülhet. A Jobbik egyetlen esélye Gyöngyösi Márton felépítése lehet, aki a párt utolsó eladható karaktere.

Sokemberes események után következzen a one man show: a Demokratikus Koalíció.

A DK bejelentette az örökkön örökké Kossuth téren maradtunk rendezvényt, mely élt egy hetet, majd a párt megúsztatott egy koporsót a Nagy Imre szobornál, amitől nyilván megrettent a kormány. Nem tudom, ezek az ötletek Gyurcsány Ferenc fejéből pattannak-e ki, de a legelvakultabb 5 százalékon kívül a többi 95 ezeken az akciókon egyszerre nevet és borzad el.

Ma a politikai összefogás legnagyobb akadálya az a személy, aki leginkább a politikai összefogás mellett kardoskodik.

Mind az LMP, mind a Jobbik, mind a Momentum pontosan tudja, hogy Gyurcsány Ferenc egyet jelent a vereséggel. A kétfarkúak elnöke egyetlen komolyan vehető politikai nyilatkozatában is tőle és a Jobbiktól határolódott el. Orbán Viktor még ma is 2-2,5-szer népszerűbb, mint Gyurcsány Ferenc. Az egykori miniszterelnök már soha többé nem fog betölteni fontos politikai pozíciót és jó lenne, ha ezt ő maga is belátná végre.

Az MSZP elnökeinek névsorát már az sem tudná felsorolni, aki még 2010-ben is a szocialistákra szavazott. Mesterházy Attilát Tóbiás József, Molnár Gyula és most Tóth Bertalan követte, követi. Nem meglepő, hogy egymás után a porba hullottak ezek az urak és még a kétszeres miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attila is képtelen volt visszaszerezni a vezetői széket a legutóbbi tisztújításon. Így a Puch Lászlóval országos barátságot ápoló Tóth kapott lehetőséget.

Önmagához képest az MSZP-t érheti egyébként a legkevesebb kritika, hiszen az öregek, mint Kovács László, Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Juhász Ferenc már eltávolodtak az országos politikától. Az MSZP úttévesztése 2006-ban indult, amikor vezetői két kézzel tolták el fiataljaikat a saját pozíciójuk megtartása érdekében. És amikor kifutott a generáció, mely még tényleg létezett a helyi közösségeknél, nem maradt utánuk semmi. Nem véletlen, hogy ma az MSZP fiatalos arcát Kunhalmi Ágnesen túl a PM-es, de lényegében frakciószövetségben dolgozó szereplők (Tordai, Karácsony, Szabó) jelentik.

Az ellenzéki formációk közül a Momentumot és az MKKP-t érheti a legkevesebb kritika, hiszen nincsenek múltbéli bűneik és nem is parlamenti pártok.

2022 ugyan még messze van, sok minden történhet addig, de lényegében biztos, hogy nincs más lehetőség, mint mind a 106 egyéni körzetben megtalálni azokat a társadalmilag ismert, elismert és harcos jelölteket, akik a legalkalmasabbak a Fidesz legyőzésére. Ha ez a párton kívüli Szél Bernadett, Hadházy Ákos, Vona Gábor vagy Márki-Zay Péter lesz, akkor nekik kell megadni a lehetőséget. Mindenki felejtse el a saját pártérdekét, aki hisz a kormányváltásban. Az ellenzéki pártoknak észre kell venniük, hogy a gépezet úgy préseli össze őket akár a Pink Floyd – Another Brick In The Wall című klip kultikus szereplőit. Innentől pedig tényleg néhány ellenzéki politikai túlélőről beszélünk csupán, aki nem érdemel egyetlen szavazatot sem.

Ellenzéki kerekasztalra van szükség és közös együttműködési folyamat kialakítására, melynek már 2019-ben is állhatnak cölöpjei. Ennek Gyurcsány Ferenc nem, a DK viszont tagjává válhat.

A szerző szociológus