Tudomány zöldövezet

Változás: éjjel betör az igazi ősz

Hétfő éjszaka hidegfront éri el térségünket, de a hét második felére ismét ragyogó napsütésben lesz részünk.

Sokszor csípősen hűvösnek, szelesnek, esősnek és szürkének emlékszünk az őszre még tavalyi tapasztalatok alapján, ám ilyenben idén még nemigen volt részünk. A hőmérséklet jelentősen lecsökken éjszakánként, és szeptember utolsó napján a póló vagy pulcsi kérdése azon dőlt el, hogy az ember napfényes vagy árnyékos helyen tartózkodott-e.

Felhők takarják a napot

Hétfőn reggel viszont az ország legnagyobb részén már hiba kerestük a napot:

A Dunántúl nyugati és középső tájainak kivételével az őszi-téli időszakra jellemző, úgynevezett inverziós rétegfelhőzet alakult ki hazánk fölött

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

A jelenség általában olyankor alakul ki, amikor a magasban lévő légréteg az alatta elterülőnél erősebben melegszik, és nem engedi felszállni az éjjelente keletkező párát, ködöt. Főleg persze a téli hónapokra jellemző, ez okozza a lélekölő, tartós szürkeséget, hiszen hosszú időre eltakarja a napot.

Jön a front

Október elején viszont még sokkal több esélyt kap a fény, most is így lenne, ha országunkat nem vette volna célba egy hidegfront. Északnyugat felől érkezik majd hétfő éjjel, keddre az inverziós felhőzetet a front felhőzete váltja fel.

Nagy változást nem okoz, pontosabban a hidegfront a hőmérsékletet nem veti vissza különösebben, gyenge csapadékra, kisebb záporra leginkább a Dunántúlon van esély. A délkeleti szél már hétfőn feltámad és északira, északnyugatira fordulva megerősödik

– mondja a szakember.

Gyorsan át is vonul az országon, kedd délutántól egyre többfelé várható napos idő, csütörtöktől már sehol nem várható csapadék, ám ekkor egy kisebb front hatására némileg hűvösebb lesz. Aztán tovább folytatódik a felmelegedés, szombaton országos átlagban 24 fokot is mutathatnak a hőmérők, vasárnap azonban újabb hidegfrontra számíthatunk.

Itt az ősz, nincs mese

Összességében egyáltalán nem beszélhetünk szélsőséges időjárásról október elején: ameddig „ellátunk” gyenge frontokat, átmeneti felhősödéseket, napfényes időszakokat találunk. Kissé hűvösebb van az ilyenkor várható 19-24 foknál, vagy inkább mondjuk úgy, alulról hozzuk az átlagot.

De az ősz most már feltartóztathatatlanul kebelezi be Magyarországot is. Októberben jellemzően 2-3 mediterrán ciklon éri el térségünket, szeptembernél több csapadékot hoz, a hónap végére pedig már csak 12-17 fokos maximumokat mérünk, és jönnek a ködös hajnalok is.

Fotó: Mohai Balázs / MTI

A részletek

Nézzük részleteiben, mi vár ránk a héten a Kiderül.hu előrejelzése szerint.

Hétfőn

  • Az északi és keleti vidékeken lesz vastagabb a felhőzet, ott kevesebb, a változóan felhős Dunántúlon több napsütésre számíthatunk.
  • Késő délutántól lehet jelentéktelen eső északkeleten, estétől már a nyugati határszélen is számíthatunk némi csapadékra.
  • Délkeleten megerősödik a délkeleti szél, majd a nap második felében a Dunántúlon a szél északira, északnyugatira fordul, és megerősödik.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 16 és 22 fok között alakul. Késő este 7, 13 fok valószínű.

Kedden

  • Eleinte felhősebb lesz az ég, majd délutántól már jelentősen csökken a felhőzet, és napos idő várható.
  • A nap első felében a Dunántúlon kisebb eső, zápor is lehet.
  • Az északnyugati szél megélénkül, a Dunántúl egyes részein meg is erősödik, majd délutántól mindenütt mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 23 fok között alakul.

Szerdán

  • Változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható.
  • Számottevő csapadék nem lesz, de az északi megyékben néhol gyenge eső, zápor előfordulhat.
  • A nyugatias szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között alakul.

Csütörtökön

  • Változóan felhős idő várható többórás napsütéssel.
  • Csapadék nem lesz.
  • Az északi szél napközben megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között alakul.

Pénteken

  • Jobbára derült, napos, csapadékmentes időre számíthatunk.
  • A délkeleti szél megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.

Szombaton

  • A néhány órás napsütés mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Elszórtan záporok is kialakulhatnak.
  • A délkeleti szél élénk, néhol erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik