Értékesíti az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) azokat az ingatlanjait, amelyeket a Farkas Flórián volt miniszterelnöki biztos nevével összeforrt botrányos Híd a Munka Világába program keretében vásárolt a szervezet – értesült a 24.hu.
Az eredetileg európai uniós forrásból indult – majd teljes csődbe torkollt – felzárkóztatási program során négy vidéki és egy budapesti irodát vásárolt az önkormányzat. Úgy tudjuk, hogy a zalaegerszegi és a salgótarjáni irodáját már eladta az ORÖ, és a szervezet csütörtöki közgyűlésén döntöttek arról, hogy a fővárosi irodát is eladják. Utóbbi ingatlant Budapest egyik legdrágább részén, az I. kerületi Gellérthegy utcában vásárolta a szervezet, hogy ott alakítsanak ki központi irodát a programban létrehozott szövetkezetnek, ami azonban sosem végzett érdemi munkát, és be sem költözött az ingatlanba.
A hírek szerint az épületet a Duna House ingatlankereskedelemmel foglalkozó cégcsoport birtokában álló GDD Commercial Kft. vásárolja meg, amit az ORÖ közgyűlése el is fogadott.
A tervek szerint a befolyó összeg egy részét a roma önkormányzat tartozásainak kifizetésére, egy másik részét pedig bérekre és egyéb költségekre fordítják.
Említésre méltó, hogy a Híd a munka világába program szabálytalan pénzköltései miatt a Fővárosi Főügyészség kezdeményezésére több mint három éve folytat nyomozást költségvetési csalás gyanúja miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A program szabálytalanságai miatt a még Balog Zoltán vezette humán tárca 1,6 milliárd forint visszafizetésére kötelezte a roma önkormányzatot, igaz, az összegből 1,3 milliárd forintot elengedett a kormány.
További érdekesség, hogy az eljárás ellenére az ingatlanokat az ORÖ gond nélkül el tudja adni, azokat ugyanis nem terheli vagyonzár.
Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök és Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat korábbi elnöke sajtótájékoztatót tartott az ORÖ budapesti székházában 2014. október 9-én. (MTI/Koszticsák Szilárd)