Tech

Megvan, kit visz a SpaceX a holdkörüli űrutazásra

A SpaceX ma hajnalban bejelentette, hogy ki lesz az első utas, aki Musk BFR újrahasznosítható rakétáján megkerülheti a Holdat. A vállalat első kereskedelmi űrutazója a japán milliomos, Yusaku Maezawa lesz, de annak ellenére, hogy megvásárolta az összes helyet magának az űrjárművön, nem megy egyedül.

Elon Musk nemrég jelentette be, hogy leszerződött az első holdkörüli kereskedelmi űrutazásra, ma hajnalban pedig azt is elárulta, kivel: a japán milliárdossal, Yusaku Maezawával, aki amúgy nagy műgyűjtő, és a világbéke óriási rajongója. Éppen ezért annak ellenére, hogy megvásárolta az összes helyet Musk újrahasznosítható rakétáján, nem egyedül megy, hanem egy válogatott művészgárdával, akiknek a kilétéről még semmit nem lehet tudni.


Az út során a cég újrahasznosítható BFR nevű rakétáját (Big Fucking Rocket, azaz Kib..szott Nagy Rakéta, másképpen emlegetve Big Falcon Rocket) használják majd, aminek koncepcióját közel egy éve mutatta be Musk a Nemzetközi Űrhajózási Kongresszuson. A teherszállító rakétát elsődlegesen Marsra való űrutazásra szánták, de egyszerre két feladatot is kiszolgál majd: egyben eljuttatja az embereket a Holdra és a Marsra, valamint A-ból B-be lehet vele közlekedni a Föld különböző pontjai közt a levegőben. A 106 méter hosszú, 40 kabint tartalmazó eszközben akár 100 ember is elfér az ígéretek szerint.


“Sokáig gondolkodtam, mennyire értékes lenne az első privát űrhajósnak lenni a Hold körül” – mondta el a bejelentésen Maezawa.

Közben arra is gondoltam, hogyan tudnék vele visszaadni a világnak, és hozzájárulni a világbékéhez, ami a gyerekkori vágyam.

Maezawa ezért döntött úgy, hogy hat-nyolc művészt magával visz az utazásra, de egyelőre még nem tudni, kiket. Mivel az utazás maga 2023-ban lesz, még van ideje dönteni.

A japán milliomos alapítója a Zozotown online kereskedésnek, és óriási művészetrajongó: a BBC szerint 2016-ban 98 millió dollárt hagyott ott két New York-i árverésen. Az üzletember a következő években kiválasztja majd, hogy kiket visz magával az űrutazásra, valószínűleg több művészeti ág is képviseltetni fogja magát.

Musk azt nem árulta el, hogy mennyibe került Maezawának bevásárolnia magát a BFR-re, de annyit azért elmondott, hogy az összeg kulcsfontosságú az újrahasználható rakéta fejlesztéséhez. A SpaceX atyja azt is elmondta, hogy Maezawa lett volna a két űrturista egyike, akik idén a Dragon űrkapszulával kerülik meg a Holdat, de ezt a missziót végül elvetették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik