Sport

Megszólalt a DK-kapitány a Fucsovics ügy-kapcsán

Fucsovics Márton, a legjobb magyar férfi teniszezô egy hete a Facebookon ment neki a Magyar Tenisz Szövetségnek, amiért szerinte teljes fejetlenség uralkodik a szervezeten belül, sőt azt is elmondta, hogy mivel a Davis Kupa-kapitány, Köves Gábor nem a játékosok mellett áll, és nincs meg vele az összhang.

Fucsovics Márton érzelmes levélben akadt ki a tenisz szövetségre
A magyar teniszező megelégelte a bánásmódot, így nem valószínűleg nem lesz ott a sorsdöntő Davis Kupa-meccsen.

A szövetség hivatalos levélben cáfolta a bejegyzés tartalmát, ám nem sokkal később a női páros világranglistájának első és második helye között ingadozó Babos Tímea, illetve a múlt nagyjai közül Temesvári Andrea és Markovits László is Fucsovics mellett állt ki. Sőt, csütörtökön a legjobb férfi és női teniszezőnk tételesen cáfolta a szövetség állításait.

Ezek után Köves Gáborral jelent meg egy rövid interjú a Bors honlapján, amelyben a DK-kapitány elmondta, inkább Fucsovics Márton edzőjével, Sávolt Attilával volt gondja, a teniszezővel soha.

Nem értem. Eddig korrekt kapcsolatunk volt. Marci a Davis-kupában mindig odatette magát, igazi csapatember, fáj, hogy üzengetésbe kezdett. Semmilyen szakmai nézeteltérés nem volt közöttünk.

Az interjú során konkrétum alig derül ki, főleg a “lehetséges” és a “nem tudom” kezdetű válaszok tarkítják a beszélgetést, Köves sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akart, vagy nem tudott egyetlen felvetést sem. Ami viszont bizonyos, hogy a Davis Kupán számítanak Fucsovicsra mindentől függetlenül.

Bízom benne, hogy Marci a DK-csapat tagja lesz. Fáj, hogy azt állította, nem álltam ki a játékosok érdekei mellett. Aki ismer, pontosan tudja, ha reális kérésről van szó, én vagyok az első, aki segít. Normális munkakapcsolatot szeretnék Marcival kialakítani, abba nem megyek bele, hogy csak malmozzak a meccsei alatt. Remélem, az ügy miatt nem esik csorba az imázsán.

– foglalta össze álláspontját Köves Gábor.

Nyitókép: Illyés Tibor/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik