Sport

Sávolt a Fucsovics-ügyről: Anyagi és erkölcsi jellegű problémák is felvetődtek

A US Openen Nova Djokovic ellen három szetten keresztül kiválóan teniszező Fucsovics Márton néhány napja a Facebookon ment neki a Magyar Tenisz Szövetségnek, amiért szerinte teljes fejetlenség uralkodik a szervezeten belül, sőt azt is elmondta, hogy mivel a Davis Kupa-kapitány, Köves Gábor nem a játékosok mellett áll, és nincs meg vele az összhang, minden bizonnyal nem vesz részt a magyar válogatott sorsdöntő meccsén a csehek ellen.

Fucsovics Márton érzelmes levélben akadt ki a tenisz szövetségre
A magyar teniszező megelégelte a bánásmódot, így nem valószínűleg nem lesz ott a sorsdöntő Davis Kupa-meccsen.

A szövetség hivatalos levélben, Köves pedig a Nemzeti Sportnak cáfolt, csakhogy nem sokkal később a női páros világranglistát vezető Babos Tímea, illetve a múlt nagyjai közül Temesvári Andrea és Markovits László is Fucsovics mellett állt ki.

Sávolt Attila, a teniszező edzője is reagált, és megerősítette játékosa korábbi szavait: nagyon komoly, összetett gondok vannak a magyar teniszben.

Olyan események történtek a háttérben az elmúlt két hónapban, amiket szívem szerint azonnal kiírtam volna magamból. (…) Igen, volt Marci és Köves Gábor között ellentét már a februári belgák elleni Davis-kupán is és az azóta eltelt időszakban is. Igen, volt közöttem és Köves Gábor között is nézeteltérés, de ez kizárólag Marci miatt. Igen, anyagi jellegű problémák is felvetődtek. Igen, erkölcsi jellegű problémák is felvetődtek. Igen, pontosan tisztában volt a Szövetség is ezekkel a dolgokkal, mert többször jelezte ezeket Marci és én is a szövetség főtitkárának és személyes egyeztetés is történt. A szövetség reakciója volt az, ami azt gondolom, kiborította a bilit végérvényesen

– írja Sávolt, majd hozzáteszi: hamarosan kiderül, miről is van szó, szerinte a tények napvilágot fognak látni.

A teljes levelet, ahogy eddig, a korábbi megszólalók esetében, úgy most is változtatás nélkül közöljük.

A bejegyzés

Tekintettel arra, hogy Marci posztját követő néhány cikkben és az ott olvasható hozzászólásokban ( hoszabbitas.hu , nemzetisport.hu ) személyesen megszólítottak, ezért röviden reflektálnék néhány dologra.

 

A legfontosabb, természetes én is kiállok Marci mellett, ugyanis én mindig Marci mellett állok.

 

Akik azt írják Marcinak, hogy rossz emberek vannak mögötte, rossz tanácsadói azoknak azt üzenem, hogy ezek az emberek, akik miatt a 40.- ik ma a világranglistán, és minden szerénytelenség nélkül kijelenthetem, az élen az én személyemnek és munkámnak köszönhetően.

 

Az, hogy a magyar tenisz más nagy egyéniségei is rögtön felsorakoztak mögé, azt igazolja, hogy egy sokkal mélyebb és összetettebb probléma van a háttérben.
Akik követték a blogomat itt a facebookon (és sokan hiányolták is), ők láthatták, hogy május vége óta nem posztoltam semmit. Nem nehéz összerakni, ennek az volt az oka, hogy olyan események történtek a háttérben az elmúlt 2 hónapban, amiket szívem szerint azonnal kiírtam volna magamból. Én nem szoktam mellébeszélni, ezért inkább nem írtam semmi velünk kapcsolatos bejegyzést sem.

 

Tettük a dolgunkat, dolgoztunk keményen, ahogy eddig is és Marci ma élete legjobb ranglistájával büszkélkedhet az első ötvenben és a tegnapi Djokovic elleni meccsen mutatott tenisze is bebizonyította, hogy milyen magas szintre jutott el az elmúlt két évben. Nyilván a tegnapi teljesítménye is azt mutatta, hogy milyen rossz tanácsadói vannak.

 

Igen, volt Marci és Köves Gábor között ellentét már a februári belgák elleni Davis-kupán is és az azóta eltelt időszakban is. Igen, volt közöttem és Köves Gábor között is nézeteltérés, de ez kizárólag Marci miatt. Igen, anyagi jellegű problémák is felvetődtek. Igen, erkölcsi jellegű problémák is felvetődtek. Igen, pontosan tisztában volt a Szövetség is ezekkel a dolgokkal, mert többször jelezte ezeket Marci és én is a szövetség főtitkárának és személyes egyeztetés is történt. A szövetség reakciója volt az, ami azt gondolom, kiborította a bilit végérvényesen.

 

Akik pedig az elmúlt napokban elhangzottaknál is konkrétabb dolgok vagy tények megfogalmazásának hiányát vetik fel, illetve összeesküvés-elméleteket gyártanak és szájukra veszik, bemocskolják a jelen és a múlt legjobb teniszezőit úgy, hogy maguknak fogalmuk sincsen arról, mit jelent a profi tenisz világa, azok megnyugodhatnak, hiszen a konkrét dolgok, tények is nemsokára napvilágra fognak kerülni, ebben biztos vagyok, mert ez elkerülhetetlennek látszik.

 

Csak még nem ezek a napok a legalkalmasabbak erre valószínűleg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik