Kultúra

Kulka János választ kapott Orbán Viktortól

A színész Kerényi Imre buzilobbizása miatt fordult a miniszterelnökhöz bő két héttel ezelőtt.

Amint arról több cikkünkben is írtunk, Kulka János nyílt levélben fordult Orbán Viktorhoz Kerényi Imre homoszexuálisokat sértő kijelentései miatt. A miniszterelnöki megbízott a Keresztény Színházi Fesztivál háttérbeszélgetésén többek között azt mondta, hogy fel kell venni a harcot a „buzilobbi” ellen.

A másságát nyíltan vállaló Kulka ezután arra volt kíváncsi, hogy Orbán Viktor is osztja-e a miniszterelnöki megbízott álláspontját.

Kulka május 26-i levelében egyebek mellett ezt írta:

„Az a tény, hogy Ön mint a megbízott úr közvetlen felettese, eltűri ezt a hangnemet, két dologra enged következtetni: Kerényi Imre megnyilvánulásai az Ön tetszésével is találkoznak, sőt, azt sem bánja, ha ez a beszédmód a „tudatos nemzeti közjogi gondolkodás és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek” részévé válik. Szeretném hinni, hogy tévedek.”

A válaszra elég sokáig kellett a színművésznek várnia, de mint a Klubrádió csütörtöki adásából kiderült, végül megérkezett a levél. Az Ötös című műsorban Kulka elmondta: szűkszavú, kedves választ kapott a kormányfőtől, melyben Orbán megköszönte az észrevételeit, és sok sikert kívánt. A színművész azt mondta, sajnálja, hogy a konkrét kérdéseire nem érkezett válasz. Az adásrészletet itt meg lehet hallgatni.

Kerényi egyébként nem most buzizott először a színházzal kapcsolatban. Tavaly áprilisban a Polgári Szalonban tartott beszélgetésen, amelyen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház júliustól kinevezett vezetője is jelen volt, akkor azt mondta: “Vidnyánszky meg fogja csinálni azt a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről”.

Legutóbb pedig a Népszabadságnak taglalta a melegekkel kapcsolatos álláspontját. Többek között azt mondta, a problémája a “túlzott agresszivitás, amivel ezeket az eszméket terjesztik”, és hogy félti a gyermekeit, az unokáit, a magyarságot és Európát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik