Belföld

Leszbi lány rohamozta meg a debütáló Kerényi Imrét

Az Andrássy úton történt az attak. De a lényeg: kinyílott a pitypang, értsd, megjelent az orbáni Magyar Krónika első száma.

Egy a buzilobbizás ellen demonstráló leszbikus nő fogadta a Magyar Krónika sajtóbemutatójáról távozó Kerényi Imrét. Na, ez cikkünknek azon része, amiből címet fabrikáltunk. Ami pedig az új sajtóterméket illeti, alább olvasható.

Csak a pozitívat

„Kértem a főszerkesztőt, olyan lapot csináljunk, amit a feleségeink szeretnek. Vagyis ne veszekedőset.” A Magyar Krónika producere, lelke, Kerényi Imre skiccelte ekképpen a debütáló Magyar Krónika című magazin irányvonalát szerda délutáni sajtótájékoztatóján.

A rendezvényt Kerényi mellett a lap főszerkesztője, Bencsik Gábor, valamint utóbbi úr bátyja, a Demokratát főszerkesztő Bencsik András celebrálta, méghozzá a Demokrata Andrássy úti, Nagy-Magyarország gobelinnel (perzsával?) díszített szerkesztőségében.

A bevallottan a kormány „szellemi holdudvarához tartozó” és „kizárólag pozitív írásokat közlő” termék első három számát a Fidesz pártalapítványa finanszírozza harmincmillió forinttal, és e körülményben a lap készítői nem találnak kivetnivalót. Ami már csak azért sem meglepő, mert a főszerkesztő olykor többes szám első személyben (mi) beszélt a Fideszről.

Sehol egy nemzetes

A sajtótájékoztatón megjelent szinte a teljes nem kormánypárti sajtó, a kormánypártiak közül viszont senki nem képviseltette magát. A főszerkesztő értetlenségét fejezte ki e tény fölött.

Az újságírók többször is rákérdeztek Kerényi Imre minapi buzilobbizására, ám a lapproducer elhárította a „nem ideillő” témát. Azt viszont megtudtuk, hogy a tízezer példányban Magyar Krónikából pontosan 5801 darabot ingyen osztanak szét közintézményekben, a maradék 4199 darab kerül az újságárusokhoz.

Kérdeztük a főszerkesztőt, fogyhat-e olyan kevés a lapból a standokon, hogy a harmadik szám után lehúzzák a rolót. A bő választ holnap olvashatják villáminterjúnkban, most elégedjenek meg annyival, hogy „ha csak mondjuk háromszázat adunk el, az csúfos bukás lenne, amiből levonnánk a konzekvenciát”.

Szinte ingyé’

Ha a külcsínyen múlik a dolog, nem lesz gond, ugyanis a 132 oldalas kiadványt extra papírra, totál színesben nyomják, s ehhez képest jelképes összeget, mindössze 980 forintot kérnek érte. Ami pedig a belbecset illeti: a magazinban találni egyebek mellett Orbán-utóközlést, portrét a Huszti Péter-Piros Ildikó házaspárról, összeállítást a Várbazárról, Pitypang címen főszerkesztői vezérpublit, címlapsztoriként pedig Szent István koronázási palástja csábítja azt, akit csábít az ilyen.

Olvasói sztorik