Média

Új vezérhelyettes a Telekom élén

Szabó Melinda, a Telekom új vezérigazgató-helyettese 2018. július 1-jétől. Fotó: Telekom
Szabó Melinda, a Telekom új vezérigazgató-helyettese 2018. július 1-jétől. Fotó: Telekom

A Magyar Telekom július elsejei hatállyal Szabó Melindát kinevezte a vállalat lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettesévé. Szabó egyúttal a cég Ügyvezető Bizottságába is bekerült – közölte a távközlési szolgáltató kommunikációs igazgatósága kedden.

Nagy örömmel fogadtam el ezt a feladatot. Fontos számomra, hogy mind szolgáltatásainkban, mind kommunikációnkban megmutathassuk ügyfeleinknek, hogy már most hogyan teszi jobbá és hatékonyabbá életüket a digitalizáció. A Telekom kiváló hálózata és integrált otthoni szolgáltatáscsomagja remek kiindulási pont ahhoz, hogy az ügyfelek hangját meghallva, az igényeiknek legmegfelelőbb szolgáltatásokat fejlesszük ki és a legjobb ügyfélélményt biztosítsuk

– idézik a kinevezés kapcsán Szabó Melindát.

Szabó Melinda a múlt hét végén távozó Christopher Mattheisen vezérigazgató utódjává kinevezett Rékasi Tibort váltja a lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettesi poszton. Szabó tevékenysége kiterjed a Telekom ügyfélszolgálati és személyes ügyfélkapcsolati, műszaki kiválósági, lakossági marketing és értékesítési, lakossági marketingkommunikációs tevékenységek, valamint a márkakommunikáció irányítására is.

Szabó Melinda marketing szakközgazdászként diplomázott, később MBA fokozatot szerzett. 1999-ben csatlakozott a Westel900-hoz marketing managerként. 2005-től a T-Mobile marketing igazgató-helyetteseként dolgozott (lakossági és soho szegmensekkel foglalkozott), majd 2008-tól a vezetékes T-Home lakossági szegmens irányításáért is felelt. 2010 júliusától lakossági marketing igazgatóként folytatta karrierjét a Magyar Telekomnál, ahonnan 2013 októberében szülési szabadságra ment. 2015-ben csatlakozott a Vodafone Magyarországhoz, ahol a teljes B2B szegmens marketingjéért felelt, majd 2016-tól az értékesítési és marketing vezetője lett az SMB szegmensnek.

Szabó Melinda feladata a Magyar Telekomnál a Telekom márka további erősítése, az integrált szolgáltatások körének bővítése és a digitalizáció ösztönzése a legjobb ügyfélélmény nyújtása érdekében, tette hozzá a kommunikációs igazgatóság.

Fehérvár Rádió
Felvásárolták a Fehérvár Rádiót
Az új tulajdonos Andy Vajna és a Rádió 1 közvetlen közeléből érkezett. A változás miatt egy velencei kereskedelmi rádiós frekvencia is Vajna Rádió 1 hálózatához kerülhet.

Kiemelt kép: Szabó Melinda, a Telekom új vezérigazgató-helyettese 2018. július 1-jétől. Fotó: Telekom 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik