A Dark Souls sorozat már 2016-ban trilógiává bővült, így talán senkinek sem kell bemutatni, de kezdjük mégis egy kis áttekintéssel. 2011-ben jelent meg a legendás sorozat az első része, Hidetaka Miyazaki rendezésében a From Software fejlesztőcsapatától, új fejezetet nyitva a játékiparban.
Az új játékstílus, a soulsborne, jellemzően hátulnézetes középkori környezetbe helyezett akciójáték, rendkívül nehéz harcokkal és egyedi atmoszférával, a stílus maga a Dark Souls-szal vált népszerűvé, noha tudjuk, Miyazaki előző játéka a Demon Souls is ezt a formulát használta, ám az sosem lett kultuszjáték.
STÍLUSTEREMTŐ
Azóta fejlesztők tucatjai próbálták újra és újra felhasználni a stílus elemeit olyan játékokban, mint a Nioh, a The Surge, a From Software másik fejlesztése, a Bloodborne, illetve a még készülő Code Vein – néha sikerrel, néha kudarccal, de az tény, hogy a Dark Souls szériában fejlődött tökélyre a mechanika.
Ennek az információnak azért van jelentősége, mert a Dark Souls olyan stílust hozott be a játékok közé, amiben tizedmásodperces pontosságú támadásokra és blokkolásokra, félreugrásokra van szükség már az életben maradáshoz is, nemhogy a győzelemhez. Itt nagy szerepet játszik a játék motorja és erőforrás-kihasználása, hiszen a legkisebb megakadás is végzetes lehet a harc közepén.
A 2011-es, eredeti verzió PS3-ra, Xbox 360-ra és PC-re jelent meg, hibáktól nem mentesen, pedig a konzol lényege az lenne, hogy állandó képfrissítést és stabil környezetet ad a játéknak, ám ez sajnos nem történt meg. A PS3-as verzió is tele volt hibával és teljesítménybeli problémákkal, ami megnehezítette a játékosok dolgát, az amúgy sem leányálom nehézségű játékkal.
Ezt követte a PC-s verzió, ami ráadásul a PS3-as játék portolása volt, még több problémával és akadással, valamint olyan fura döntésekkel, mint a felbontás változtathatóságának hiánya. Fixen 1024×720 pixel, a program ezt skálázta a kívánt mértékben, nem pedig újrarenderelte a grafikát a játék.
Ezek ismeretében hihetetlen, hogy a játék mégis sikeres lett. Ez nagyban annak köszönhető, hogy a PC-s megjelenés után két nappal megjelent a DsFix, egy lelkes játékos által készített program, javítva a hibákat.
A következő években végtelen mennyiségű tartalmat írtak, fejlesztettek az ingyenes rajongói keretprogramba: teljesítményjavítókat, skineket, grafikai modokat, textúrákat, olyan különböző kiegészítéseket, amivel életben és relatíve frissen tudták tartani az első részt, nagy mértékben hozzájárulva ahhoz, hogy a játék ne süllyedjen el a technikai problémák pöcegödrében.
FELTÁMADÁS
Hogy miért is fontos ez? Mert az új kiadás megjelenése előtt az internetet elárasztotta a rajongók haragja, hogy az egész csak pénzlehúzás, hiszen csak egy hivatalosan kiadott DsFixet kapunk, különbség nem, vagy csak nagyon csekély mértékben lesz. Ez addig ment, amíg meg nem érkezett maga a játék.
Persze az tény, hogy Dark Souls Remastered kinézetben tényleg nem sokat ad hozzá a DsFix-es modhoz, hiszen a fejlesztők mindössze pár vizuális effektet cseréltek le. A tábortüzek meggyújtásának látványa, a különböző területek főellenségeit jelölő ködkapuk animációja, a megtalálható tárgyak csillogása.
A textúrák és néhány ellenfél kinézetén finomhangoltak, ezzel szemben a játék egyik ikonikus karaktere, Solaire of Astora még mindig ugyanott örvendi a Napot, a minden területet összekötő Firelink shrine-ban ugyan olyan szépen tör be a faágak között a napfény, és Anor Londoban is ugyan úgy csillognak a monumentális épületek a lemenő nap fényében. Szóval vizuálisan túl nagy változások nem történtek.
A játék tartalmi része szintén nem változott: a területek, az ellenfelek elhelyezése, mozgása, reakciója változatlan, noha a többjátékos módban történtek előrelépések, itt a korábbi 4 játékos helyett már 6 lehet együtt, ami remek, bár az évek alatt itt sem változott semmi, kivédhetetlen hátbaszúrás sorozatba torkollik minden csata, amit a régi játékosok évek óta backstab-festként aposztrofálnak.
A Dark Souls viszont mit sem vesztett értékéből, még mindig két táborra osztja a játékostársadalmat: az első húsz perc után valaki vagy beleszeret a világba és a játékmenetbe, vagy egy életre elmenekül.
Mi vagy te? Holmi alkalmi játékos?”
Mert aki beleszeret, egy életre rabjává válik a Dark Souls világának, Lordrannak, ahol a játék története szerint kezdetben a sárkányok uralkodtak a szürkeség korában, akiket legyőzött Gwyn, az első Lord of Cinder, a boszorkányok, valamint Nito és Seath, akik ezáltal elhozták a tűz korát, de mint sejthető, a tűz is kialszik egy idő után, önfeláldozásukkal tudnák újragyújtani a világ tüzét, amire persze nem hajlandóak, így rajtunk, mint a sok kiválasztott élőhalott egyikén múlik, sikerül-e újragyújtani azt.
A játék elején rendkívül bonyolultnak tűnő labirintusban saját magunknak kell utat találni, hiszen a játékban sem térkép, sem küldetésjelölők és leírások nem találhatóak, merre is induljunk, mihez kezdjünk, ám ez később megváltozik, ahogy felfedezzük világunkat, egyre több rövidítést megnyitva egy teljesen átlátható, konzisztens világ rajzolódik ki előttünk.
A kaland során a világot kezükben tartó urakat és csatlósaikat kell legyőznünk. Köztük vannak gyengébb (Pinwheel) és kegyetlenül nehéz (Ornstein and Smough) ellenfelek, míg végül eljutunk Gwyn-hez, akit legyőzve a játék kezünkbe adja a döntést, újragyújtjuk-e a világ tüzét. Mindezt az általam végtelenül leegyszerűsített folyamatot természetesen végtelen+1 számú úton és módon tudjuk megtenni, attól függően, kinek mi kedvez a harcokban, de a legfontosabb, hogy mindig stílusosan érkezzünk a csatába!
ÉS AKKOR A LÉNYEG
A játék felújítása viszont nem ettől lesz igazán jó, hiszen a legnagyobb változás a játék erőforrás-kezelésében és teljesítményében érhető tetten. Korábban nem látott képfrissítést kapunk, akadásnak jele nincs, még a méltán hírhedt Blighttownban sem, ahol korábban mindenki eldobta a zsebében levő összes képkockát, az irányítás sem akad, sokkal reszponzívabb minden gombnyomás, folyékonyabbak a harcok, és ami az ilyen játékokban elengedhetetlen, minden tökéletesen időzíthető és tervezhető.
Hogy kinek éri meg a játék? Mindenkinek, aki szeretne egy olyan klasszikussal játszani, ami után kicsit máshogy tekint a videojátékokra. Ráadásul akinek megvan az eredeti rész, fél áron kapja a felújítottat.
A széria ezután konzisztens és időtálló, és bár az első rész nem a legnehezebb, mégis tökéletes kiindulási alap, hogy beleszeressünk a sorozatba, a világba, a kiszámíthatatlanságba, a tökéletesen megalkotott és összekötött területekbe, a feledhetetlen főellenfelekbe, a játék látványába és a tökéletes zenékbe.
A Dark Souls Remastered 2018. május 25-én jelent meg PC-re, Nintendo Switchre, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Tesztünk a PC-s verzió alapján készült.
