Tudomány zöldövezet

Fülledt, dunsztos lesz a hét, sárga az ország

A nyár közepét idéző 27-30 fokos meleget viharok törik meg: esni fog, mintha dézsából öntenék. A változást most a változatlanság okozza, elmagyarázzuk ezt az érdekes időjárási helyzetet.

A hosszúhétvégével már megint szerencsénk volt, kisebb futó záporok és zivatarok kivételével nagyon kellemes volt az idő, leginkább arra kellett figyelni, nehogy a bogrács mellé égjünk a napon. Ehhez képest a kedd már országos figyelmeztetéssel indult, és a szerda, majd az Országos Meteorológiai Szolgálat jelzése alapján szombatig minden nap így alakul.

Felhőszakadások miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés gyakorlatilag az ország teljes területére: intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

Nedvesség és feláramlás a zivatar teste és lelke

Tipikus Medárd nap körüli időjárás várható a hét végéig. Nincsenek frontok, nincsenek jelentős, időjárást befolyásoló tényezők térségünkben, ezért mindent a helyi viszonyok alakítanak. Ilyen talaj felső rétegének és az alacsonyabb légréteg magas nedvességtartalma, illetve az erős, akár 30 Celsius-fokot is elérő felmelegedés.

A nedvesség bőséges tartalékot biztosít záporok, zivatarok csapadékmennyiségéhez, a felhevült talajról intenzíven feláramló meleg levegő pedig amellett, hogy ezt a magasba juttatja, megfelelő energiát biztosít a viharok képződéséhez

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus.

Mintha dézsából öntenék – szó szerint

Aki végigolvassa a figyelmeztető előrejelzéseket, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű víz mellett mindig ott találja, miszerint erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. Hogyan függ össze a kettő? Ez is fizika, ahogy a szakember elmagyarázza, teljesen logikus és magától értetődő.

Szoktuk mondani, hogy esik, mintha dézsából öntenék. Mindenki zúdított már ki egy vödör vizet az udvaron, vagy nyitotta ütközésig a zuhanyt a kád mellett állva: ilyenkor enyhe fuvallatot érzünk, ahogy a víz kiszorítja az alatta lévő levegőt.

Ugyanez történik nagyban, amikor az akár 25-30 kilométer kiterjedésű zivatarfelhőből sűrűn hull alá a víz. A kiszorított nagy mennyiségű levegő itt hatalmas erejű szélben nyilvánul meg, kifutószélnek nevezzük

– fogalmaz a meteorológus.

Dunsztos marad

Záport, zivatart tehát mindig kifutószél kísér, és ha adottak a feltételek, ez a légmozgás távolabb újabb zivatart generálhat. Adott szélerősség a vihar méretén, intenzitásán múlik, azok a bizonyos, mindig módban használt „viharos lökések” pedig azon, épp hol tartózkodunk: egyes helyeken koncentráltabb a légmozgás.

A jelenlegi „dunsztos” légkör egészen addig biztosítja a meleg, viharokkal szabdalt időjárást, amíg valamely intenzív áramlás le nem cseréli a helyi viszonyokat. A jelenlegi állás szerint ez szombaton várható, vagyis a hétvége megint kellemesnek ígérkezik.

A folytatás

Végül lássuk a részleteket a Kiderül.hu előrejelzése szerint:

Kedden

  • A több órás napsütés mellett gyakori gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, többfelé alakulhat ki zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is előfordulhat.
  • A délkeleti szél megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között valószínű, késő este 14, 19 fok várható.

Szerdán

  • A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.
  • Többfelé alakul ki zápor, zivatar.
  • A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.

Csütörtökön

  • A többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.
  • Többfelé alakul ki zápor, zivatar.
  • Az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.

Pénteken

  • Napos és erősen felhős időszakok egyaránt lesznek.
  • Összességében több helyen valószínű zápor, zivatar.
  • Az északkeleti szél megélénkül, néhol meg is erősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.

Szombaton

  • Napos időre számíthatunk, időnként megnövekvő gomolyfelhőzettel.
  • Elszórtan alakulhat ki zápor, néhol zivatar.
  • A keleti szél megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.

Vasárnap

  • A kevés gomolyfelhő mellett sok lesz a napsütés.
  • Néhol lehet záporeső.
  • A keleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul.

(Kiemelt kép: MTI/Földi Imre)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik