Szórakozás

Neked lehet, hogy csak egy négyzet, meg egy téglalap, de ez a festmény hét és fél milliárdért kelhet el

Árverésen Mark Rothko kétméteres alkotása.

Már most biztosak vagyunk benne, hogy ahogy az égettnek tűnő, méregdrágán árusított aktív szenes vegán croissant esetében, most is lesznek, akik felkiáltanak:

ENNYIT?! EZÉRT????????!!!!!!!!!!!!!!

Pedig a Christie’s aukciósház szerint akár harmincmillió dollárért (7,5 milliárd forint) is gazdát cserélhet Mark Rothko egyik monumentális festménye a cég májusi árverésén New Yorkban.

Itt nézheti meg a képet.

Lehet fanyalogni meg hisztizni, de ez teljesen reális ár Mark Rothko (1903-1970) amerikai festő No. 7 (Dark Over Light) című alkotásáért, amely a háború utáni és kortárs műalkotásokat felvonultató május 17-i licit egyik fénypontja lesz.

Az 1954-ben készült, több mint két méter magas festményen egy nagy fekete négyzet és egy kisebb sárga téglalap látható, vörös szín ölelésében.

Az alkotásnak számos ismert tulajdonosa volt már. Első gazdája a legendás olasz műgyűjtő, Giuseppe Panza di Biumo testvére, Alessandro volt, aki 1961-ben vásárolta meg. A festmény később a Warner Bros. korábbi elnöke és a Yahoo Inc. korábbi vezérigazgatója, Terry Semel gyűjteményében is megfordult, ő 1997-1998 folyamán vált meg tőle.

A kép több mint egy évtizede szerepelt utoljára aukción: 2007-ben 21 millió dollárt fizettek érte a Christie’s New York-i licitjén.

Ha netán olvasóink közül valaki megvásárolja, mindenképp jelezze nekünk, készítenénk vele interjút.

 

A kiemelt képen: Mark Rothko (Consuelo Kanaga – Brooklyn Museum / Wikipedia)

Milliárdokat érő festményt találtak egy poros padláson
A kép tulajdonosa akkor hallotta először Jackson Pollock nevét, amikor közölték vele, van a művésztől egy festménye.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik