A gyomrunk már kidobta a Fideszt. De észből és szívből szavazzanak, ne gyomorból. A szív pedig a baloldalon van
– mondta Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy zsúfolásig megtelt diósgyőri művelődési házban tartott fórumán hétfő este. Az a körülbelül ötszáz ember – szinte kizárólag idősek –, akik kíváncsiak voltak a kampányban már negyedszer Miskolcra látogató Karácsonyra, értették, mire célozgat: hogy véletlenül se a Jobbikra szavazzanak, bármennyire szeretnék leváltani a kormányt.
Gondolatban már félre is tolta az MSZP és a Jobbik a Fideszt
Ennek Miskolcon igazán nagy tétje van, a város mind a két választókerületében borzasztóan szoros volt a küzdelem 2014-ben. És feltehetően most is az lesz, mert a fideszes, a baloldali és a jobbikos jelölt melltt a kisebb pártok indulói is állva maradnak, nem lesz visszalépés, nem lesz koordináció. Viszont a váratlan hódmezővásárhelyi fideszes vereség és a meglepően durvára sikerült március 15-i Orbán Viktor-beszéd után minden miskolci ellenzéki politikus arról beszélt, hogy elsöprő, őket is meglepő kormányváltó-hangulat van a városban. Mint egyikük mondta:
benne van a pakliban, hogy a Fidesz csak harmadik lesz Miskolcon.
Ebben a helyzetben pedig nem véletlen, hogy egy MSZP-fórum résztvevőit (illeszkedve az elmúlt napok szocialista nyilatkozataihoz) már nem a Fidesz, hanem a Jobbik ellen kell hangolni – nehogy átszavazzanak a jobbikos jelöltekre, akik különböző mérések, taktikai szavazásra buzdító honlapok alapján esélyesebbnek tűnhetnek, mint a baloldaliak. Karácsony egyenesen azt mondta, „a Fidesz minden gazságot a Jobbik programjából vett”, Simon Gábor városi MSZP-elnök pedig arról beszélt, hogy a két miskolci jobbikos jelölt – Jakab Péter és Pakusza Zoltán – a vasárnap megbukott Orosz Mihály Zoltán rajongói, és „a polgármesterrel együtt megbukott érpataki modellt” akarják megvalósítani Miskolcon.
A miskolci 2-es körzetben jelölt Varga Lászlónak – miatta tartották ezt a fórumot, a másikban a DK-s Debreczeni Józsefet indítja a baloldal – is volt néhány keresetlen szava a Jobbik felé. Bár ő azért főleg arra koncentrált, hogy a Fidesz mit szúrt el szerinte az elmúlt években helyi szinten: tősgyökeres miskolciként, a DVTK volt előéneklőjeként Varga nagyban épít lokálpatrióta imidzsére. „Rendes srác” – mondta róla Karácsony is, nem szokványos közvetlenséggel.
Varga 2014-ben is úgy tudott nyerni, hogy bőven jobban teljesített, mint országosan az MSZP. Most is erre számít, és ellenfelei is úgy beszélnek róla, mint az esélyesebb baloldali jelöltre, Debreczeninek kevesebb sanszot adnak. Azt mondják Miskolcon, hogy érezhető is, hogy a baloldal jobban koncentrál Varga választókerületére, a Jobbik pedig a másikra, ahol az ismertebb politikusuk, az országos szóvivő Jakab Péter indul.
Egy kamu szoci és egy gyenge fideszes nehezíti a pályát
Viszont a 2-es választókerületben előkerült egy volt MSZP-s jelöltként: Cseh László plakátjain annyi szerepel vörös háttér előtt, hogy „Az igazi szocialista”, semmi más.
Varga azt mondta, nem tart tőle, hogy emiatt bukhatna, ő nagyon bizakodó, mert bár Botka László lemondása után nem sok esélyt látott, mostanában minden korábbinál erősebben érzi, hogy a miskolciaknak elegük van az Orbán-kormányból.
Az ellene induló fideszes jelölt, az önkormányzat rendészeti bizottságát vezető Hubay György pedig nem tűnik erős jelöltnek. Akikkel beszéltünk, és fideszesnek mondták magukat, sokszor még a nevét sem tudták felidézni. Így valószínű az a pletyka, hogy Hubayt azután találták, hogy a polgármester Kriza Ákos nem vállalta a jelöltséget, majd más potenciális jelöltek sem akartak itt Fidesz-színekben indulni.
De az ellenzéki szavazókat nem is érdekli, kit indít a Fidesz: akik a Karácsony–Varga-fórumra jöttek, mindannyian országos ügyekről beszéltek inkább. Kriza Ákosnál jobban érdekli őket Mészáros Lőrinc vagy Kósa Lajos. Bár
„El lesznek ezek kergetve. Meg se kellett volna választani őket” – értette Orbánékra egy volt digépes melós, aki csak Karácsony miatt jött el otthonról, egyébként bottal is nehezen mozog. Az őt és más általunk megkérdezetteket is kevésbé mozgatta meg a választás előtt, amiket Karácsony mondott a szociáldemokráciáról. Kormányváltást akarnak, későbbre jelenleg nem gondolnak.