Az Alraigo nevű spanyol teherhajó legénysége számára 1983. június 7. is épp úgy kezdődött, mint bármely másik nap: egy portugál kikötőből indulva a végtelen óceán felé vették az irányt, hogy rakományt szállítsanak a Kanári-szigetek részét képező Tenerifére, a konténerekben azonban nem épp átlagos áru, hanem az Isaac Newton-teleszkóp biztos alapját adó alkatrészek bújtak meg.
A szerencsétlenül járt géphez hasonló Sea Harrier FRS.1-ek egyike / fotó: U.S. Defense Imagery
Az út közepén azonban furcsa látványra lettek figyelmesek: egy Sea Harrier húzott el felettük, majd visszafordulva lelassított:
A kerekek egyike azonban nem a konténereken nyugodott, hanem a levegőben lógott, így a függőlegesen fel- illetve leszállni képes vadászbombázó a pilóta minden igyekezete ellenére csúszni kezdett hátrafelé, majd lezuhant a fedélzetre.
A hajó legénysége megtagadta az azonnali partra szállítását kérő pilóta kérését, majd értesítették a brit kormányt, hogy négy nap múlva érik majd el Tenerife kikötőjét, ott pedig átadják majd a pilótát és a megrongálódott gépet.
Így is történt: a kikötőben újságírók hada, illetve néhány brit katona várták a huszonöt éves Ian Watsont, rövidesen pedig elszállították a meglepő módon javítható gépet is.
A hajó tulajdonosai, illetve legénysége 570 ezer fonttal – ez mai árfolyamon, az infláció figyelembevételével közel 650 millió forintot jelent – gazdagodott a “megmentésért”, amiért ők nyilvánvalóan semmit sem tettek.
A huszonöt éves alhadnagy, Ian “Soapy” Watson 1996-os leszereléséig végül még kétezer órát repült Sea Harriereken, illetve további 900-at a Lódarázsként emlegetett F/A-18-asokon – természetesen egyetlen apró fennakadás nélkül.
Szerencsétlenül járt gépe, a ZA176 jelű Sea Harrier is részese lett a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján lezajlott korszerűsítési hullámnak, így egészen 2003-i szolgálatban maradt. Ma a Newark Air Museum gyűjteményének megbecsült darabja.
De mi okozta az incidenst?
A spanyol hajó közelében haladó brit repülőgéphordozó, a HMS Illustrious épp egy NATO-gyakorlaton vett részt, melynek részeként Ian Watsont egy idősebb és tapasztaltabb pilótával együtt útnak indították, hogy keressenek meg egy francia anyahajót.
Az 1983 és 2014 közt szolgált HMS Illustrious / fotó: NetMarine
A két pilóta harci körülményeket szimulált: rádiócsendben, kikapcsolt radarral jutottak el a felderítési zónáig, ahol szétváltak, majd a kereséshez ideális magasságot elérve bekapcsolták radarjukat és megkezdték a tényleges keresést. A munka befejeztével Watson elindult az előre megbeszélt találkozási pont felé, a másik pilóta azonban nem bukkant fel. A fiatal alhadnagy úgy döntött, emlékezetére hagyatkozva megpróbál visszatérni a HMS Illustrioushoz, de nem találta a hajót.
“Mindennel megpróbálkoztam, ami segíthetett volna a gépben. Bekapcsoltam a rádiót, majd a radart is. Leadtam egy veszélyjelzést is, de semmi. És a radaron sem nem tűnt fel semmi.”
– mesélte később.
Azt azonban jól tudta, hogy a partvonallal párhuzamosan haladnak a teherhajók, így kelet felé vette az irányt. A radaron végre felbukkant egy hajó, a pilóta pedig haladni kezdett a rejtélyes pont felé.
Nyolcvan kilométert megtéve vette észre, hogy nemsokára elfogy az üzemanyaga, de a távolban – alig húsz kilométerre – végre megpillantotta az Alraigót. Úgy döntött, áthúz a hajó felett, hogy felhívja magára a figyelmet, majd katapultál. A hajó fölé érve azonban észrevette, hogy az egymás mellé rendezett konténerek hasonlítanak azokra az apró leszállóhelyekre, amiket a pilótaképzése során kellett használniuk. Mindent egy lapra tett tehát fel, és megpróbált leszállni rájuk – a történet folytatását pedig már ismerjük.
A brit légierő 2007-ben egy jókora köteg aktát hozott nyilvánosságra, köztük az Alraigo-incidenst érintő aktákat is, melyekből kiderült, hogy az anyahajóra való visszaérkezésekor egyáltalán nem vonták kérdőre, a Nagy-Britanniába való visszatérés után azonban egy második bizottság is vizsgálta az ügyet, ők pedig már egy fokkal keményebbek voltak: megállapították, hogy Watson csak a pilótaképzése 75%-át teljesítette, mielőtt a hadgyakorlatra küldték, a történtek oka pedig egyértelműen a pilóta tapasztalatlansága, illetve az őt a műveletbe bevonó parancsnokok hibája, akiknek nem lett volna szabad egy ilyen, kezdők számára kemény diót jelentő gépet biztosítania az akcióhoz.
Watsont egy időre egy íróasztal mögé száműzték, de később – ahogyan ezt fentebb is olvashattuk – visszatérhetett a vadászgépekhez, és több mint egy évtizedet tölthetett még el a gépek pilótakabinjában.
