Média

Andy Vajna közelében landol a nyíregyházi Retro

Felvásárolta a nyíregyházi FM 103,9 MHz-en fogható Retro Rádiót működtető, Center-rádió Kft. nevű vállalkozást az a Tranzisztor Kft., mely tavaly már megszerezte a budapesti Rádió Q ingyenes frekvenciáját működtető Rádió Q Kft.-t, és a Rádió Q-t átnevezve Retro Rádió néven működtet rádiót Budapesten pont ugyanabból az irodai szobából (a budapesti Hegyalja útról), ahol Andy Vajna kormánybiztos Rádió 1 hálózatának központi műsorai is készülnek.

További kapcsolódás Andy Vajnával, hogy a nyíregyházi Retro Rádió műsorainak készítése kapcsán szorosra fűzik a kapcsolatot a tavalyi alapítású Radiofactory Kft.-vel, mely Andy Vajna rádiójának, a Rádió 1-nek és a budapesti Retro Rádiónak is gyárt műsorokat, és amelynek a rádiós szakmában McFly-ként emlegetett, Miami illetőségű Bertók László, a Rádió 1 programigazgatója a tulajdonosa.

A nyíregyházi Retro Rádiót eddig Szakács Tibor magánszemély tulajdonolta és vezette, független magánrádiónak számított. Őt még decemberben kerestük a felvásárlást illetően, amiről mi már akkor hallottunk, de azóta sem reagált a megkeresésünkre. Mostanra azonban már bejegyzés alatt van a változás a cégbíróságon idén februári hatállyal. A két Retro Rádió közötti együttműködésre utalt egyébként korábban az is, hogy ugyanazt a retroradio.hu internetes címet használta a két eltérő városban lévő, eddig különböző tulajdonosi hátterű rádió.

Ráadásul ma egy közleményt is kiadtak arról a nyíregyháziak, hogy ezentúl szorosabbra fűzik a szálakat a budapesti Retro Rádióval és az annak műsorait gyártó céggel. Azt valamiért nem említi a nyíregyháziak közleménye, hogy fel is vásárolták a rádiójukat, és az a cég a vevő, aki Andy Vajna közelében működteti a budapesti Retrót egy ingyenes közösségi frekvencián, és ugyanazzal a céggel kezdenek együttműködést,  amelynek tulajdonosa a Rádió 1 programigazgatója, ám Szakácsról már mint volt tulajdonosról tesznek említést a sajtóanyagban.

A közleményben az áll, hogy a megújuló nyíregyházi Retro Rádió zenei kínálata még szélesebb lett, és a 60-as, 70-es és 80-as évek legnagyobb retro slágerei szólnak a frekvencián, ahol ezentúl új műsorokat is hallhatnak a helyiek. Azt is ígérik, hogy a már jól ismert és kedvelt helyi műsorvezetőkkel és hírszerkesztőkkel is találkozhatnak a nyíregyháziak.

A zenei kínálatról azt írják még, hogy a helyi hallgatók ugyanazokat az örökzöldeket hallhatják, amiket a visszajelzések alapján olyannyira kedvelnek a fővárosi hallgatók, a brandjük is megújult, a hírek és információk szerkesztése azonban nem változott.

A Retro Rádió Nyíregyháza kedvelt adója volt eddig is, és ezután is az marad, sőt, innentől kezdve még magasabb színvonalon tudjuk szórakoztatni a hallgatókat. Ennek érdekében dolgozunk együtt szorosan a budapesti adó műsorgyártójával, a Radio Factory-vel

– idézi a közlemény Szakács Tibort, a műsorgyártásért és helyi üzemeltetésért jelenleg is felelős korábbi tulajdonost.

A jól megszokott műsorvezetőink mellé a zenei kínálatunk szélesebb lett, ebben segítségünkre voltak a Radio Factory szakemberei. Innentől kezdve sokkal egyértelműbb zenei imidzzsel érjük majd el a számunkra fontos célcsoportot, és olyan tartalmakat is kapunk majd, amelyeket eddig csak a fővárosi hallgatók élvezhettek.

A nyíregyházi Retro hallgatói hallhatják ezentúl a Sztársávot Várkonyi Attilával, hétfőtől csütörtökig, valamint vasárnap esténként 21:00 – 22:00 óráig, a Retro Partyt pénteken és szombaton 21:00 – 24:00 óráig, és a Retro Top 40-et Klamancsek Krisztiánnal vasárnap 14:00 – 18:00 óráig – áll a közleményben.

Andy Vajna Rádió 1 hálózata egyébként Nyíregyházán eddig is jelen volt a helyi 91,1 MHz-en keresztül. Emellett, mint arról beszámoltunk, Andy Vajna közeléből szerezhetik meg a Class FM egykori országos kereskedelmi rádiós frekvenciáját is.

A nyíregyházi Retro Rádió frekvenciajogosultsága egyébként nem sokára, idén szeptember 12-én lejárt volna. Lehet tippelni, hogy most, hogy a kormánybiztos közelében landolt a rádió, a Médiatanács meghosszabbítja-e majd a rádió médiaszolgáltatási jogosultságát.

Bakai Mátyás
Eldőlni látszik, ki indíthat új országos kereskedelmi rádiót
A Médiatanács kizárta az országos pályázatból a Class FM-et. Bakai Mátyás, a pályázaton egyedül maradó kft. tulajdonosa néhány hónapja még Andy Vajnának dolgozott, sőt a cég jelenleg is a Rádió 1 partnere.

Kiemelt kép: Andy Vajna álarcot viselő LMP-s képviselők a Parlamentben. Fotó: MTI / Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik