Szórakozás

Két férfi támogatja a diáklányt – szexért cserébe

Ausztráliában is működik a sugar daddyket fiatal lányokkal összekötő site.

Samantha 25 éves, Sydney-ben él. Nemrég vett új kocsit, laptopot és rengeteg tankönyvet az egyetemi tanulmányaihoz. Havonta 240 ezer forintnak megfelelő összegű lakbért fizet.

Pontosabban: ő még soha nem fizetett egy fillért sem, mint ahogy a kocsit és a laptopot sem ő finanszírozta.

Samantha (akit valójában nem így hívnak, de érthető okokból nem közölte eredeti nevét) a sugar daddyket fiatal lányokkal összekötő site révén ismerkedett meg olyan tehetős férfiakkal, akik finanszírozzák a tanulmányait és a lakhatását.

Amikor három évvel ezelőtt regisztrált a Seeking Arrangement oldalon (bocs, nem linkeljük), először félt, hogy a randizásra megy el az ideje tanulás helyett, de aztán úgy alakult, hogy csak két férfival került sajátos kapcsolatba.

Egyikükkel két éve, másikukkal 5 hónapja, az egyik férfi ügyvéd, a másik informatikus. Mindkettejükkel havi 3 alkalommal találkozik, vacsoráznak, aztán a férfi lakására mennek, a többit ki lehet találni.

Pénzátadásra soha nem kerül sor köztük, mert az túl direkt, kényelmetlen lenne a sugar daddyknek, ezért mindkét férfi inkább mentorálja Samanthát, direktben fizetik a lakbérét és az egyetemi kiadásait.

A Seeking Arrangement oldalon 125 ezer ausztrál egyetemista lány regisztrált, hogy ilyen kizsákmányolós konstrukcióval fedezze tanulmányait. A site egyébként mocskos módon rá is játszik erre; egyik mottója a

mondj búcsút a diákhitelnek.

A Sun szerint az ausztrál egyetemeken jellemzően évente 1,2-2 millió forintnak megfelelő összegű  tandíjat kell fizetni. A bizarr párkeresőn a tagok harmada diáklány.

Samantha azonban azt mondja, ez a konstrukció megfelel neki, mert nagyon szereti a szexet. Az egyetlen fontos szabály, amit szem előtt tart, hogy házas férfiakkal nem kezd.

Mint az ismeretes, Magyarországon óriási felháborodás övezte a hasonló kapcsolatok létrehozását elősegítő oldal beindulását.

Vizsgálat a Puncs ellen: „A reklámban megjelenő hölgy örül”
A reklámtestület nem talált fogást az anyagi alapokra helyezett társkeresésen. A panaszt tevő Hajdu Nóra azonban megmosolyogtatónak tartja a védekezést.

via Daily mail; kiemelt fotó: Thinkstock (illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik