Élet-Stílus

„Lakhatsz a szobámban, amíg hajlandó vagy szopni”

24.hu
24.hu

2018. 02. 06. 10:08

Egyre több a nem tisztességes üzleti modellt követő főbérlő Londonban.
Korábban a témában:

A Sun riporterei – anonimitásba burkolózva – rejtett kamerás felvételt készítettek olyan férfiakkal, akik „szívességért” adják ki londoni albérletüket.

Egyikük már a hirdetésben kikötötte, hogy sajnálja, de férfiak jelentkezését nem várja. A riporternő potenciális albérlőnek adta ki magát, a személyes találkozó során kiderült, hogy a férfi

néha ott lenne,

mondjuk, úgy heti egy alkalommal. A lány rákérdezett az „egyéb szívességekre” is, a férfi csak annyit mondott, hogy olykor ki kellene takarítani a lakást. Mivel a kelet-londoni lakásban csak egyetlen franciaágyas hálószoba van, a lány arról is érdeklődött, hogy majd hogyan oldják meg, amikor a férfi ott tölt egy-egy napot.

Hát akkor nyilván meg kell osztanunk az ágyat

– válaszolta a potenciális főbérlő; majd arra a kérdésre, hogy mást is vár-e az albérlőtől, azt mondta,

legfeljebb egy kis ölelkezést, aztán majd meglátjuk.

A bizarr beszélgetés után a Sun további eseteket is említett. Sajnos ugyanis elterjedt módszerről van szó – a szexuális ellenszolgáltatást természetesnek veszik azok a férfiak, akik kihasználják a fiatal, rosszabb anyagi körülmények között élő lányok helyzetét.

Nézzünk néhány hirdetést:

Az egyikben egy 50-es „városi vezető” és korai ötvenes éveiben levő kajira (máris lelőjük a poént: szexrabszolga) felesége keres lakótársat. Nincs lakbér, csak a háziasszonyi feladatokat kell ellátni. És most jön a lényeg:

Nagyon fontos, hogy a jelentkező értse és elfogadja a gorean életstílust, és örömmel lesz második kajira.

Ha netán valaki – ad absurdum – nem annyira jártas a szado-mazo szexben, itt el kell mondani, hogy ez egy utalás a Gor krónikái regényeire, amelyekben olyan világot ábrázolnak, ahol a nők rabszolgák – szexuális értelemben is. Nos, pont ilyen játékhoz keres partnert a derék házaspár.

Ingyen szoba kiadó nő számára

– így hangzik a következő hirdetés címe, és „diszkrét kölcsönös örömökre” utal benne a feladója, de van olyan apró is, ahol kevésbé virágnyelven közlik a lényeget – egy másik például így kezdődik:

Kiadnám szobámat szexért.

A folytatás még rosszabb:

Ahogy a címből is kiderül. Lakhatsz a szobámban, egész addig, amíg hajlandó vagy szopni / dugni. A részleteket megbeszéljük.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Hungary's Sandor Liu Shaolin reacts in the men's 5,000m relay short track speed skating A final event during the Pyeongchang 2018 Winter Olympic Games, at the Gangneung Ice Arena in Gangneung on February 22, 2018. / AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.