Szebb napokat látott már a magyar bányászat, mint mostanában, szép szavakban azonban a mostani, 54. központi bányásznapi ünnepségen sem volt hiány. Az esemény és a leépülő ágazat máig őrzött fontosságát érzékelteti, hogy maga Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt, gyermek-, ifjúsági és sportminiszter mondott beszédet az egybegyűlteknek. Így fogalmazott: „tisztességes, sikeres országot csak példamutató összefogással, egymás segítésével lehet építeni.”
|
A segítség persze el is kél, hiszen a kötelező tiszteletkörökön túl Gyurcsány sem ígérhetett többet, mint azt, hogy „a kormány továbbra is betartja bányász-szakszervezettel tavaly kötött megállapodást”. Azaz hozzájárul ahhoz, hogy a megszűnő munkahelyek miatt nehéz helyzetbe került embereket, családokat támogatni, segíteni tudják.
Ennek kapcsán megemlítette: a napokban konzultált több kormánytaggal és intézkedtek, hogy feltöltsék a foglalkoztatási és az árva gyerekeket megsegítő alapot.
|
Drámai szerkezetváltást takartak Hatvani György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkárának az ünnepségen elmondott szavai, amikor arról szólt, hogy bár a gazdasági rendszerváltás megviselte a bányászatot, „az ágazat összességében megtartotta erejét, nemzetgazdasági fontosságát”. Nos, az uránbányászat és a bauxitbányászat visszaszorult, a korábban a derékhadat jelentő szénbányászat pedig szinte teljesen átrendeződött az elmúlt másfél évtizedben. Amíg ugyanis a hazai mélyművelésű bányákból kitermelt szén nem állta a világpiaci versenyt, az erőművi háttérre t6ámaszkodó külszíni bányák sikeresen alkalmazkodtak a piacgazdasági körülményekhez.
A termelési struktúraváltást a fogyasztási szerkezet átalakulása is siettette. A lakossági szénigény ugyanis jelentősen visszaesett a hazai gázhálózat fejlesztése nyomán. Mondhatni, ma már a lakossági szénigény jóformán a megmaradt és az egykori bányászok utalványos (kedvezményes) szénvásárlásaira korlátozódik. Az erőművi igényeknek pedig jól megfelel a gyengébb fűtőértékű, külszíni fejtéssel kitermelt szén is.
|
Néhány évvel ezelőtt nagy nekirugaszkodás volt a bányatelepeken felszabaduló ipartelepek, feleslegessé vált eszközök, gépek, berendezések hasznosításának az a terve, amely ipari parkokat telepített volna a bányászkolóniák mellé. Különösen Borsodban fűztek nagy reményeket az erőművi integrációból kimaradt bányákból utcára került emberek foglakoztatásának ilyen módon való megoldásához.
A beígért állami segítség, az ipari munkára képzett munkaerő, a jó kiépített üzemi infrastruktúra ellenére is csak néhány kisebb vállalkozás telepedett meg az elhagyott bányavidékeken. A nagyobb tőkeerejű cégek többre értékelték az autópályák és a nagyobb városok vonzerejét, nem vágytak a hegyek közé zárt völgyek kicsiny ipartelepeire.