Belföld

Adócsökkentés – kétkulcsos szja

A gazdasági növekedés nyomán remélhető költségvetési többletbevétel hetedét, legfeljebb hatodát áldozza fel az adócsökkentés oltárán a kormány. Az átlagjövedelmek a felső szja-sávba csúsztak.

Jövőre kétkulcsos lesz a személyi jövedelemadó, 18 és 38 százalék lesz a két kulcs, melyek közt a határt 1,5 millió forint évi jövedelem jelenti – közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt a két koalíciós párt egyeztetett álláspontját ismertetve. Ezenkívül azt is elmondta, hogy az osztalékadó és a forrásadó a jelenlegi 20 százalékról 25 százalékról emelkedik 2005-ben.








A régi kulcsok
A mostani szabályozás szerint évi 800 ezer forintos jövedelemig 18 százalék az szja-teher. 1,5 millió forintig 144 ezer forint plusz a 0,8 millió forint feletti rész 26 százaléka az adó. Aki ennél is többet keres, az évente – kedvezmények nélkül – 326 ezret plusz a másfélmillió forint feletti összeg 38 százalékát fizetheti be a közös kalapba szja címén.

Mi lesz a tőzsdei nyereségekkel?


Az új kétkulcsos szja-tábla bevezetésével Gyurcsány szerint körülbelül 100 milliárd forinttal több marad az emberek zsebében, mint a jelenlegi szabályozás mellett. A kieső állami bevétellel szembeállítható az osztalékadó és a forrásadó felemelése nyomán keletkező bevételnövekmény. Különösen, ha a tőzsdei árfolyamnyereséget, mely eddig kamatnak minősült, s így élvezte a 0 százalékos kulcs előnyeit, átminősítik.


Nos, Gyurcsány bejelentésében erre nem tért ki, de az MSZP frakcióvezetésének a koalíciós tárgyalásokról kiadott közleménye egyértelműen úgy fogalmaz, hogy a tőkejövedelmek adóját a tőzsdei árfolyamnyereségre is kiterjesztik. Kérdés persze, hogy Gyurcsány csupán a sietség miatt hallgatott erről, vagy pedig hagyott magának egy kiskaput a befektetők irányába, netán az SZDSZ köreit sértené, ha túlságosan megszorongatnák a tőzsdézőket. Ráadásul elképzelhető, hogy erre nem is lesz szükség, hiszen éppen Gyurcsány hívta fel a figyelmet arra, hogy a GDP 4 százalékos növekedése kapcsán 600-700 milliárd forintos többlet remélhető.








Az új kulcsok
Az adótáblán csupán két sor található majd: a 18 százalékos, illetve a 38 százalékos, s akik eddig a középső tartományba tartoztak, azok ezt követően az alsó, 18 százalékos szintre kerülnek – mondta ma délelőtti sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc, miniszterelnökjelölt. Így a 18 százalékos adókulcs felső összeghatára 1,5 millió forint lesz, míg e felett marad a 38 százalék, viszont 6 millió forintos jövedelem után már nem lehet adókedvezményt igénybe venni.

Az MSZP frakció örül


Az MSZP frakciója közleményében üdvözölte, hogy az új adószabályok révén a magas jövedelműek arányosabban járulhatnak hozzá a közterhek viseléséhez. Szerintük ezt segíti az adókedvezmények 6 millió forint évi kereset fölötti korlátozása és 12 millió forint évi kereset fölötti megszüntetése is. A frakció továbbra is fenntartja azt a szándékát, hogy az alacsony keresetűek számára is lehetőséget kell teremteni a gyermekek után járó adókedvezmény igénybevételére.


Továbbá örömmel vette tudomásul a frakció, hogy a vállalkozások helyzetének javítására tett javaslatait a kormány és a koalíciós partner is elfogadta. Azon kívül, hogy az EHO 1200 forinttal csökken, a pályakezdő fiatalokat, a GYES-ről, GYED-ről visszatérő édesanyákat és az 50 év feletti munkanélkülieket foglalkoztató szervezetek további kedvezményekben részesülnek. Tovább bővülnek a munkahelyteremtő beruházások kedvezményei, és javulnak a részmunkaidős foglalkoztatás feltételei.








Jobb lesz munkából?
Gyurcsány Ferenc az új adótábla koncepciójával kapcsolatban hangsúlyozta: “mostantól dolgozni és a meglévő tőkét befektetni, abból jövedelmet szerezni Magyarországon azonos módon lesz érdemes. Sőt, a munkajövedelmek 2-3 százalékponttal kevesebbel fognak adózni. Ez jó, az ország többsége a munkájából él meg”.

Az SZDSZ sovány győzelme


Akár az SZDSZ győzelmeként is felfogható a most bejelentett adócsökkentés. A kisebbik koalíciós partnernek ugyanis régi vesszőparipája az amerikai választási küzdelmekből haza „kufferolt”, kétségkívül népszerű, bár ki tudja, hogy itthon mennyire hatékony jelszó.


Különösen, ha meggondoljuk, hogy mily „fukar kezekkel mért” a miniszterelnök-jelölt. A 100 milliárd forint talán elsőre jól hangzik, de könnyen látható, hogy 4 százalékos gazdasági növekedés mellett ennél mélyebben is a zsebébe nyúlhatna a kormány. Annál is inkább, mert az 1,5 millió forintos kulcshatár azt jelenti, hogy még az átlagjövedelműek (évi 1,8 millió forinttal) is a felső kulcs sávjába esnek. Magyarán: az új kulcsokkal vélhetően a legalacsonyabb jövedelműeknek juttat valami kis alamizsnát, meg persze a minimálbérre bejelentett adócsalók és adókerülők örülhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik