Tech

Csúnyán pórul járt a nő, aki a férje e-mailjeit olvasgatta

1500 frank (~410 000 Ft) megfizetésére büntették azt a svájci nőt, aki többször is belépett a férje frissen készített e-mail fiókjába a közösen használt számítógépükön. A nő gyanút fogott, hogy a férjének miért van szüksége új e-mail címre, és egy svájci lap beszámolója szerint elkezdte kipróbálni a számítógép mellé felírt közös jelszavakat a belépéshez, és mikor sikerrel járt, kiderült, hogy

a férfi több másik nővel tartott fenn titkos viszonyt.

A svájci Aargauer Zeitung által meg nem nevezett asszony konfrontálódott a férjével a felfedezést követően, aki erre azonnal elköltözött a feleségétől, majd nem sokkal később feljelentést tett, amiért engedély nélkül belépett a privát e-mail fiókjába.

Az ügyben az első fokú ítéletet már tavaly februárban meghozták, és a bíróság akkor 9900 frank (~2,7 millió Ft) bírságot szabott ki a nőre, amit akkor kellett volna megfizetnie, ha négy éven belül újra elkövet valamilyen vétséget, illetve 4300 frank bűnügyi költség megfizetésére is kötelezték.

Az ítélettel szemben fellebeztek, amiben az ügyvédek úgy érveltek, hogy a nő valójában nem hackelte meg a férje fiókját, hiszen már eleve tudta a jelszót. Ugyanakkor a számítógép böngészőjének keresési előzményeiből kiderült, hogy korábban rákeresett, illegális-e más fiókjába belépni, ami a felperes ügyvédei szerint bizonyíték arra, hogy

a nő tisztában volt vele, hogy jogsértő tevékenységet végez.

A bíróság végül megállapította, hogy a svájci törvények értelmében a jelszóval védett tartalmak megszerzése a tulajdonos engedélye nélkül bűncselekmény, ami három év szabadságvesztéssel vagy bírság megfizetésével büntetendő. Ugyanakkor a korábbi 9900 frankos összeget 1500 frankra mérsékelték, mivel a nő a férje könnyelműségét kihasználva, minimális erőfeszítéssel jutott hozzá a titkolni szándékozott levelezéshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik