Gyarmati Andrea: Hogyan működik a gyerek teste?

Hogy kisbabádat vagy nagyobb gyerekedet szuperül gondozd, nem biztos, hogy te kell legyél az anatómia professzora.

Az orvosképzés első két éve anatómia, élettan, mikrobiológia, és még sok olyan száraz tudomány ismertetéséből áll, melyekről valaha én is úgy éreztem: hogy kerül a csizma az asztalra? Miért kell nekem ezt tudni?

Nem volt igazam. Neked nem kell vizsgáznod ezekből az ismeretekből ahhoz, hogy jó szülő légy, de nem árt, ha van némi fogalmad a „szerkezetről”.

Tehát: az anatómia a szervezet alaki és szerkezeti kérdéseit kutató tudomány. Gyereked valamilyen szerkezettel jön a világra. Amikor meglátod, elámulsz, jaj, pont olyan, mint az apja, később, akár néhány hónap múlva egészen másra, vagy talán épp senkire sem fog hasonlítani a családban. A lényeg, hogy a gyerekek a végtelen lehetőségek tárházával érkeznek. És minden nagyon képlékeny még. Ne ijedj meg tehát semmitől, amit látsz, ami esetleg nem tökéletes a kisbabádon. Ő maga a tökéletesség, és ez éppen abban áll, hogy testileg is mindenre van még mód. Vagy majdnem mindenre. Ennyi a lényeg.

Mire a születéskor 52-55 cm-es kisbabád felnő, hihetetlen változásokon megy keresztül. Erre egy felnőtt ember szervezete már nem képes. Hogy mikor, melyik változásnak van itt az ideje, és mire figyelj, megtalálhatod különböző gyerekekről szülőknek írt könyvekben, táblázatokban, de azok is csak általános és tájékoztató adatok. Ami a lényeg: ha bizonytalan vagy, fordulj orvoshoz!

Kérdezz, mondd el, mit látsz, mitől tartasz. Te vagy a legtöbbet a gyerekkel, te ismered a legjobban, de attól, hogy babád született, nem váltál minden tudományok tudójává. A tudás ellentéte nem a nem tudás, hanem a tudás illúziója. Kérdezni nem szégyen, nem tudni, hibázni, és lemaradni időben valaminek az orvoslásáról, mert már késő van, az a baj.

Ha bizonytalan vagyok valamiben, én is addig megyek, kérek konzíliumot, míg a helyzetre megnyugtató megoldást nem találunk. Bárki nagyképűsködik veled, orvos, internet vagy tanácsadók, segítők, ne add fel. Ismerd meg a babád testét, és ha valami olyat veszel észre, ami számodra kérdéses, kérdezz bátran.

A gyerek nem kis felnőtt, érdemes tehát néhány sort az izmok, inak, csontok, szervek és szervrendszerek gyerekekre jellemző sajátosságainak ismertetésére szánni. Az alapvető anatómiai ismeretek segítenek az eligazodásban. Ha tudjuk, mi, hol van, és minek, miképpen kell működnie, kinéznie gyerekkorban, mi, hogyan változik az évek során, egyszerűen csupán a növekedésfejlődés következtében, az könnyebbé teszi egy-egy helyzet megértését.

Sokan bizonyos alapvető anatómiai vagy élettani ismeretek híján nagyobb bajt gondolnak a valóságosnál egy-egy banális elváltozás, tünet esetében. A gépek korát éljük. Ismerjük lassan a világűr titkait, a számítógépek működésének csínját-bínját, de nem tudjuk, hogyan működik a testünk. A testünk, mely, mint sokan állítják, a lélek temploma. Melyen keresztül és melynek segítségével kifejezhetjük magunkat.

Hiszek abban, hogy ép testben lehet csak ép a lélek. Ha gond van a szerkezettel, sem a fantázia, sem a szellem nem képes szárnyalni. Ha gond van az alapokkal, a felépítmény is instabillá válik. Mindez hatványozottan igaz gyerekkorban.

Közérzet – mondja nyelvünk nagyon is plasztikusan, vagyis az az érzés, ahogy a testünkben érezzük magunkat. Ismerjük hát meg a gyerek testét!

Az emberi csontváz 206-208 csontból áll. Mindjárt akad itt egy olyan érdekesség is, amiről szerintem érdemes említést tenni. A plusz két csontnak többféle magyarázata van. Lehet, a farki csigolyák nem egyformán csontosodnak, de az is megesik, hogy valakinek egy pár bordával több adatik.

Ádámnak állítólag 208 csontja volt. Egyikből lett Éva, de hogy mi történt a másik felesleges csonttal, arról nem szól a fáma. Nos, ennek a mi szempontunkból nincs különösebb jelentősége. A csontváz, mint a neve is mutatja, vázat képez a vele kapcsolódó izmok és inak összehúzódásához, lehetővé téve ezáltal a mozgást, a helyváltoztatást. Másrészt védelmet nyújt a fej, a mellkas és a hasüreg, valamint az idegrendszer létfontosságú szerveinek (agy, tüdő, szív, gyomor-béltraktus, gerincvelő).

A csontok ízületekkel kapcsolódnak egymáshoz, melyeket ízületi tok vesz körül, és ínszalagok, rostos kötőszöveti pántok fognak össze. Valamikor régen, amikor orvosi tanulmányaim elején jártam, az anatómia és az élettan volt az a két tudományág (még ma is az), melyek bevezetni voltak hivatottak az eljövendő kor orvosait a testünk működésének csodájába.

Édesapám, diplomás művészettörténész lévén, három dologra hívta fel a figyelmemet. Michelangelónak és Leonardónak az emberi test működését bemutató fantasztikus tanulmányaira, valamint Barcsay Jenő Művészeti anatómiájára. Jó szívvel tudom én is ajánlani mindenkinek, akit a téma érdekel.

A váz, amely testünket védi és mozgatja egy életen át, másképpen fest gyerekkorban, mint a későbbiekben. Funkcióját tekintve a kezdetektől azonos, de a dimenziók eltérnek. Mindig elámulok, mennyivel többre képes egy kisbaba szervezete. A védelem mellett a csontok növekedése biztosítja a gyerek hossznövekedését és tökéletes kifejlődését. Minderre 18-20 éves kor után már nem képes a csontrendszer. A növekedés nem a csontok teljes hosszában történik, csupán a két csontvégen.

A csontokhoz kapcsolódó, rostokból álló és összefonódó kötegek, az izmok összehúzódása, elernyedése és ezeknek az idegrendszer által irányított harmonikus működése idézi elő a mozgást. Természetesen a növekedéssel párhuzamosan mind hosszúságban, mind vastagságban ezeknek is gyarapodniuk kell. Mindez száraz és unalmas, ha olvasol róla. Ha nincs benned érdeklődés a természettudományok iránt, ha humán beállítottságú vagy, talán nem is olvasod tovább amit most írok. De nézz a kisbabádra. Figyeld az első pillanattól, és tanulj. Tanulj anatómiát, élettant, fejlődéstörténetet. Figyeld, ahogy az apró csontokat még kisebb ízületek, izmocskák megmozdítják, és nézd, mi történik. Hosszú, hosszú éveket ad erre a sors mindaddig, míg kisbabád fel nem nő. És ha felnőtt, akkor is mindig van mit megfigyelni. Ugyanis a legtöbbet mindannyian a gyerekeinktől tanuljuk.

Izmok, inak, csontok. Egy száraz tudomány a csodák alapja. Úgy mondjuk, megtestesülés, és ebben minden benne van.

A szervezet rendje a növekedés, a fejlődés üteme és mikéntje. Hogy az izmok, ahol épp tartottunk, a hormonok, fizikai terhelés és az étrend hatására képesek tökéletesen fejlődni. És itt álljunk is meg mindjárt egy pillanatra.

Mert mindig az a kérdés, mit tehetek én, és persze te, mi, ti a gyerekért.

A hormonokkal egyszerű szülőként, és főleg, ha egészségesen működik a szervezet, nem lehet, sőt nem is kell foglalkozni, de bizony, ha belegondolsz, a mozgás és az étrend nagyon is a mi hatáskörünk. Hallottál már erről? Én nem igazán. Legalábbis ilyen kontextusban még nem. Pedig van róla bőven mesélnivaló.

Izmok, melyeket a kisbaba a megszületése után azonnal használatba vesz, sőt jóval előtte is. Izmok, melyek beborítják a csontokat, és esztétikussá teszik, vonzóvá varázsolják a testet. Számuk, funkciójuk, méretük és erejük sokféle.

A csecsemő születésétől kezdve élénken mozog, sőt a megszületését is támogatja, mondhatni, segít az anyukájának, ha ügyes, és hamar „kimászik”. A lényeg, hogy a baba mozog, és összes izma is hiánytalanul megvan, de természetesen ez a mozgás messze elmarad a későbbiektől.

A fiúk és lányok izmai kisgyerekkorban, vagyis a serdülőkor előtt erejükben és méretükben alig különböznek egymástól. Az alapok tehát azonosak, pontosabban, ha mégis a fiúk oldalára billen a mérleg, az azért van, mert ők többet és szívesebben vesznek részt fizikai erőfeszítést igénylő tevékenységekben. Már amelyik és már amikor.

Felnőtt és most is felnövőben van néhány generáció, melyet gépfüggőnek nevezek. Gyerekek, akikből olyan felnőttek lesznek, akik órákat, sőt napokat töltenek a számítógép előtt ülve: egy virtuális világ polgárai. Gyerekek és felnőttek, akik nélkülöznek minden fizikai aktivitást, miközben ezt a nélkülözést nem is veszik észre. Pedig bizonyos szempontból ez is olyan, mint az éhezés. Az élet ugyanis maga a mozgás, a változás.

Hadd mesélek egy történetet. Rendelő, várakozás. Két anyuka beszélget. „Milyen csinos a lányod!” – mondja az egyik. „Igen, ergézik” (értsd: ritmikus gimnasztikázik) – válaszol büszkén a másik. „Ó, nekünk arra nincs időnk. A sportra nem jut, annyi a tanulnivaló!”

Bizonyára! – gondolom én.  De talán mégiscsak juthatna, ha nem ülne a kislányod napi négy órát a számítógép előtt.

És ez nem légből kapott adat. Ez ma az átlagérték. Rajtad, rajtam, rajtunk áll, miből, mennyit engedélyezünk a gyereknek. Milyen utat és milyen példát mutatunk. És akkor még mindig csupán az izmok fejlődéséről beszélünk.