Térképen is követhető Ismeretlen Budapest sorozatunkban korábbi epizódjaiban már többször jártunk a kissé talán elfeledett, csendes, zuglói utcákban – így találkoztunk a fák közé pottyant vidéki kúriával, aminek kertjében egykor az igazi Meseautó parkolt, megnéztük a száz éve lebontott Nemzeti Színház újra beépített ablakait, Budapest egykori főépítészének gyönyörű villáját, vagy épp a századforduló legnagyobb portréfestője, László Fülöp várkastélyra hajazó kastélyát.
Ma ennek szomszédságába indulunk, hogy a Rózsafüzér Királynéja domonkos templom (ép.: Hofhauser Antal, 1912-1915) mellett nyíló Cházár András utcában megpillanthassuk a századelő egyik legfurcsább, ma fák mögé bújó villáját, a bécsi geometrikus szecesszió egyik legszebb magyar példáját:
A szecesszió egyik legnagyobb zsenije, Otto Wagner mesteriskolájában tanult Matouschek (1874-1935) huszonnyolc évesen, 1902-ben költözött Budapestre, hogy alig néhány évnyi gyakorlattal a birtokában szabadúszóként, illetve Alpár Ignác (1902-1908 között) irodájában próbáljon érvényesülni a századforduló legnagyobbjai között. Műveiről máig nem készült teljes lista, a legismertebbet azonban jó eséllyel minden budapesti látta már, hiszen a Március 15. tér fölé emelkedő Pucher-bérpalotát (Március 15. tér 1., illetve Petőfi tér 1.) lehetetlen nem észrevenni:
Matouschek egészen 1913-ig maradt Budapesten, mivel fiát, Franz Hubertet inkább Bécsben, jobb körülmények közt szerette volna taníttatni, így visszatértek a császárvárosba. A fiúból is építész lett, sőt, 1925-ben közös irodát nyitottak, és az apa 1935-ben bekövetkezett haláláig együtt dolgoztak.
Na de térjünk vissza a villára: a Matouschek Ferencz néven szignózott, 1907-ben született tervek a főváros számos épületének – így az Országos Idegtudományi Intézet és a Vas utcai iskola faragott mészkőtábláit, valamint a Gellért Fürdő és Hotel és a Rákóczi úti Palace Hotel – díszeit és épületszobrait készítő művész, Rákos (Reichmann) Manó (1848-1930) megrendelésére készültek el, és a következő évre öltöttek formát.
A bécsi szecesszió mellett a kubizmus hatását is mutató, hosszú évek óta felújításért könyörgő épület akkor persze még nem veszett el a környezetében, hiszen a szomszéd templom, illetve az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája is csak néhány évvel később kezdett kiemelkedni a földből, de ekkor a szomszédos telkekből sem hasítottak ki túl nagy darabokat a villák.
Hirdetés a Magyar Építőművészet 1914./5.-6. számából
Rákos a főváros bérházainak százaiban ma is látható cementlapokat adó Walla-féle mozaik- cementáru- és műkőgyár épületében bérelt műhelyéből, a 2001-ben lebontott Rottenbiller utca 13-ból (ma ennek helyén a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet új épülete áll) költözött az akkor még Bálint (a két világháború közt pedig Szt. Domonkos) utcaként ismert Cházár András utcába, ahol a korábbinál jóval több tér állt rendelkezésére, hiszen
Az utcáról nem látható hátsó homlokzat az 1907. május 2-án szignózott terveken
A ház állapota ma:
A képeken a fentebb látható archív fotókhoz képest – a szépen terebélyesedő fákat leszámítva – egyetlen fontos különbséget vehetünk észre:
A fővárosban egyáltalán nem ritkák az oroszlánok, hiszen többek közt a Lánchidat, a Budavári Palotát, a Várkert Bazárt, a Vajdahunyadvárat, a Budapesti Műszaki Egyetem R épületét, illetve a Kozma utcai izraelita temető Brüll-síremlékét is ők őrzik, felmerül azonban a kérdés, hogy
A ház előtt állva ezt a kérdést én is feltettem magamnak, a válasz azonban messze túlszárnyalta minden elképzelésemet. Sőt, valójában két jó elmélet is létezik:
Mindkét történetre létezik indok, az azonban biztos, hogy Rákos jól ismerte Maugsch Gyulát, aki 1926-ban két hasonló oroszlánt állított ki a Műcsarnokban rendezett Angol-magyar kiállításon („A szobor-anyagból hatalmas erejével válik ki […] és Maugsch Gyula két oroszlánja”, in: Pesti Hírlap, 1926. május 18.), sőt, 1928-ban Rákos megbízásából ő készítette el a II. kerületi Ezredes és a Káplár utcák által közrefogott Állami Autóüzem honvédgarázsának bejárata felé (ma társasház áll a pontos helyén) néző, az első világháborúban hősi halált halt gépkocsivezetők emlékművét – egy fentire kísértetien hasonlító oroszlánszobrot:
Ezt 1939-ben átköltöztették a mátyásföldi Újszász utcába, a Magyar Királyi Honvéd gépkocsiszertár díszudvarába, ahol egészen a második világháború végéig állt:
A vonatkozó Köztérkép-adatlap arról számol be, hogy a háború után a szobor egy ideig a porta mellett, a földön állt, majd eltűnt. Ez nem meglepő, hiszen 1945 után számos első világháborús emlékmű tűnt el nyomtalanul, de ebben az esetben talán mégsem ez a helyzet, hiszen minden jel arra mutat, hogy a Rákos-villa elé költöztették.
Vagy mégsem?
Az Arcanum Digitális Tudománytárban elérhető folyóiratok alkotta adatbázisban kutatva egy érdekes ügy körvonalai bontakoztak ki, ugyanis az eredetileg Maugsch-Rákos névjegyzéssel ellátott emlékműről Rákos Manó másodpéldányt készített a szoborról, és kiállította azt az 1928-as Kézműipari Kiállításon, természetesen csak a saját szignójával kiegészítve.
Maugsch Gyula azonnal szerzői jogi pert indított Rákos ellen, aki azt állította, hogy igenis joga volt a sokszorosításhoz szükséges darabforma elkészítéséhez, sőt, társa tudott is annak létezéséről. A bíróság végül kimondta: a hivatalosan is alkotótárs Rákosnak nem volt joga az oroszlán engedély nélküli újraöntésére, és kiállítására. Kisebb pénzbüntetésre ítélték, az öntőmintáját pedig elkobozták.
Rákos természetesen fellebbezett az ítélet ellen, de azt a királyi ítélőtábla csak megerősítette, hozzátéve (in: 8 Órai Újság, 1930. április 20.), hogy
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a szobrot is megsemmisítették volna, sőt, nem kizárt, hogy az a műterembe került, ahonnan néhány évvel később (talán már röviddel Rákos néhány hónappal későbbi halála után) elővették, és a kertbe helyezték.
Rajna György klasszikusa, az 1989-ben megjelent Budapest köztéri szobrainak katalógusa szerint az eredeti emlékmű megsemmisült – a könyv persze nem tekinthető tévedhetetlen forrásnak, de mindenféleképp újabb érvet illeszt a történetbe.
És mi az igazság?
A pontos történet talán sosem derül majd ki, de ez végső soron nem is annyira fontos, hiszen egy város történetének létfontosságú részei az olyan rejtélyek és legendák, mint a Lánchíd kőoroszlánjainak nyelvét lehagyó szobrászé, a férjét már száz éve hazaváró, egy Thököly úti házból kikönyöklő kőasszonyé, vagy épp a Cházár András utcai oroszláné.
