Közélet

Több gyereket is kínoztak Szigetszentmiklóson

szigetszentmiklós (szigetszentmiklós)
szigetszentmiklós (szigetszentmiklós)

A szakember szerint a szülők is áldozatok lehettek. Őket is érhette valamilyen megrázkódtatás gyerekkorukban.

A Blikk úgy tudja, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal most indult vizsgálata részletesebb lesz, mint a nyomozás volt a szigetszentmiklósi gyerekkínzó szülők ügyében. A pár mind a hét gyerekének sorsáról gyűjtenek adatokat, a rendőrség csak a legutóbbi áldozatokkal foglalkozott.
A már egy évtizede állami gondozásba került gyerekeket is meghallgatja pszichológus, mert valószínűleg a szülők beteges hajlamai már korábban is megvoltak. Ezek oka feltehetően az lehetett, gyermekkorukban maguk is elszenvedtek valamilyen megrázkódtatást – nyilatkozta a lapnak kriminálpszichológus.


Fotó: Google

A gyerekeket éheztető, kínzó, rendszeresen megerőszakoló pár sohasem védekezett, 7 gyerekük született, a nyolcadikkal volt terhes az anya, amikor előzetes letartóztatásba vették, de azt nem árulják el a rendőrök, megszült-e időközben az asszony – olvasható a lapban.

Korábban a Blikk azt írta, hogy az elmeorvos szerint az anya pszichés zavarai miatt valószínűleg nem volt tudatában, mit tesz, apjáról ez nem mondható el.

Az iskolában egyébként látták, hogy baj van, 4 évükbe telt, mire elérték, hogy állami gondozásba vegyék a gyerekeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik