Közélet

Az iskola harcolt a gyermekgyalázó szülők ellen

iskolataska(960x640)(2).jpg (iskolatáska, diák, )
iskolataska(960x640)(2).jpg (iskolatáska, diák, )

Az igazgatónő szerint gyakran a tanárok adtak enni a gyerekeknek, ők fürdették és irtották a tetveiket.

A szüleik által kínzott és rendszeresen megerőszakolt szigetszentmiklósi gyerekek már évekkel ezelőtt beszéltek megdöbbentő életükről a tanároknak, az iskola lépéseket is tett – nyilatkozta a Velvetnek a helyi általános iskola igazgatónője. Négy éven át küzdöttek a gyermekvédelmi rendszerben azért, hogy a bántalmazott gyerekeket kiemeljék a családból. Volt, hogy az iskolában fürdették őket a tanárok és rendszeresen vittek nekik otthonról ételt. Rendőrségi ügy is volt korábban az intézményvezető szerint.

Az iskola nem tehetett többet

Kiss Anna elmondta, négy évükbe telt, mire elérték, hogy nevelőszülőkhöz kerüljenek a gyerekek. „Nem hatóság vagyunk, az iskola mindent megtett, amit lehetett, családlátogatás, rendőrségi ügyintézés, ruhagyűjtés, tetűirtás, gyámhatóság, családsegítő értesítése, csak jelzési jogunk van”  – fűzte hozzá.

Az igazgatónő szerint a történtek ellenére a gyerekek imádták a szüleiket.

A párnak nyolc gyermeke született, két kicsi meghalt.

Ombudsmani vizsgálat

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala közölte, hogy Székely László ombudsman sürgősséggel vizsgálatot a szigetszentmiklósi gyermekek ügyében, amelyről a sajtóból értesültek. A rendelkezésre álló legrövidebb időn, vagyis 15 napon belül várja a válaszokat kérdéseire – áll a közleményben.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik