Tech

Ismét LEGO-val tanulhatnak a gyerekek programozni

Ősszel újra élményalapú robotprogramozó tanfolyamot indul az újbudai általános iskolákban. A tanfolyamra negyedik-ötödik és hatodik-hetedik-nyolcadik osztályosok jelentkezését várják.

Az előző tanévben összesen 15 robotprogramozó szakkör indult tíz kerületi iskolában az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. és a Gyerekakadémia közös kezdeményezéseként. A tanfolyamokon közel kétszáz diák vett részt, ahol a gyerekek – saját állításuk szerint – „szórakozva tanultak”.

A kezdeményezést Újbuda Önkormányzata idén is folytatja és anyagilag is támogatja. Akik részt vettek a tavalyi oktatáson vagy már rendelkeznek robotprogramozási ismeretekkel, azok haladó csoportokban, emelt szinten tanulhatnak, és közösen készülhetnek a számukra hirdetett versenyekre, az olimpiára.

A haladó csoportok mellett idén is indulnak alapszintű szakkörök, melyekre minden kerületben lakó és/vagy az újbudai általános iskolák valamelyikében tanuló negyedikes-ötödikes, valamint hatodikos-hetedikes-nyolcadikos diák jelentkezhet. A foglakozások az első félévben október elejétől maximum 15 fős csoportokban indulnak, amelyeket havonta 4 alkalommal minden héten ugyanazon a napon tartanak az iskolákban 1,5 órás időtartamban (2*45 perc). Az oktatás a LEGO Mindstorms EV3 robotokkal történik.

A tanfolyam díja 12000 forint/hó, de az önkormányzat támogatásával az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. iskolánként 15 gyermek részvételi díjának 80 százalékát megtéríti, így a szülőkre csupán havi 2400 forintos költség hárul. A jelentkezőket az előző tanév tanulmányi eredményein alapuló prioritási sorrend szerint támogatják.

LEGO MINDSTORMS EV3 KÉSZLETForrás: LEGO

A féléves tanfolyam vizsgával zárul, a legjobb eredményt elérő diákok a Smart 11 Kft. jóvoltából kedvezményesen vesznek részt a képzés második félévén, a korábban nem támogatott diákok pedig az első féléves vizsga után bekerülhetnek második félév kedvezményezettjei közé.

Újbuda önkormányzata elkötelezett az oktatás fejlesztése iránt, ezért az iskolák számítógépes parkjának fejlesztése és az okos tantermek kialakítása mellett ezzel a lehetőséggel is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a kerületi gyerekek a lehető legjobb esélyekkel induljanak az életben – mondta Hoffmann Tamás polgármester.

A programozás tanulása fejleszti az algoritmikus gondolkodást, ami segít gyorsabb, intuitívabb és kreatívabb megoldásokat találni az élet bármely területén. A tanfolyam emellett a gyerekek pályaválasztási orientációjához is hozzájárulhat, hozzásegítheti a diákokat ahhoz, hogy kedvet kapjanak az informatikával összefüggő piacképes szakmák valamelyikéhez.

A jelentkezési határidő 2017. szeptember 20., és az alábbi űrlapot kell kitölteni hozzá.

Leesett az állunk a LEGO új programozható játékától
Táncoló robotot és harmonikázó cicát építettünk, és nagyon rég szórakoztunk ilyen jól!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik