Belföld

Ugyanazzal mentené magát a zuglói kokainos gázoló, mint Rezesova

A baleset után fogyasztott csak drogot – ezt állítja a 24.hu értesülése szerint a zuglói kokainos gázolóként elhíresült sofőr, aki tavaly novemberben elütött egy idős embert, majd továbbhajtott. A vádiratban nem éppen ez szerepel: aszerint a fiatal nőnek látnia kellett volna az úttestre lelépő áldozatot, de nem vette észre őt a drog ” vezetési képességet hátrányosan befolyásoló hatása miatt”.

Eva Rezesova

Hasonlóval próbálkozott a négy ember haláláért felelős szlovák milliomosnő is. A védelem azt igyekezett egyebek mellett bebizonyítani, hogy csak a végzetes ütközés után ivott vodkát, mert sokkos állapotba került. Jogerősen kilenc évet kapott, de ha továbbra sem lesz gond a magaviseletével, akár már akár már jövőre szabadulhat a börtönből.

Úgy tudjuk, a zuglói autós

arról is próbálta meggyőzni a hatóságokat, hogy nem tudta, hogy egy embert gázolt halálra, azt hitte, egy nagytestű kutyát ütött el. Ezzel magyarázta, hogy miért nem állt meg a helyszínen.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Az ügyészség hétfőn arról tájékoztatott, hogy fékezés nélkül, addigi változatlan sebességgel ütötte el az idős férfit, akit féktávolságon kívül tartózkodott tőle. A vádiratban az áll, hogy még időben meg tudott volna állni.  Információink szerint erre csaknem negyven métere volt. Ennyire voltak egymástól, amikor a – körülbelül 60 kilométer per órás sebességgel haladó – fiatal nő már láthatta, hogy valaki átkel az úton.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

A 26 éves autóst halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt állítják bíróság elé. Illetve felelnie kell egy korábbi bűncselekmény elkövetése miatt is, miután még a tragikus gázolás előtt néhány hónappal egy autóban találtak rá a kormányra borulva Budapesten. Nem volt magánál.A vád szerint akkor is kokaint fogyasztott.

Fékezés nélkül gázolt a zuglói kokainos sofőr
A fiatal nőnek látnia kellett volna az úttestre lelépő áldozatot. Ha időben kapcsol, ha intenzíven fékez, meg tudott volna állni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik