A Persányi Miklós elnöksége alatt zajló milánói klímakonfrencián Oroszország megtagadta a kiotói jegyzőkönyv aláírását. Az ugyanezt már régebben
megtevő USA most látványos PR keretében mutatta be környezetvédelmi politikáját.
„A kiotói jegyzőköny súlyosan korlátozná az orosz gazdaság fejlődési lehetőségeit, ezért eredeti formájában Oroszország biztos, hogy nem írja alá” – jelentette be a milánói klímakonferencián Andrej Illarionov orosz elnöki tanácsadó. Ezzel eldőlt, hogy eredeti formájában a jegyzőkönyv nem léphet életbe, az USA vagy Oroszország nélkül ugyanis az aláíró országok nem képviselik a széndioxid-összkibocsátás 55 százalékát. A szerződést tehát vagy újra kell tárgyalni, vagy az aláíró országoknak az USA és Oroszország nélkül kell továbbhaladniuk a Kiotóban kikövezett úton.
A célok
Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményhez csatolt kiotói jegyzőkönyvben 1997 decemberében a fejlett ipari országok kötelezettséget vállaltak arra, hogy a 2008 és 2012 közötti időszakra az 1990-es szinthez képest átlagosan 5,2 százalékkal csökkentik az üvegházhatás kialakulásában szerepet játszó hat gázféleség, mindenekelőtt a széndioxid kibocsátását. Az Európai Unió és Ausztrália 8, az Egyesült Államok 7, Kanada és Japán pedig 6 százalékos csökkentést vállalt. A kibocsátás mintegy 35 százalékáért felelős Egyesült Államok azonban – a jelenlegi helyzet szerint – nem kívánja ratifikálni a szerződést, amely így csak az orosz ratifikálással léphetne életbe, mivel csak így lenne meg a szükséges, az összkibocsátás 55 százalékát adó országok ratifikálása.
A konferenciával párhuzamosan az Egyesült Államok delegációja sajtótájékoztatót tartott. Az amerikaiak voltak az elsők, akik az újságírókkal is megosztották véleményüket, és ezt nem véletlenül tették: az amerikai környezetvédelmi politika ugyanis valóban magyarázatra szorul. Az USA bejelentése szerint az Egyesült Államok nem „parancsszóra és ellenőrzési intézkedések hatására” cselekszik, hanem az önkéntességre és az új energiaipari technológiákra alapoz.
A kiotói jegyzőkönyv életbeléptetésének a legfőbb akadálya éppen a üvegházhatást okozó gázkibocsátás 35 százalékát adó Egyesült Államok. George W. Bush amerikai elnök 2001-ben már leszögezte, hogy az USA nem ratifikálja a nemzetközi megállapodást. Az Egyesült Államok küldöttei nem véletlenül kezdtek tehát PR-kampányba, amelynek során egy multimédiás vetítést, illetve kiállítást rendeztek az Amerikában elért környezetvédelmi eredményekről. Az USA-nak nincs szégyellnivalója – szól az USA üzenete. Szerintük hazai politikájuk alkalmas a klímaváltozás leküzdésére, és az Egyesült Államok „önti a pénzt” a tudományos kutatása, illetve az új technológiák kifejlesztésébe
Harlan Watson, az amerikai delegáció vezetője például kijelentette, hogy az amerikai eredmények felveszik a versenyt a világ bármely más országával. Ugyanakkor a BBC szerint az amerikai politikával csupán egy baj van: párhuzamos vágányon fut a világ összes többi országával, és teljesen
elkülöníti magát a Föld minden más államától. A világ országai ugyanis most éppen azon dolgoznak, hogy egy globális határt szabjanak a széndioxid-kibocsátásnak, miközben az USA csak és kizárólag a saját gazdaságáról, az amerikai gazdaság „szénintenzitásának csökkentéséről” beszél.
A legnagyobb kibocsátók ellenkeznek a legjobban
Így például az USA hiába teszi hatékonyabbá a fosszilis tüzelőanyagok (szén, kőolaj, földgáz) felhasználását, ettől még az üvegházhatást okozó gázok, így a széndioxid kibocsátása Amerikában tovább növekszik. Pedig már most is az USA a legnagyobb széndioxid-kibocsátó a világon.
A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy az Európai Unió 15 országában 4 százalékos csökkenés, az Egyesült Államokban 13 százalékos növekedés tapasztalható az üvegházgázok kibocsátása terén 1990-hez képest. Magyarországon 22 százalékos a csökkenés, elsősorban a nehézipari struktúraváltás miatt. A mai adatok szerint a fejlettebb országok kibocsátásában 2010-re a mintegy 5 százalékos csökkenés helyett közel 9 százalékos növekedés valószínűsíthető.
