Kultúra

Parádésan beteg filmek jönnek idén

Azt már mi is kiemeltük, hogy egészen izgalmas lesz az idei filmtermés is, lesz egy csomó dögös magyar mozi, a horrorfanok is tudnak majd mit nézni, eleve, 2017 is egy olyan év, amelyben érkezik egy vadiúj Star Wars, szóval igazán nincs okunk panaszra. De ahogy arra a Cracked rávilágít, érkezik néhány olyan film is, amelynek már csak a hírétől is felszalad a szemöldökünk.

A Kör

Ezt a filmet már jó ideje várjuk, sőt, az alapjául szolgáló könyvet is többször figyelmetekbe ajánlottam, egyrészt mert zseniális, másrészt mert húsbavágóan aktuális, harmadrészt meg, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy a filmadaptáció alaposan hozzápiszkál majd az alapkoncepcióhoz. Akárhogy is, Emma Watsonnak a Disney-hercegnőség után Tom Hanks oldalán mesél majd a lassanként teljesen eltűnő privátszféra disztópiájáról, amiben hamarosan élni fogunk, ha nem már most is. A film már áprilisban érkezik, mégis, elég keveset hallani róla, itt indulhatnak is nyugodtan a konspirációk, hogy esetleg azért van-e ekkora csend a mozi körül, mert a filmbeli gonosz techgigász kampusza látványosan hasonlít arra, amilyet az Apple épít, avagy azért, mert Tom Hanks karaktere Steve Jobs pepitában? Nem tudni, mindenesetre a filmet nézvén újfent bólogathatunk egy sort arról, hogy bizony, a technológia túlságosan betört az életünkbe. Nagyon drukkolok, hogy ne heréljék ki, mert ha a könyvet követik, akkor ez bizony egy megdöbbentő, nyomasztó és fájdalmasan realisztikus darab lesz, amitől hazaérve leragasztod a laptopod kameráját és törlöd magad a Facebookról.

Annihilation

Ex Machina megvan? Ha nincs meg, legyen meg. Ennyire zseniális sci-fik ritkán készülnek, a filmtől egyszerre eshetsz szerelembe az Alicia Vikander alakította robotlánnyal, és egzisztenciális krízisbe attól, hogy pár év múlva úgyis nagyon nagy baj lesz ebből az egész mesterségesintelligencia-dologból. Na mármost, az Ex Machinát az az Alex Garland írta és rendezte, akinek a kezéből a Dredd, a 28 nappal később vagy a Napfény forgatókönyve is kikerült, és aki az Annihilation című mozit is elhozza nekünk idén, egyelőre nem egészen biztos, hogy pontosan mikor. Ebben a filmjében is marad a nem-blockbuster sci-fi zsánerénél, már ha van ilyen, és egy kutatócsoportot követünk majd, amely rejtélyes, földönkívüliek lakta környéket vizsgál – elég para a hely, minthogy a legutóbbi hasonló expedíció emlékek nélkül, viszont rákbetegen tért vissza. Egészen bizarrul hangzik, ráadásul a szereplők – Natalie Portman, Jennifer Jason Leigh, Oscar Isaac – gondosan posztolgatnak az Instagramra, hogy a látványról is legyen némi fogalmunk. Jó lesz, várós.

Sleight

Óriási sztori, ezt figyeld: J. J. Abrams ugye megvan? Ha nincs, akkor először is költözz ki a kő alól, ahol eddig éltél, kezdésképp megsúgom, ő a legutóbbi Star Wars-mozi rendezője, a többit meg tessék megtanulni magad. Abramsnak van egy ügyes produkciós cége is, a Bad Robot, ennek a cégnek pedig van, vagyis inkább volt egy recepciósa, bizonyos J. D. Dillard, aki annyit mocorgott a filmes szcénában, hogy gondolt egyet, és pár nap leforgása alatt papírra vetette, majd szintén alig pár nap alatt le is forgatta első saját filmjét is. Ez lett a Sleight, amely április 7-én már mozikba is kerül, akik pedig már látták – a Sundance-en vetítették –, azok eléggé ledobták tőle a láncot. A film egy olyan srácról szól, aki utcai mutatványosból nagyjából egy Robotzsarura hajazó szuperhőssé válik, hogy megmentse kishúgát a rosszfiúktól. Teljesen betegen hangzik, drukkolunk, hogy nálunk is elérhető legyen.

XX

Pontosan tudom, hogy Magyarországon sokkal több horror-rajongó van, mint azt a mozikba kerülő horrorfilmek alapján hinnénk – ez a darab nektek szól. Pontosabban ez a négy darab, az XX ugyanis négy rövid sztoriból áll össze egy csinos horrorantológiává, mely különlegessége, hogy minden darabját női rendező jegyzi. Az egyik sztori egy rejtélyes dobozról szól, amibe belepillantva a főszereplő kisfiú valami akkora szörnyűséget lát, hogy lassan sorvadni kezd, egy másik egy gonosztól megszállt lakókocsiparkról szól, akad továbbá egy egészen zavarba ejtő szülinapi buli, és egy NAGYON para kisgyerek is. A film pedig ráadásul már elérhető az Amazonon és az iTuneson.

How To Talk To Girls At Parties

Ha a cím – Hogyan szólítsunk meg csajokat bulikban? – önmagában nem győzne meg, akkor egyrészt nem értelek, másrészt oké, ragozom még kicsit. A történet szerint földönkívüliek, aki a galaxisok között utazgatván alahogy elkeveredik a többi földönkívülitől, és Londonban találják magukat, a 70-es években, éspedig egy punkbuliban, cserediákok bőrében próbálva álcázni magukat. Teljes agyrém, mindehhez hozzáteszem, hogy a főszerepekben Elle Fanning mellett az ezüstszínű parókás, punkrockerré lényegült (!) Nicole Kidman is feltűnik, és ha ez nem lenne elég, a legfőbb érv a darab mellett, hogy alapja nem más, mint a zseniális Neil Gaiman egy novellája.

The Love Witch

Ha valami kattant… elég csak belepillantani a film előzetesébe, hogy kiderüljön, teljesen zakkant darabról van szó, a látványvilág valami egészen beteg, az American Horror Story és egy 60-as évekbeli pin-up reklám képi világát ötvözi, az egyik jelenetben két tucat ember körtáncol egy szál semmiben, feltehetőleg valami furcsa rituálé részeként, szóval nagy baj nem lehet. A sztori szintén izgalmasan hangzik: főszereplőnk boszorkány, aki azzal tölti a napjait, hogy szerelmi mágiával magába bolondítson annyi pasit, amennyit csak tud, akik aztán, nem meglepő módon nemigen húzzák sokáig. A beszámolók szerint a nyilvánvaló szórakoztatás mellett a mozi még mondanivalót is magába szuszakolt a patriarchátusról, és arról, hogyan torzítja el a személyiséget az elnyomottság.

Where Is Anne Frank

Ez itt a kakukktojás: a film jó eséllyel nem készül el idén, sőt, az IMDb például csak 2019-re ígéri, bár bennük azért nem kell nagyon megbízni ilyen rétegprojektek kapcsán. A koncepció viszont egészen izgalmas, és már néhány képkocka is kikerült, ami alapján ez bizony egészen gondolatébresztő és egyszerre bizarr darab lesz. Miről is van szó? Kapaszkodj meg: ez egy félig rajzolt, félig stop-motion animációs film a holokausztról, egészen konkrétan a híres Anne Frankról. A sztori Kittyt, Anne képzeletbeli barátnőjét – akinek a naplóbejegyzéseit címezte – követi, aki valahogy a mai Amszterdamba keveredik, hogy megdöbbenésére felkutassa, mi is történt anno kis barátnőjével. Nem az a film, ami jól fog esni, de nagyon kíváncsian várjuk.

Raw

Erős a horrorvonal, mondom én. Ez például jó eséllyel az év legbetegebb, legnagyobb szóbeszéddel övezett horrormozija lesz, ha el nem rontották. A filmnek máris komoly híre van, ezek a hírek leginkább arról szólnak, hogy többen rosszul lettek és kimenekültek a vetítésről, olyan undorító képsorokkal sokkol a mozi. A torontói filmfesztiválon konkrétan hárman ájultak el a film hatására – hogy a marketingkampány részeként-e, azt már csak a kisördög kérdezi bennem. Hogy milyen jelenetek akasztották ki a nézőket, azt nagyjából el tudjuk képzelni, tekintve, hogy a Raw kannibálhorror: főhőse egy ifjú leány, akit egy egyetemi beavatási szertartáson arra kényszerítenek, hogy nyers májat egyen, és aki ennek hatására – bár korábban vegetáriánus volt – hirtelen éhezni kezdi a nyers húst. Ha úgy alakul, akkor az emberhúst. A piroskarikás trailer súlyosan 18+-os, és tényleg nagyon brutális, ígér némi beteges szexualitást és nemiszerv-csonkítást is, szóval tényleg csak saját felelősségre.

Hallottál valami fergeteges agymenésről, ami hamarosan mozikba kerül, és érdemes lenne figyelni rá? Írd meg kommentben!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik