Pontosan ez történt Texasban, a napokban (persze bizonyára nem csak ott és nem csak most), ahol egy hölgy az édesapja halála után nagy nyilvánosság előtt, őszintén beszélt a január 30-án elhunyt édesapjával kapcsolatos érzéseiről, és nem éppen dicsérő szavakkal illette az elhunytat. Kíváncsiak voltunk, vajon mit mondanak a vallások tanítói, miután elolvasták az említett cikket és a kérdésünket.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
FRISSÍTÉS: Köszönet olvasóinknak, aki felhívták figyelmünket arra, hogy az eredeti mondás így szólt: “halottról jól, vagy semmit” – amire az írásban Mézes Zsolt László evangélikus lelkész is kitér. Ezért most kiegészítésül a helyes formát is ideírjuk a cikkhez, hála az internetes újságírás javítási és bővítési lehetőségeinek. Az eredeti mondás latinul így szól: De mortuis nil nisi bene! Ez a mondás mostanra azonban a köznyelvben már a “halottról vagy jót, vagy semmit”-ként terjedt el, így rögzült sok emberben és sokan már a mondás ezen formájának ismeretében élik mindennapjaikat. Ebből a cikkből így már nem csak az derül ki, hogy mit is gondolnak a vallások tanítói a halottról való rosszat mondásról, de az is, hogy hogyan is szól helyesen egy régóta tévesen elterjedt mondás. A cikk címében így már kétszeresen is indokolt a kérdőjel. Köszönjük!
Dobosy Antal
zen buddhista tanító
A zen buddhizmus sokszor másképp közelít a hétköznapi kérdésekre, mint azt a közgondolkodás megkívánná. Mert abból indul ki, hogy a tudatunk teremti meg a viszonyt világunkhoz, a társadalomhoz és a többi emberhez. A zen ezt a teremtő erőt kutatja. Megpróbálja megfejteni, hogy mitől lesz jó vagy rossz a viszonyunk valakihez, mitől érezzük magunkat jól vagy rosszul a bőrünkben.
Amikor gyakorlunk, azt gyakoroljuk, hogy meglássuk a saját szerepünket egy adott történésben, hogy észrevegyük, mit teszünk, hogyan gondolkodunk, mit érzünk, aminek az eredménye aztán az adott helyzet. Ha bajunk van valakivel, a magunk baját vizsgáljuk. Azt, hogy miért érezzük kellemetlennek a másik személyét, és azt, hogy nincs-e komoly szerepünk abban, hogy a viszonyunk ilyen lett. Azt kutatjuk, hogy milyen lehetőségünk van a helyzet megváltoztatására. És persze, ha van megoldás, akkor az is fontos, hogy meg tudjuk lépni a megoldáshoz vezető lépéseket.
Ha valaki szenvedést „okoz” nekünk, akkor látni kellene azt, hogy a szenvedés oka bennünk van, nem a másik emberben. Mi szenvedünk, tehát mi magunk keltjük fel magunkban a kellemetlen érzést. „Felvesszük a kesztyűt” mondja a közmondás. Mi lenne, ha nem tennénk? Ha elkerülnénk azt, aki bántani szeretne, ha nem adnánk lehetőséget arra, hogy megbántsanak. Természetesen egy gyermek számára ez áltatában nem lehetőség, mert még nem olyan a tudata, hogy rálásson magára, de a felnőttek vagy a szülő azért találhatna megoldást.
Halottról vagy jót, vagy semmit! Élőről is csak jót, vagy semmit!
Mások hibáztatása egyáltalán nem segít a helyzet megoldásában, mert nem azt világítja meg, ami a segítene megváltoztatni a helyzetet. Másoktól elvárni, hogy változzanak meg, az éppenséggel a mi hibánk. Mert mi nem tesszük meg azt, amit a helyzet megoldásához szükséges lenne megtennünk!
Fodor Kata
vaisnava (Krisna-hívő) teológus
A hagyományos indiai temetések nagyban különböznek a hazánkban megszokottaktól. Minden temetés hamvasztásos, és a vallásos rítusok kapják a fő szerepet, nem pedig a családi búcsúztató beszédek, hiszen a léleknek az adott családi szerepeinél is fontosabb helyzete, hogy ő Isten örök szolgája. A halottbúcsúztatás mindenkit megillet, de természetesen sokkal teljesebb temetést rendeznek a szomorú, hátrahagyott családtagok, mint amikor egy hozzátartozók nélküli személyt búcsúztatnak el.
Azonban itt nem ér véget a lélek útja. A reinkarnáció tanításának megfelelően a családtagok később is különféle ceremóniákat mutatnak be, hogy az eltávozott jó körülmények között szülessen meg. Azok a családok, akik őrzik az ősi hagyományokat, általában igyekeznek gyermekeiknek jó neveltetést adni. Tudják, hogy később fiaik fogják elvégezni azokat a szertartásokat, amelyek a kedvező születést biztosítják számukra. Amennyiben valaki utód nélkül hal meg, nincs a rokonságában egyetlen fiatal sem, vagy, mert méltatlanul viselkedett gyermekeivel, akkor lehetséges, hogy ők némán tiltakoznak, és nem végzik el ezeket, ám ez alapvetően helytelen, mivel a megfelelő temetés az élet utolsó szamszkárája, tisztító rítusa, amely minden élőlényt megillet. Mi sem jobb példa erre: a Srímad Bhágavatam 10. Énekében, amikor Krisna megöli a zsarnok Kamsza királyt, feleségeinek mindent biztosít ahhoz, hogy méltósággal eltemessék férjüket!
A védikus kultúrában a szülők és a lelki tanítómester tisztelete kiemelkedően fontos,
ezért az, hogy valaki kifejezetten ellenségesen beszéljen édesapjáról a nagy nyilvánosság előtt, visszatetsző és illetlen dolog. Azok a fiatalok, akik értik, hogy minden ember egyéni karmája szerint, saját korlátainak megfelelően cselekszik, könnyebben megbocsátják szüleik helytelen viselkedését is. Erre jó példa a szent Prahláda Mahárádzsa, aki annak ellenére, hogy édesapja kegyetlenül bánt vele, ő mindig tisztelettel és alázatosan beszélt az egyébként démonikus mentalitású apjával.
Megjelent az Isten tudja… – emberi kérdések, vallási válaszok című könyv!
A könyvesboltokban és az interneten is megvásárolható az Isten tudja… – emberi kérdések, vallási válaszok című könyv, amelyben a 24.hu Isten tudja rovatának legizgalmasabb írásai kaptak helyett szerkesztett formában, szószedettel, névmutatóval és a válaszadók életrajzaival kiegészítve. Hat tematikus fejezetbe rendezve kerültek megjelenésre a cikksorozat legjobb írásai. A különböző vallások tanítóinak válaszai így bármikor levehetőek a könyvespolcról is. Keresse a könyvesboltokban, vagy a Nők Lapja Könyvklub webáruházában!
Mézes Zsolt László
evanglékius lelkész
Jelen mondás eredetileg Halottról vagy jól, vagy semmit! jelentéssel volt használatos, és ilyen formában arra utalt, hogy az élőt megítélni élete végeztével nem ember dolga és jogosultsága. Mert jól az tud megítélni, aki maga a jóság. Még az Emberfia is visszakérdezett, amikor őt a gazdag ifjú jó mesternek szólította: “Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül.” (Mk 10,18)
A kérdést elindító cikk kapcsán az teljesen érthető, ha valaki úgy érzi, hogy az elhunyt sok szenvedést okozott neki, vagy más embereknek, és halála legalább ezt a szenvedést megszünteti. Mert lehetséges ilyen, és az ember joggal érezheti, hogy valahol nincs az rendben, hogy emberek más embereket bántanak és szenvedést okoznak egymásnak.
A Tízparancsolat első három parancsolata az Istennel való helyes és igaz viszonyra hívja az embert, a teremtményt. A negyedik parancsolat – Atyádat és anyádat tiszteld! – foglalkozik először ez élet vetületével. Miért olyan fontos ez? Világbeli kapcsolataink közül az első az, amely szüleinkhez fűz, hiszen életünket és felnövekedésünket nekik köszönhetjük. Ha ezt nem tiszteljük, akkor valójában azt a minőséget nem tiszteljük, amely lehetővé tette számunkra, hogy éljünk. Ezzel pedig önmagunkat tagadjuk meg.
Az ember méltóságához és Istenképűségéhez tartozik ugyanakkor, hogy
személyét, életét, létének lehetőségét ne tévesszük össze viselkedésével.
Azzal, hogy élete során – e lehetőséggel – hogyan élt, vagy nem élt, vagy éppenséggel visszaélt. Ezt a viselkedést “jól” ember nem tudja megítélni.
Legyünk elég bölcsek ahhoz, hogy ezt a kettőt ne tévesszük össze, és lássuk be, hogy szüleink tiszteletével végső soron életünk lehetőségét tiszteljük meg. Azt, hogy nélkülük, akármilyenek is ők, mi nem lennénk.
Radnóti Zoltán
rabbi
Bármely élőlény tisztelete – így legfőképpen a szülő tisztelete, – a zsidó vallásjog és zsidó filozófia egyik princípiuma. A Tóra (azaz az Jóisten) már évezredekkel ezelőtt beszél a termőföld védelméről, gyümölcshozó fák védelméről, az állatvédelemről.
A Talmud szerint az embernek 3 teremtője van: az édesapja és az édesanyja a fizikai részeket, míg az Örökkévaló a tiszta lelket adja a gyermeknek. Azaz,
aki bármely embertársára rosszat mond, az egyben Istenre is rosszat mond.
A Tóra tucatnyi törvényt ír elő az emberi viselkedésről és a morálról, és ennek az elvnek legmagasztosabb része a szülőkkel való viselkedés körülírása.
Maga a 10 parancsolat, amit az Örökkévaló maga mondott, a világ füle hallatára, azonos szintre emeli az Istennel kialakítandó viszonyt, az emberek egymás közötti kapcsolatával, közöttük a szülői tisztelettel, aminek betartásáért – egyedi módon – hosszú életet ígér a Tóra.
„Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél…” (2Móz 20:12).
Majd a törvények könyvében kis változtatással megismétli a parancsolatot:
„Mindenki félje (félve tisztelje) anyját és apját…” (3Móz 19:3).
Tisztelet és félelem… A két legfontosabb szó a szülőkkel való kapcsolatról.
Hogy jobban megértsük mit is jelent ez a zsidó vallásjogban, nézzük meg az egyik legfontosabb zsidó törvénykönyv néhány (kivonatolt) passzusát – melyet ide kattintva olvashat el! Véleményem szerint ezek a paragrafusok elég egyértelműen beszélnek a feltett kérdésről.
Ezek közül most álljon itt a bevezetőben említett cikkhez és a témához egyaránt a legszorosabban kapcsolódó passzus:
7). Haláluk után is köteles tisztelni őket. Ha a gyászévben, szóban vagy írásban megemlíti őket, mondja vagy írja ezt: „rám jöjjön mindaz a baj, amelyek őrá jönne”. A gyászév letelte után azt mondja vagy írja: „legyen áldássá (áldott) az emléke!”
Dr. Shubail Mohamed Eisa
muszlim hitoktató
Az iszlámban a halál egy igen fontos állomás a véges, mulandó és a végtelen, örök élet között. Hiszen ezzel zárul le az evilági élet – amikor már nincs lehetőség jót cselekedni, megbánni a bűnöket – és ezzel kezdődik a valódi, az örök, a túlvilági élet. „Az evilági élet csak mulatozás és játék. A túlvilági lakhely az [örök] élet! Bárcsak tudnák!” (Korán 29:64)
Az iszlám nagyra becsüli az embert élve és holtan egyaránt. Ezért jogtalanul rosszat beszélni a halottról vagy szidni a halottat nem megengedett, hiszen az élővel szemben sem lehet ilyet tenni. Ugyanakkor a halott jó tulajdonságainak felsorolása, a gyászünnep, a halálesemény miatt megrendezett évforduló újításnak számit a vallásban, amit el kell kerülni, hiszen sem Mohamed Próféta (béke legyen vele), sem a társai, sem a társak tanítványai nem tettek ilyet.
Mindenki találkozni fog azzal, amit cselekszik. Minden ember a saját cselekedeteit fogja Ura elé vinni, Ő pedig aszerint fogja elszámoltatni őket. Allah azt mondta: „Minden lélek a maga tettének záloga” (Korán, 74:38). Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta abban a hadíszban, amit Urától idézett: „Ó, szolgáim! Csupán a ti tetteitek azok, amelyeket nektek megszámlálok, majd teljessé teszem számotokra azokat [az evilágon és a túlvilágon]. Így hát, aki jóra lel, az köszönje meg Allahnak, és aki másra lel, az ne tegyen szemrehányást, csakis önmagának!” (Muszlim). Így érthető Mohamed Próféta mondása:
„Ne szidjátok a halottakat, mert bizony elmentek találkozni azzal, amit előre küldtek maguknak!” (al-Bukhári)
Ezért az iszlám tanításai szerint nem megengedett, hogy egy halottról rosszat beszéljünk, rossz hírét keltsük az emberek között, mert ezzel lehet, hogy saját magunkat tesszük tönkre, hiszen tetteinkről, szavainkról nekünk is számot kell majd adnunk Allah előtt az Ítélet Napon.
