Versenyszerűen teniszeztem, és válogatott versenyző voltam itthon és külföldön is, aminek köszönhetően az egész világot bejártam. Tizennyolc évesen döntenem kellett, hogy egyetem vagy profi karrier, én pedig előbbit választottam. Bostonban jártam egyetemre, ahol minden nyáron volt kötelező gyakorlat pont azért, hogy ne a diploma kézhezvétele után kelljen kitalálnod, hogy mihez is szeretnél kezdeni. Így jutottam el Ágatha Ruiz de la Pradához vagy például a Roberto Cavallihoz is.
A diploma után először a Cartier-nél dolgoztam, ahol egy új, digitális részleg tagja voltam. Rendkívül élveztem, de vágytam valami sokkal fiatalosabbra. Ezután következett a New York-i L’Oréal iroda, ahol beleláttam a prémiummárkák és az elérhetőbb árú termékek világába is.
Több mint öt évet töltöttem végül Amerikában, aztán hazahúzott a szívem Európába, a L’Oréal pedig áthelyezett Londonba. A két váltás között egy rövid időt töltöttem Budapesten, akkor mutattak be az ÁERON csapatának és kértek meg, hogy a nemzetközi tapasztalataimmal segítsem a márkát. Négy hónappal később én lettem az ügyvezető igazgató.
Huszonhat éves nő vagy. Ütköztél nehézségekbe amiatt, hogy bár egyre javul az arány, azért a felsővezetők világát még mindig a férfiak dominálják?
Nagyon kevés olyan alkalom volt, amikor éreztették volna velem, hogy hátránnyal indulok. Szerintem egyébként fellépés kérdése: ahogy kinézel, ahogy előadod magad. Én tízéves korom óta egy edzővel jártam a világot, és mondhatni már akkor felnőtté váltam. Fontos egyébként, hogy nem szabad hagyni.
Ha megengeded, hogy elmenjenek ebbe az irányba, akkor meg is próbálják.
A magyar kis piac, nemzetközileg nehezebb kitűnni. Mi teszi egyedivé a márkátokat?
Három pontra szeretem építeni a stratégiánkat. Az első Budapest: amikor ide kerültem, már akkor felvetettem, hogy többet kéne koncentrálni itthonra, hiszen míg bárki el tudja képzelni, hogy milyen gyártás és munkálatok állnak egy francia vagy olasz márka mögött, addig a magyarról nem alakult ki egy általános kép.
A második az anyagok: igyekszünk nem hétköznapiakkal dolgozni. A mostani kollekciónkban van egy japán 3D-printes anyag, amit pamuttal ötvöztünk, vagy említhetném például azt a puha francia báránybőrt, amit minden szezonban használunk.
A harmadikat az effortless elegance és az ageless (magyarul talán erőlködés nélküli elegancia és kortalan – a szerk.) kombinációjaként írnám le. Anyukám például hatvan éves, és ugyanúgy tudja hordani a ruháinkat, mint egy huszonéves.
A ruhákat szinte kizárólag Magyarországon gyártatjátok. Ez kiemelten fontos?
Abszolút. Úgy vagyok vele, hogy van egy ipar, ami egyre kisebb, viszont tele van tehetségekkel. Bár bizonyos tényezők miatt egyre nehezebb megoldani a hazai gyártást, nagyon szeretném, hogy ameddig csak lehet, itthon tudhassuk a ruhakészítésnek ezt a fázisát.
Több külföldi márka, például a Stella McCartney is Magyarországon készítteti a ruhái egy részét. Szerinted ez a szaktudás vagy az olcsó(bb) munkaerő miatt van?
A kettő együtt. Magyarország egyértelműen olcsóbb, mint Olaszország, viszont drágább, mint Románia. Utóbbi ország egyébként több szálon kötődik Olaszországhoz, és nagyon ügyesen észrevették, hogy ahogy ment fel a gyártás ára a déli országban, úgy építették ki a saját, hazai gyáraikat. Egyébként bár a ruhakészítés a legkevésbé szexi része a ruhakészítési folyamatnak, a legfontosabbak között van: lehetnek tök jó terveid és anyagaid, ha végül nem megfelelő minőségben készülnek el.
Mennyire érdekli a külföldi és a magyar vevőket, hogy Made in Hungary címke lóg a ruhában? Előny ez vagy hátrány?
A magyarokat abszolút, nekik nagyon jól esik: főleg azok, akik méretre rendelnek, tudják, hogy az itteni varrodánkban készül, így nagyobb érzelmi kötődés alakul ki. Külföldön vegyes: természetesen vannak, akik tudni szeretnék, hogy melyik ruhájuk hol készült, honnan vannak az anyagok. A magyarok egyébként sokszor azt érzik, hogy az országot Kelet-Európához sorolják, és ezzel együtt egy negatív jelzővel is ellátják. Ha viszont hozzuk a megfelelő minőséget is dizájnt, akkor senki nem fogja azt mondani, hogy hú, hát ez kelet-európai.
Melyik most a fő piacotok?
Egyértelműen Japán. Egyrészt véletlenszerű volt, nem terveztük, hogy betörünk az ázsiai országba, de aztán mára úgy alakult, hogy 35 üzletben, többek között a „japán Harrodsban”, az Isetanban is ott vagyunk.
Vannak olyan speciális kollekciók, amiket egy adott piacra exkluzívként szántok?
Egy-két limitált darabot készítünk, de azokat főleg csak egy-egy üzletnél. Elképesztő kapacitásigénye van egyébként, viszont olyan előfordult, hogy jelezte egy hongkongi bolt, hogy az egyik ruhánk nagyon jól fogy náluk, és szeretnék, ha másik anyagból is legyártanánk.
Mi az, amin könnyen elcsúszhat egy magyar márka?
Nem csak magyar márkákra igaz, de az például gyakori hiba, hogy túl sok mindent akarnak tervezni: női ruhák, férfiruhák, kiegészítők, cipők, táskák, stb. Az is fontos, hogy szezonról szezonra konzisztens dizájnt, árakat és minőséget hozz: ha a vevők megszokták, hogy te letisztult ruhákat készítesz mondjuk 400 euró körüli árért, akkor maximum egy-két darab erejéig tegyél a következő kollekciódba súlyos virágmintával printelt ruhákat, 800 eurósakat pedig lehetőleg ne. Elengedhetetlen az is, hogy csapatban gondolkodj.
Mennyire nehéz megküzdeni a fast fashionnel, ahol hat hét telik el a tervezés és a boltba kerülés között, nálatok pedig ez fél év?
Szerintem itthon kettéválik az, hogy ki az, aki főleg fast fashion boltokban, például a Zarában vagy a H&M-ben – vásárol, és ki az, aki azt mondja, hogy neki nem kell tíz ruha, csak egy, de az legyen minőségi.
Egyrészt képtelenek lennénk, másrészt butaság lenne. Azelőtt le a kalappal, hogy a Zara például kéthetente váltogatja a kollekcióit, de emögött elég komoly logisztika van. Voltam például a márka egyik gyárában, ami konkrétan egy kisváros. Én nem azt akarom, hogy mindenki vegyen nálunk száz ruhát egy évben, hanem azt, hogy csak párat, de azt örömmel és nagyon sokáig hordhassa az illető.
Mit vársz a listára kerüléstől? Több ajtó nyílik és több döntéshozóhoz jutsz el?
A 30 alatti sikeres fiatalok listája Amerikából ered, ott egyébként imádják, ha már ennyi idősen is valami komoly dolgot csinálsz. Volt főnökeim és kollégáim is gratuláltak, hozzájuk is eljutott a hír.
Úgy gondolom, hogy nemcsak én, de a márka is egy új szintre kerülünk, komolyabban vesznek: ennek bizonyítéka, hogy az elmúlt 48 órában zajlottak olyan „kiinduló” beszélgetések, amelyek ígéretesek.
