Szitál a hó, amikor megérkezünk Baktalórántházára. A Nyíregyházától néhány kilométerre lévő település szürke ködben fogad. Egyszintes, melléképületekkel tarkított, rendezett családi házak sorakoznak a kis utcácskában, ahol Nagy Béláné lakik. Takaros, tisztes szegénységben élő portára érkezünk. Nem tiltakoznak a kifejezés ellen. Sőt. Magunktól észre sem vennénk, de mint Nagy Béla szabadkozva mondja, tíz éve nem tudták kifesteni a kerítést, annyira nem volt pénzük, mivel az állam elvette a felesége nyugdíját.
Nagy Bélánét 2001-ben – 43 évesen – leszázalékolták. Szív, vese, vérnyomás, nőgyógyászati műtét, visszerek, ízületek. 67 százalékos rokkantságit kapott. Nyugdíját folyósították is neki egészen 2010-ig. Utána azonban két új törvény is megfosztotta a nyugdíjast a megélhetésétől, holott egészségi állapota nem változott azóta, hogy rokkanttá nyilvánították.
Nem hagyta magát
Olyan határozatokat kapott, hogy az egyikben elfogadtak valamit, a másikban meg nem. Akkor gondolt egyet, hogy ezzel valamit csinálni kéne, mert ez így nem járja, mondja.
A gyermekeim megnézték az emberi jogi bíróság címét az interneten. Egy kora reggel leültem a konyhaasztalhoz, és elkezdtem írni a kérelmet. 6-7 oldal biztos lett, fénymásolatokat is raktam hozzá, meg költségmentességet is kértem. Három nap múlva jött is a válasz, hogy köszönik a bizalmat, iktatták az ügyet, és adtak egy sorszámot, hogy ha bármit kérnének tőlem, akkor erre hivatkozhatok majd.
Nagy Béláné gépíróként dolgozott a nyíregyházi Munkaügyi Bíróságon. Azt mondja, ez segített neki abban, hogy látta, hogyan mennek a jogi dolgok, mit hova kell beadni, de ami fontosabb, felszedett némi jogérzéket is. Amikor elvették tőle a nyugdíját, végigjárta az összes lehetséges hazai fórumot, de mindenhol elutasították. Volt a nyugdíjintézetnél, a helyi bíróságon, a Kúrián, de sehol nem járt sikerrel. Amikor az egyik bíró az ítélethirdetéskor azt mondta neki, hogy fellebbezésnek helye nincs, azt válaszolta, hogy hát jó, elfogadja ezt, mert tudja, hogy mit jelent, de azt is tudja, hogy Strasbourgba még mehet, úgyhogy megy is tovább.
Erre nagyot néztek
– mondja.
Túlélésre rendezkedtek be
Baktalórántháza nem messze fekszik az ukrán határtól. A faluban csak közhasznú munkalehetőség van, az önkormányzat és egy faipari cég a legnagyobb foglalkoztató. Nagyék azt mondják, a falunak szerencséje van a faipari céggel, mert máshol még ez sincs. Nyíregyházán talán akad még valami munka, de nem sok. Nagyék két fia is raktárosként dolgozik, lányuk pedig a baktai önkormányzatnál ügyintéző.
Nagyné férje szakmunkás gépkezelő a baktai faipari cégnél, raklapokat és bútorlapokat gyárt. Azt mondja, szerencséje van a munkahelyével, mert bár le van százalékolva ő is, hét órára bejelentve megkapja a szakmunkás minimálbért, ami nettó 85 ezer forintot, plusz a havi 30 ezer forint rokkantnyugdíjat.
Jellemző a magyar szabályozásra, hogy Nagy Béláné az ingyenes közgyógyellátást azért nem kapta meg, mert a férje minimálbére után a kettéosztott jövedelmük 800 forinttal meghaladta a határt. Nagyné a betegségei miatt havi 15 ezer forintot költ gyógyszerre.
Azt mondják, a perrel sokat kockáztattak. Már kész volt a tervük arra az esetre, ha nem nyernek. Hogy ki tudják fizetni a milliós perköltséget, eladták volna a házukat, és egy kisebbe költöztek volna. Szerencsére erre már nem került sor. A kedvező ítéletnek nagyon örülnek, ez a legnagyobb ajándék, amit kaphattak karácsonyra.
Az emberek hozzászoktak a nélkülözéshez
Nagyék – nemcsak a per miatt, hanem mert máshogy nem megy – már hosszú ideje beállították magukat arra, hogy túléljenek, mint sokan a faluban. Amin lehetett, spóroltak. Olcsó kaja, és saját termelés, a számlák tologatása. Akciók, leárazások, piacozás. Semmit se kell kidobni. Étterem szóba se jöhet. Külföld soha. Nyaralás nincs. Korábban jószágokat is tartottak, most már csak 13 libájuk van.
A házban fával fűtenek, a férj munkahelyétől kapnak kedvezményes tűzifát, mázsánként 900 forintért veszik. Utoljára 1993-ban voltak nyaralni. Munkahelye, a faipari cég vitte el őket két hétre a Balatonhoz, ez sem saját költségen volt. Külföldön nem voltak, de nem is vágynak rá, Magyarországon annyi szép hely van, mondják.
Ezzel együtt szerintük ők még jobb helyzetben is vannak, mint a többség Magyarországon, hiszen a családból – feleségét leszámítva – mindenkinek van munkája, így tudják egymást segíteni. De mi van az egyszülős családokkal, vagy akinek nincs munkája, vagy aki egyedülállóként súlyosan megbetegszik, kérdezik.
Az ítélet
Nagy Béláné a beadványától számított fél év múlva kapott egy levelet Strasbourgból. Azt írták neki, hogy olyan stádiumban van az ügy, hogy ügyvédet kell fogadniuk, mert angolul fognak értekezni jogi dolgokról. Akkor találták a neten az ügyvéd urat, Dr. Cech Andrást.
Láttuk, hogy nem sima ügyvéd, hanem alkotmányjogász, gondoltuk, akkor nekünk jó lesz. Úgyhogy felmentünk hozzá Pestre, a gyermekeim vittek fel, és egy paksamétában átadtuk neki a dokumentumokat az ügyemről.
Először 2015 februárjában nyertek a magyar állam ellen, de az még nem volt jogerős. Az elsőfokú döntés ellen a magyar állam fellebbezett, a nyitva álló három hónapos határidő lejárta előtt két nappal, így került az ügy a Nagykamara elé. Idén december közepén azonban helybenhagyták az elsőfokú ítéletet.
Azt is írták, hogy a rokkantnyugdíjától történő megfosztása miatt túlzott és aránytalanul nagy terhet kellett elviselnie. A 10 ezer euró (mintegy hárommillió forint) vagyoni kártérítés mellett még 5000 euró nem vagyoni kár megfizetésére is köteles Magyarország, valamint közel 13 ezer eurót kell fizetnie a költségek és egyéb ráfordítások megtérítésére a baktalórántházai asszonynak.
A 4,5 milliós kártérítést még nem kapták meg, mert hátra van még a hazai bírósági tárgyalás is. Az európai bíróság jogerős ítélete kötelező a magyar bíróságra is. Márciusban lesz a következő tárgyalás, innen számítva három hónapon belül ki kell fizetnie az államnak a kártérítést.
Fejben már többször elköltötték az összeget.
Nekünk ez nagyon nagy pénz, talán még soha nem láttunk ennyi pénzt egyben
– mondják. Első körben visszafizetik az adósságaikat, a fiuknak tartoznak 180 ezer forinttal. Majd szeretnék bevezetni a gázfűtést a házba, vegyes tüzeléssel. És persze lefestik a kerítést, meg rendbe hozzák a melléképületeket is.
Aki most akarna perelni, nem biztos, hogy nyerni fog
A jóakaratú emberek megállítják őket a piacon, és mind azt mondják, hogy megérdemeltük, mert mi kitartottunk. Sokan érdeklődnek, hogy hátha az ő ügyükben is tudnának tanácsot adni, erre azt szokta mondani, hogy szerinte minden ügy más, és az ügyvédtől azt hallotta, hogy fontosak a határidők.
Kérdésünkre, hogy a strasbourgi ítélet teremthet-e precedenst a magyar rokkantnyugdíjasok számára a hasonló ügyekben, Cech András ügyvéd azt válaszolta: a folyamatban lévő ügyekben mindenképpen. Ha viszont valaki most akarna perelni, először be kell járnia a magyar bírósági utat. Aki viszont a 2012-es változások miatt hátrányba került, és nem indított korábban pert, sajnos nem számíthat alappal arra, hogy Strasbourgban nyerni fog. Elvileg ugyanakkor még fennállhat az a lehetősége, hogy idehaza próbáljon jogorvoslatot kezdeményezni.
A szegényekkel senki sem törődik
Arra a kérdésre, hogy Nagyék mivel elégedetlenek a leginkább ma Magyarországon, azt válaszolják, szinte egyszerre, hogy az igazságtalansággal. Látjuk például ezt a Mészáros Lőrincet is, aki három év alatt milliárdos lett, csak mert a miniszterelnök barátja, a kisembernek meg közben annyi, mondja szenvedélyesen Nagy Béla.
A magyar állam olyan korrupt, hogy az nem igaz. Egy parasztembertől 20 forintot követelnek, de ők maguk a milliárdokat lopják. Ha én ennyit lopnék, már régen a börtönbe csücsülnék, nem?
Amúgy Nagyéknak a helyi önkormányzatra nincs panaszuk, az szerintük jól üzemel. Ők az ország ügyeivel nincsenek megelégedve. Szerintük egyértelműen rossz irányba tart az ország. Nagy Béláné legjobban a gyermekeket sajnálja, akik éheznek, hiszen ők nem tehetnek semmiről. Szerinte ez azért van, mert senki sem törődik a szegényekkel. Úgy véli, még az unokáinak is rosszabb lesz, mint neki volt.
