Sport

Gyárfás Tamás beperli az olimpiai bajnokot

gyárfás tamás (gyárfás tamás, )
gyárfás tamás (gyárfás tamás, )
A Magyar Úszó Szövetség és annak elnöke jogi lépéseket tett a rágalmazókkal szemben.

A Magyar Úszó Szövetség közleményét vágatlan formában közöljük.

Jogi lépések a rágalmazókkal szemben

Gyárfás Tamás és a a Magyar Úszó Szövetség egyaránt jogi lépéseket tesz az elmúlt napokban nyílt hazugságokat és rágalmakat megfogalmazókkal szemben.

A MÚSZ hitelrontásért bepereli Németh Zsolt egykori nyíltvízi szövetségi kapitányt, amiért azt állította egy tévés nyilatkozatában, hogy a szövetség megvásárolja a közgyűlési szavazatokat. Állításával ellentétben az egyesületek kizárólag az eredményességi rangsor alapján kapják a támogatásokat, amelyekről a szerződést a szövetség akkor továbbítja a számukra, amikor a nekik járó források megérkeznek a szövetséghez az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Ennek aláírása, folyósítása teljes mértékben független a mindenkori közgyűlés időpontjától.

Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke szintén jogi lépéseket tesz Szabó József olimpiai bajnok ellen, aki a fullank.com internetes portálon tett hamis állításokat azzal kapcsolatban, hogy az elnök a múltban jutalékot vett fel a megkötött szponzori szerződések után. Gyárfás Tamás kijelentette, az olimpiai aranyérmes úszóval a nyilvánosság előtt nem kíván nyílt vitát folytatni, a bíróságon azonban kénytelen elégtételt kérni, hiszen 1993 óta soha, semmilyen formában nem vett fel sem jutalékot, sem fizetést, sem költségtérítést a MÚSZ-tól, mint ahogy Szabó József többi, részben kegyeletsértő állításai is minden valóságalapot nélkülöznek.

Az úszóügy előzményei több felvonásban:

  1. Gyárfás Tamás múlt kedden azt nyilatkozta, csendes a viszony az úszószövetség és Hosszú Katinka közt.
  2. Pár órával később az úszónő nyílt levelet írt, amiben lemondásra szólította fel a MÚSZ-elnököt.
  3. A szervezet szerdán tartott sajtótájékoztatót, Gyárfás pedig elmondta: felmerült benne ez a lehetőség, ám végül meggyőzték, hogy maradjon.
  4. Gyurta Dániel a történet kapcsán a 24.hu-nak elmondta: sajnálja, hogy a sportág a botrányok miatt kerül egyre többször címlapra, és valóban nincs rend a magyar úszásban, de a sportolók minderről nem tudnak nyíltan beszélni. Abban bízik, hogy olyan döntések következnek, amelyek változást hoznak, és a személyes érdekekkel szemben az úszók érdekeit veszik majd figyelembe.
  5. Kapás Boglárka is csatlakozott Gyurtához, ő is közleményben írta, hogy nincs rend a sportágban.
  6. Szerda délután az MTI adta ki, hogy Hargitay Andrást Gyurta Dániel hívta fel, hogy beszéljen vele a honlapunknak adott nyilatkozata kapcsán. Gyurta a kapitány szerint azt mondta, “nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni”.
  7. Az olimpiai bajnok mellúszó azonban közösségi oldalán rögtön reagált: sosem szorult arra, hogy egy harmadik fél szavakat adjon a szájába.
  8. A 400 gyorson rövidpályás világbajnok (2014, Doha) Bernek Péter nevében menedzsmentje, a Strongaa cég már konkért vádakat fogalmazott meg.
  9. A korábbi négy válogatott úszóhoz csatlakozva a Verrasztó testvérek, Evelyn és Dávid is közleményt juttatott el a Nemzeti Sportba, amelyben jelezték, “megérett az idő a közös fellépésre, az úszók és a szövetség érdekeit is szem előtt tartó, szakmailag is a jelenkor igényei és kívánalmai szerint működő sportági konszenzus megteremtésére a feszültségmentes felkészülés érdekében”.
  10. A MÚSZ közleményben reagált a szervezetet ért kritikákra, azt szeretnék, ha a sportolók konkretizálnák (névvel vagy anélkül), hogy mivel érhetnének el az eddigieknél is jobb eredményeket.
  11. Czakó Csaba vezetőedző is csatlakozott Hosszúékhoz, ő is a sportágon belüli problémákról beszélt, arról, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek, ennek pedig olykor válogatott úszók isszák meg a levét.
  12. Kozma Dominik is csatlakozott a többi úszóhoz, ő is kiállt a sportág jövőjéért.
  13. Bár egyre több és egyre kellemetlenebb történetekbe keveredik, Hargitay András nem mond le a posztjáról.
  14. A szövetség korábban azt mondta, konkrétumokat akar. Bernek Péter képviselőitől megkapta.
  15. Hargitay András szerint Gyárfás Tamás sikergyáros, és mindenkinek magába kell szállnia.
  16. Czene Attila is nyíltan bírálta Gyárfás Tamást és az úszószövetséget.
  17. Itt pedig egy nyilatkozat Sós Csaba szakmai alelnöktől, aki bebizonyította, hogy a MÚSZ mennyire nem érti a problémát.
  18. Hargitay András visszautasította Czene Attila vádjait, szerinte nincs diktatúra a magyar úszásban. Ha Gyárfás Tamás beleszólna a munkájába, azonnal lemondana.
  19. Hétfőn kilenc úszó és egy edző közös állásfoglalást adott ki, amelynek lényege az, hogy már ne csak Gyárfás Tamás, hanem a Magyar Úszószövetség elnöksége is álljon fel, ergo gombolják újra a sportág vezetését.
  20. Az úszószövetség szerint tévúton járnak a feltüzelt versenyzők és abban bíznak, hogy a világbajnokság végéig “elcsitulnak a fegyverek”.
  21. Biczó Bence is csatlakozott úszótársaihoz. Azt mondta: “Szeretnék csatlakozni a tegnap megjelent hivatalos közleményhez és válogatott sporttársaimhoz hasonlóan bízok egy igazságos, átlátható és egységes rendszer kialakulásában.”
    Két edző mellett ő a kilencedik válogatott úszó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik