Sport

Cseh László: Kritikáért ne érhessen senkit retorzió

A Magyar Úszószövetség vizsgálóbizottságot hozott létre annak érdekében, hogy kivizsgálják azt a hét pontban megfogalmazott követeléslistát, amelyeket az úszósport demokratikus és sikeres működtetése céljából terjesztett a nyilvánosság elé kilenc válogatott úszó és két edző.

A vizsgálóbizottságban helyet kapott Cseh László, aki az elnökségben a versenyzők képviseletét látja el, tovább, Tóth Ákos egyetemi tanár, a Testnevelési Egyetem Úszás és Vízi Sportok Tanszék tanácsadója, Halász Sarolta, a MÚSZ gazdasági igazgatója és Ugrin Tamás ügyvéd.

Cseh Lászlót és Ugrin Tamást a bizottság hétfői első ülése után a TV2 Tényeknek nyilatkozott

Remélem, mindenki, az egész úszósport oda tud arra figyelni, hogy ne érjen, ne érhessen semmiféle szankció, retorzió senkit azért, mert bármiféle kritikát megfogalmaz

– fogalmazott tömören Cseh László.

Ugrin Tamás ügyvéd a műsorban, azt nyilatkozta, az úszóügy kivizsgálására összehívott bizottság hétfői, első ülésén arról döntött, a Hosszú Katinka nevével fémjelzett csoportnak felajánlanak, biztosítanak két helyet a bizottságban azért, hogy ők is betekintést kapjanak arra, panaszuk kezelése és a vizsgálat az eljárási szabályoknak megfelelően folytatják le.

A MÚSZ a közleményre közleményben reagált hétfőn, amelyet azzal zárt:

A kérdés: valóban most van itt az ideje a csatározásnak, vagy – legalább a világbajnokság végéig – mindenki összpontosítson a maga elsőrendű feladatára.

Előzmények több felvonásban:

  1. Gyárfás Tamás kedden azt nyilatkozta, csendes a viszony az úszószövetség és Hosszú Katinka közt.
  2. Pár órával később az úszónő nyílt levelet írt, amiben lemondásra szólította fel a MÚSZ-elnököt.
  3. A szervezet szerdán tartott sajtótájékoztatót, Gyárfás pedig elmondta: felmerült benne ez a lehetőség, ám végül meggyőzték, hogy maradjon.
  4. Gyurta Dániel a történet kapcsán a 24.hu-nak elmondta: sajnálja, hogy a sportág a botrányok miatt kerül egyre többször címlapra, és valóban nincs rend a magyar úszásban, de a sportolók minderről nem tudnak nyíltan beszélni. Abban bízik, hogy olyan döntések következnek, amelyek változást hoznak, és a személyes érdekekkel szemben az úszók érdekeit veszik majd figyelembe.
  5. Kapás Boglárka is csatlakozott Gyurtához, ő is közleményben írta, hogy nincs rend a sportágban.
  6. Szerda délután az MTI adta ki, hogy Hargitay Andrást Gyurta Dániel hívta fel, hogy beszéljen vele a honlapunknak adott nyilatkozata kapcsán. Gyurta a kapitány szerint azt mondta, “nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni”.
  7. Az olimpiai bajnok mellúszó azonban közösségi oldalán rögtön reagált: sosem szorult arra, hogy egy harmadik fél szavakat adjon a szájába.
  8. A 400 gyorson rövidpályás világbajnok (2014, Doha) Bernek Péter nevében menedzsmentje, a Strongaa cég már konkért vádakat fogalmazott meg.
  9. A korábbi négy válogatott úszóhoz csatlakozva a Verrasztó testvérek, Evelyn és Dávid is közleményt juttatott el a Nemzeti Sportba, amelyben jelezték, “megérett az idő a közös fellépésre, az úszók és a szövetség érdekeit is szem előtt tartó, szakmailag is a jelenkor igényei és kívánalmai szerint működő sportági konszenzus megteremtésére a feszültségmentes felkészülés érdekében”.
  10. A MÚSZ közleményben reagált a szervezetet ért kritikákra, azt szeretnék, ha a sportolók konkretizálnák (névvel vagy anélkül), hogy mivel érhetnének el az eddigieknél is jobb eredményeket.
  11. Czakó Csaba vezetőedző is csatlakozott Hosszúékhoz, ő is a sportágon belüli problémákról beszélt, arról, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek, ennek pedig olykor válogatott úszók isszák meg a levét.
  12. Kozma Dominik is csatlakozott a többi úszóhoz, ő is kiállt a sportág jövőjéért.
  13. Bár egyre több és egyre kellemetlenebb történetekbe keveredik, Hargitay András nem mond le a posztjáról.
  14. A szövetség korábban azt mondta, konkrétumokat akar. Bernek Péter képviselőitől megkapta.
  15. Hargitay András szerint Gyárfás Tamás sikergyáros, és mindenkinek magába kell szállnia.
  16. Czene Attila is nyíltan bírálta Gyárfás Tamást és az úszószövetséget.
  17. Itt pedig egy nyilatkozat Sós Csaba szakmai alelnöktől, aki bebizonyította, hogy a MÚSZ mennyire nem érti a problémát.
  18. Hargitay András visszautasította Czene Attila vádjait, szerinte nincs diktatúra a magyar úszásban. Ha Gyárfás Tamás beleszólna a munkájába, azonnal lemondana.
  19. Hétfőn kilenc úszó és egy edző közös állásfoglalást adott ki, amelynek lényege az, hogy már ne csak Gyárfás Tamás, hanem a Magyar Úszószövetség elnöksége is álljon fel, ergo gombolják újra a sportág vezetését.
  20. Az úszószövetség szerint tévúton járnak a feltüzelt versenyzők és abban bíznak, hogy a világbajnokság végéig “elcsitulnak a fegyverek”.
  21. Biczó Bence is csatlakozott úszótársaihoz. Azt mondta: “Szeretnék csatlakozni a tegnap megjelent hivatalos közleményhez és válogatott sporttársaimhoz hasonlóan bízok egy igazságos, átlátható és egységes rendszer kialakulásában”.
    Két edző mellett ő a kilencedik válogatott úszó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik