„Menjenek ki gyorsan arra!”
Didi 2004 óta dolgozott a Bataclan biztonsági szolgálatánál. 2015. november 13-án a koncertterem bejáratánál állt, a terroristák érkezésekor. Tucatnyi ember életét mentette meg, amikor kinyitotta a vészkijáratot és azt kérte mindenkitől, hogy tetessék magukat halottnak. Ezzel együtt nem szeretné, ha hősként tekintenének rá.
A terroristák mellett álltam, amikor beléptek az ajtón. Elkezdtek lőni. Amikor megláttam, beléptem a koncertterembe, hogy figyelmeztessem a nézőket. A körülöttem lévőknek azt tanácsoltam, feküdjenek a földre és tegyenek úgy, mintha meghaltak volna. Amikor abbahagyták, és elkezdték újratölteni a fegyvereiket, felkeltem és azt kiabáltam: “Menjenek ki gyorsan arra!”
Azóta képtelen újra munkába állni. A most 35 éves Didi 6 hónapos korában érkezett családjával Franciaországba, honosításáért petíció indult.
„Kisemmizték a személyiségemet”
A 32 éves Sophien tavaly november 13-án betegsége miatt nem akart elmenni az Eagles of Death Metal koncertjére a Bataclanba. Végül meggondolta magát, és szemtanúja volt a horrornak, a kivégzéseknek, látta a vértócsákat, a pánikot és a legfiatalabb támadó mosolyát az arcán.
Volt egy ember feketében, rendkívül nyugodt volt és úgy tűnt, ő a főnök. A másik kettő fiatalabb volt. A fehér pulóvert viselő nagyon jól szórakozott, boldognak tűnt.
Mint mondta, hiába lehetett hosszú ideig betegszabadságon, ő is meghalt egy kicsit.
Nemcsak a testemet semmizték ki, hanem a személyiségemet is. Korábban nem zombiként éltem, az időm nagy részét azzal töltöttem, hogy baromságokat mondtam.
„Húsorgiáról álmodom”
A 28 esztendős Aurélie a Párizs tizedik kerületében található Carillon bárban iszogatott, ahol tizenöten haltak meg, köztük két barátnője, Anna és Marion, akikkel iszogatni indult november 13-án este.
Aurélie túlélte a merényletet, pedig nyolc-kilenc lövés érte. Az egyik golyó a füle alatt találta el, teljesen tönkretette az állkapcsát. Hónapokkal a történtek után arról beszélt, hogyan tanult meg együtt élni új testével.
Sok időbe telt, mire megbarátkoztam az új kinézetemmel. Eleinte szörnyen, rettenetesen láttam magam. Az orvosaim mindig elmondták, sosem lesz olyan, mint korábban. Ezt nehéz hallgatni. Legalább van valami jó hírük is számomra?
Az egyik főorvos közölte vele, hogy körülbelül három év kell neki, mire újra a rendes kerékvágásban folytatódhat az élete. Aurélie megtört. Hónapokig gyomorcsövön keresztül etették, 18 kilót fogyott.
Mikor leszek képes újra rendesen beszélni és enni, minden olyan dolgot csinálni, ami magától értetődő? Hús-, hal-, burgonyapüré-, tészta- és sajtorgiáról álmodom.
„Megismertem a halált, tudom, milyen érzés”
Sonia a Comptoir Voltaire teraszán ült egy asztalnál tavaly november 13-án, amikor az egyik terrorista két méterrel mellette a felrobbantotta magát.
Azóta hat műtétet hajtottak végre rajta. Az egyik szeme látását szinte teljesen elveszítette, a kisujja nem mozog és súlyos pszichológiai károkat szenvedett.
Csavar volt a szememben, a karomban és a fejemben is. Sérült az ujjam és a kulcscsontom is. Hegek borítják a testemet. Megismertem a halált, tudom, milyen érzés. Ha egyszer tényleg eljön, azt mondom majd, legalább élhettem még egy kicsit.
„Becsuktam a szemeit és elnézést kértem tőle”
Gérgory Reibenberg a tulajdonosa a La Belle Équipe étteremnek Párizs XI. kerületében a Charonne úton. November 13-án terroristák támadtak rájuk, húsz embert öltek meg.
A férfi rengeteg barátot és barátnőjét is elveszítette, utóbbi a karjai közt hunyt el.
Eszméletlen volt, de felébredt. Hatalmas lyuk volt a hátában. Egy ponton elengedtem a kezét. Azt ordította: “Greg!” De utána meghalt. Az utolsó mondatát sosem felejtem: “Vigyázz Tess-re (a lányuk – a szerk.), légy erős érte.” Becsuktam a szemeit és elnézést kértem tőle. Azt feleltem: “Gyönyörű vagy.” És elvették tőlem.
„Golyót kaptam a hátamba, azt hiszem”
A támadások éjszakáján a Saint-Antoine sürgősségi orvosai és nővérei készenlétben voltak, mint általában. Ők látták el a La Belle Équipe étterem sérültjeit. Sokan a saját lábukon sétáltak be a kórházba, vér borította őket. Natathalie, az egyik nővér így emlékezett a tragédia éjszakájára:
Egy lány egyedül érkezett a sürgősségire a biciklijén. Nyugodtan tűnt, de golyó volt a lábában. Ő érkezett először hozzánk. Azt mondta: “Nem értenek semmit, mindenki halott, mindenkit meg akarnak ölni.”
Dalite, aki a betegfelvételnél ügyelt éjszaka, hozzátette:
Mindannyian hihetetlen sérülésekkel voltak ott. Máig nem tudtam megemészteni. Emlékszem egy úrra, aki látszólag nyugodtan állt elém. Elkértem a papírjait, mindent odaadott. És akkor ugyanolyan nyugodtsággal azt mondta: “Szóval, golyót kaptam a hátamba, azt hiszem.”
„Sosem leszek már ugyanaz az ember”
Omar november 13-án dolgozott először a Stade de France stadionnál biztonságiként. A jegyeket ellenőrizte a Franciaország-Németország focimeccsen. Pár méterre állt a helytől, ahol Bilal Hadfi felrobbantotta magát.
A 32 éves marokkói férfi nem sérült meg fizikailag, pszichológiai állapota ugyanakkor aggasztó. A pszichiátrián pszichomotoros gátoltsággal diagnosztizálták, nem képes irányítani a testét.
Szinte semmit nem alszom. Folyton arra az éjszakára gondolok. Hangok és képek jutnak eszembe megállás nélkül. Remélem hamarosan jobban leszek, de sosem leszek már ugyanaz az ember.
„Éreztem a golyók melegségét”
A 26 éves Chris Dalton november 13-án Prágából érkezett Párizsba. Először járt a francia fővárosban.
Kellemes vacsorázóhelyet keresett, egy francia férfi, Claude-Emmanuel pedig a La Bonne Biére éttermet javasolta neki. Végül mindketten ott kötöttek ki. A Balkánról beszélgettek, amikor tüzet nyitott egy terrorista.
Alighogy kinyitottuk az étlapot, üvegek és italok röpültek a levegőben. Becsuktam a szemem, éreztem golyók melegségét, de akkor még nem fogtam fel, hogy megsérültem.
A golyók átszakították a lábait. Heteket töltött a kórházban, majd megpróbálta a régi kerékvágásban folytatni az életét, de nem megy neki.
