Az megvan, amikor Kaffee hadnagy (Tom Cruise) annyira kiakasztja Jessep ezredest (Jack Nicholsont), hogy végül üvöltve bevallja, persze, hogy ő adott parancsot a Guántanamói támaszponton elkövetett gyilkosságra. Megrendszabályozás felsőbbrendű utasítás nélkül ugyanis nincs, nem lehet. Ki más adhatott volna parancsot? Ez a közérdek – mondja az ezredes.
– Ön adta ki a parancsot? (Kaffee hadnagy nyugodtan)
– Én tettem, amit… (Jessep ezredes üvöltve)
– Ön adta ki a parancsot? (Kaffee is üvöltve)
– Persze, hogy én adtam ki… (Jessep üvöltve, magából kikelve)
Ha nem Orbán Viktor adta volna ki a parancsot a Népszabadság bezárására, akkor mégis ki? Ki merte volna ezt helyette megtenni? Ki adhat ki rajta kívül parancsot az itteni végeken?
„Persze, hogy én adtam ki…”
Csak parancsra születhetett a döntés, hiszen a Népszabadság a legfrissebb cégadatok szerint éppen nyereséges lett, a korábbi veszteséges évek után. (Sok politikai lap veszteséges, mégis megtartják őket, mert kiadójuk megítélésének sokat számít.)
A Népszabadságot el is adhatták volna, de minél hamarabb be akarták zúzni, nem számított, hogy üzleti szempontból ez maga a halál. Csak parancsra születhetett ilyen (ön)gyilkos döntés.
„Persze, hogy én adtam ki…
A Népszabadság bezárása munkajogilag aggályos, de azt majd a jogászok elintézik, oszt’ jó napot. Maga az akció kivitelezése is igazi haditervként működött, csakúgy, mint a kormányhoz köthető médiumok kistafírozása közpénzből. Ki más adhatott volna erre parancsot?
„Persze, hogy én adtam ki…”
A médiapiac kormányzati átalakítását, ki más vezényelhetné, ki merné megkérdőjelezni, hogy erre csak Orbán Viktor adhat parancsot. Ha nem ő tenné, hitelét veszítené, sajátjai előtt.